Hirdetés:

Továbbra is őrzi a ZF a világban elfoglalt vezető szerepét a fogaskerekes szerkezetek gyártásában. De már napjaink része az elektromobilitás és az átmenet kihívásaira hamar reagálva a cégcsoport ezen a területen is elsőségre tör.

Minden évben egy központi rendezvény ­keretében beszámol az elmúlt időszak műszaki, gazdasági eredményeiről a ZF. Friedrichshafen városában betekinthettünk egy üzemcsarnok átalakulásába és a gyakorlatban is megismerkedhettünk az új hajtásláncokkal. Az elektromos járműgyártásra való átállás teljesen más megközelítést, másfajta gyártástechnológiát s új elektromos alkatrészeket kíván. Ezeket kell ötvözni a hagyományos elemekkel, a nagy ­tudomány abban rejlik, hogy ki tud minél kisebb, könnyebb, kompaktabb szerkezeteket ­gyártani. Mert a tisztán elektromos jármű alatt az ­akkumulátorok miatt nagyon kevés a hely. ­Továbbra is a teljes járműspektrumban aktív a ZF, az udvaron ott álltak a már új érában üzembe állított luxus­kategóriás személygépkocsik, mindenféle tehera­utók, autóbuszok és ­különlegességként a tisztán elektromos ­kerekes ­rakodó is. Kedvencem az autónak látszó négykerekű „kerékpár”, illetve az e technológia mentén épülő áruszállító két- és ­háromkerekűek. Minket, haszongépjárművekkel foglalkozó újságírókat igazából két újdonság érdekelt, az egyik az AxTrax 2 és AxTrax 2 dual e-tengelyek, és az azokba integrált CeTrax 2 és CeTrax 2 dual hajtó­művek. Ezek olyan hajtott hidak, amelyekben a differenciálmű helyén minden ­megtalálható, ami az elektromos hajtáslánchoz szükséges. Jóformán csak áramot kell betáplálni és a legnagyobb tehergépkocsik igényeit is kiszolgálják 44 tonna össztömegig. A másik a villamosított pótkocsi, amely saját energiatároló rendszerrel és meghajtással rendelkezik, így a számítások szerint akár 10-15 százalékkal is csökkentheti a tüzelőanyag fogyasztást.

Tisztán elektromos járművek ZF AxTrax 2 e-tengellyel

AxTrax 2, CeTrax 2

A ZF nagy lendülettel fogott bele az új ­generációs, helytakarékos elektromos központi motor és az ezt befogadó tengelymegoldások gyártásának előkészítésébe. Új fogalmat kell megtanulnunk, ez az elektromos tengely, amely a jövőbeli járművek építésének alapelemeként szolgál. De mi is ez az AxTrax 2 e-tengely? Egy olyan nagy ­teherbírású hátsó híd, amelynek középső ­részébe, ahol „régen” a differenciálmű volt, egy hatalmas fémházat építettek. Ebben ­lapul minden, ami az elektromos hajtáslánc eleme. Azaz a hatékony, generátorüzemben is jeleskedő elektro­motor – akár kettő is az ­AxTrax 2 dual esetében. Az ezek működtetéséhez, vezérléséhez szükséges elektronika, az inverter és társai és a klasszikus elemek – a háromfokozatú sebességváltó és a differenciálmű. A dupla motorral 380 ­kilowatt az állandó teljesítmény és rövid időre 450 ­kilowatt csúcsteljesítmény is kinyerhető.

A gyártók ­6×4-es akkus kedvenceihez a hely­takarékos egymotoros tengelypár az ideális, 2×210 kilowatt állandó és 2×250 kilowatt csúcsteljesítménnyel. Európán kívül az USA és Kína is már most fontos partner a fejlesztésben és a piacra lépésben, de nem lepődnék meg a még szélesebb érdeklődésen sem! Természetesen megmarad a terméklistán a „régi” központi motor is, amelynek a jelentősége inkább abban rejlik, hogy a már legyártott hagyományos dízelüzemű haszongépjárművek hajtáslánc elemei részben kicserélhetők a ­Cetrax 2 villanymotorokra. Azaz az átalakítás nem érinti az erőátvitel motor utáni részét, vagyis a váltó, a kardántengely, a hidak mind kompatibilisek maradnak az új rendszerrel.

Elektromos félpótkocsi

Már több gyártó is bejelentette fejlesztéseit ezen a területen, de ez egy olyan forradalmi megoldás, amelynek bevezetése egyelőre jogi akadályokba ütközik. A nyilvánvalóan elavult jogi megközelítés szerint amennyiben egy járműnek motorja van, akkor abban kormánynak is kell lennie. Hát a félpótkocsiban nincs, de minek is lenne?! Állítólag az uniós szabályozás hamarosan megnyitja az utat ezen új technológiák felé. Mindenesetre megszülethet egy új hibrid megoldás, az akár a dízelmotoros vontató mögé kötött, saját elektromos hajtással, akkumulátorral rendelkező, lényegében öntöltős hibrid rendszerű pótkocsi, félpótkocsi.
A ZF szerint a megoldásuk körülbelül egy tonna plusz tömeget jelent – amit a törvényalkotóknak is valahogyan értelmezni, akceptálni kell, hogy ne sérüljön a terhelhetőség. A modularitás jegyében az akkumulátor, illetve az elektromos tengely is abból a sorozatból származik, amit egyébként a vontatókhoz is használnak. A ZF újdonsága nem új találmány, csak logikus adaptálása a rendelkezésre álló ismereteknek, eszközöknek, a moduláris építőelemeknek. Nyilván ezer feladatot kell még megoldani, az egyes járművekhez való kompatibilitás, vezérlés tekintetében. A ZF ­jelenti, ő készen áll a feladatra, és méréseik szerint 10-15 százalékos megtakarítás érhető el a villamosított félpótkocsival. Ez elég nagy szám ahhoz, hogy a sürgős intézkedés is indokolt legyen. Ráadásul akadnak további járulékos előnyök is. A pótkocsi hajtása igény esetén lényegében hozzáadódik a vontatóéhoz, a vonóerő megoszlik, csökkent tapadású, nehéz terepen jobban boldogul a ­vezető. Ennek biztonsági vonzata is jelentős. Minden dokumentum az EU döntéshozóinak asztalán fekszik, ha az idén még nem is, de jövőre már talán megkaphatja majd a zöld lámpát ez a „zöldítő” megoldás.

Három járművet ki is próbálhattunk. Az amerikai csőrös, a Kenworth zászlóshajó egy kísérleti jármű, abban csak utasként élhettük át a ZF által prezentált újdonságok gyakorlati megjelenését. Itt még csak nagyon elején jár a folyamat, a kibelezett klasszikus vontatóban nagy a csend, menet közben is. Ez az első alkalom, hogy megtapasztalhattam a háromfokozatú váltó működését. Úgy haladunk vele, mint kés a vajban. Kicsit pattog az úton, hiányzik a rakomány, a pótkocsi. Aztán a DAF XF teherautók már rendes európai stílust hoznak, a majdnem teljes terhelésű járművek vezetése maga az élvezet. Emlékezetes a járműdinamika, főleg a teljesen lenyomott menetpedál kiváltotta gyorsulás hagyott mély nyomot. Itt kicsit más megélni a háromfokozatú váltó viselkedését, érezhető pici visszalassulás a váltások között, de rossz szavam még így sem lehet!
Mit keres a címben a szélkerék? Egy jövedelmező iparágat talált a vállalat a villamosítás oldalvizén. Immáron több mint 80 ezer szélturbina generátora a ZF erre szakosodott gyárából került ki.

Ez is fontos szegmenssé válthat még az életünkben: olyan elektromos járművek, amelyek lemerülve lábmunkával tovább működtethetők

Setra MultiClass S 500 LE menetpróba: Beért a busz
Teszt

Setra MultiClass S 500 LE menetpróba: Beért a busz

Bevált komponensekből építették meg az új alacsonybelépésű Setra buszokat. Határozottan ráfeküdtek a városközeli működésre, ezzel valóban sokoldalú ajánlattá ért be a koncepció. Tapasztalatot szereztünk és cseréltünk az új típussal kapcsolatban.

Betömörített elektronok
Teszt

Betömörített elektronok

Városi és elővárosi viszonylatok útvonalán teszteltük a Mercedes-Benz eCitaro legújabb változatát. A típus hatótávolsága bemutatása óta a duplájára nőtt az új akkumulátoroknak köszönhetően – ideális körülmények között akár 400-450 kilométert is megtehet!

Új DAF motorok: Teljesített igények
Bemutató

Új DAF motorok: Teljesített igények

Már most gyarapodik az új DAF XD széria motorkínálata, a kisebb PACCAR PX-7 erőforrás több verziója is megjelenik. Nem pihen az ausztrál piac sem, bemutatták a DAF XG+ 660 modell prototípusát. Igen, a szám a lóerőben mért teljesítményre utal itt is!

Regeneratív horgony
Hírek

Regeneratív horgony

A korábbiaknál négyszer hatékonyabb regeneratív fékberendezést fejlesztett a ZF és az elektromos haszonjárműveket gyártó brit Tevva.

Fedélzeti kamerák: Tekintsünk befelé is
Technika

Fedélzeti kamerák: Tekintsünk befelé is

Mindenkinek ismerős a tolatókamera, és talán láttunk már madártávlati kamerát, digitális tükröt is. Azonban akad még több olyan kamera is, amelyek képét közvetlenül nem látjuk, ám áldásos hatásuk megkönnyíti a vezetést vagy fokozza a biztonságunkat.

Setra MultiClass 500 LE: Különc sokoldalúság
Bemutató

Setra MultiClass 500 LE: Különc sokoldalúság

Elődei formavilágának és a kor csúcstechnikájának az összegyúrásával megjelent a Setra régen várt MultiClass 500-as sorozata. Íme, az elővárosi közösségi közlekedést és a helyközi utazási igényeket egyszerre kiszolgálni képes új, prémiumcsalád.

Előző cikkKisdobozos újdonságok
Következő cikkCsuklós reménység
Már az óvodában is törött kisautó lehetett volna a jelem. De oda nem jártam, viszont apám ZISZ teherautójában gyakran imitáltam a vezetést. Közlekedésmérnökként érkeztem a szakmába, a Hungarocamionhoz. Az itt megismert balesetelemzés mitikus világa elcsábított, szakmérnöki diplomával 30 éve igazságügyi műszaki szakértő vagyok. Az utóbbi két évtizedben európai zsűrik tagjaként részt vehetek az év autóbusza, teherautója és kishaszonjárműve kiválasztásában.

Itt elmondhatod a véleményedet!