Scania és Volvo Trucks konvojozása : Svéd konvoj
Három évig tartó közös konvojozási projektben vesz részt a Scania és a Volvo Trucks, amelynek célja, hogy a különböző márkák járművei közötti kommunikációt összehangolja.
Dízelmotor ötvenszázalékos hatásfokkal: Fifti-fifti
Jóllehet a dízelmotor már közel 130 éves, fejlődése mindmáig töretlen. Ennek legújabb mérföldköve a Bosch és a kínai Weichai Power közös fejlesztésű, 12,9 literes erőforrása, amelynek hatásfoka eléri a bűvös ötven százalékot. Bizonyára még Rudolf Diesel sem gondolta, hogy világmegváltó találmányának termikus hatásfoka egyszer eléri az ötven százalékot. Kár, hogy ezt éppen most sikerült megvalósítani, amikor már szinte minden gyártó...
Leáldozóban a útdíjkütyük kora
Hamarosan eltűnhet az összes útdíjfizető készülék (On-Board Unit – OBU) a tehergépkocsik szélvédője mögül a Continental új fedélzeti berendezésének (On-Board Equipment – OBE) köszönhetően, forradalmasítva az európai útdíjfizetést. Jelenleg ahány országban közlekedik egy jármű, jóformán annyi kisebb-nagyobb dobozt kell a szélvédőjére tapasztani az úthasználati díjak megfizetéséhez. Ez jelentősen rontja a szabad kilátást a fülkéből, számottevő beruházással jár az üzemeltetőknek, nem...
Fliegl F-CON: Dugd össze gyorsan!
Egyszerű, de nagyszerű találmánnyal szeretné a Fliegl forradalmasítani az akasztást. Az F-CON gyorsabbá, kényelmesebbé és biztonságosabbá teszi a sűrített levegős vezetékek, illetve elektromos kábelek csatlakoztatását a pótkocsik akasztásakor. Pótkocsik, illetve félpótkocsik össze- és szétakasztása a vontató tehergépjárművel a hivatásos teherautó-vezetők munkájának mindennapos része, igazi rutinfeladat. Mégis rendszeresen előfordulnak balesetek, illetve műszaki problémákat eredményező hibák akasztás közben. Ezek pedig állásidőt, illetve...
Scania 143 és S 500 összehasonlító teszt : Évi egy százalék
Évente egy százaléknyi tüzelőanyagfogyasztás-csökkenés? Az egy nagy semmi! – gondolhatnánk, de 25 év alatt már negyedével mérséklődött a Scania nehéz-teherautók gázolaj-felhasználása. Ez pedig már komoly eredmény!
A Bosch új dízelmotor-technológiája: Tovább élhet a dízelmotor
Szép csendben rátelepedett a kishaszonjárművek világára is a dízelbotrány. Sokszor e járművekben pontosan ugyanazon dízelmotorok kapnak helyet, mint a személyautókban, így jogos a kérdés: mi lesz a túlélésért küzdő dízeltechnológiával?
Scania oldalsó holttérfigyelő: Tovább fokozott biztonság
Újabb biztonsági megoldás jelent meg a Scania
tehergépkocsik kínálatában, mégpedig a Side Detection nevű oldalsó
holttérfigyelő. Immár a Scania is kínál oldalsó holttérfigyelőt. A radarokat használó rendszer érzékeli, ha a jármű melletti holttérben más közlekedő, például egy kerékpáros tartózkodik, és ilyen esetben hangjelzéssel figyelmezteti az irányjelző működtetésével bekanyarodni szándékozó gépkocsivezetőt. Ez az új berendezés jelentősen hozzájárulhat tehát a sok esetben tragikusan végződő...
Volkswagen T6.1 korszerűsített motorral: Tisztább és takarékosabb
Jelentős eredményeket értek el a Volkswagen fejlesztői a sikeres T6.1 típus kétliteres TDI-motorjával. Számos módosításával ugyanis kevesebb mint felére csökkent a nitrogén-oxid-kibocsátása és átlagosan fél literrel mérséklődött a gázolajfogyasztása. Év elején életbe lépett az EU6d-ISC-FCM, vagy rövidebb nevén EU 6 AP, környezetvédelmi norma a személyautók és kishaszonjárművek számára. Mivel a Volkswagen T6.1 legnagyobb megengedett szerelvényössztömege elérheti az 5,3 tonnát, a...
Gyorsabban kapcsol
Harminc százalékkal lerövidítette az I-Shift automatizált váltó kapcsolási idejét a Volvo Trucks. A folyamat gyorsulása a váltó és a motor közötti interakció javításának köszönhető. Gyorsabban kezeli a tengelykapcsolót a rendszer, így a vonóerő rövidebb időre szakad meg. Egyúttal finomabb a váltásfolyamat is, aminek igencsak örülhet a vezető. A titok nyitja természetesen számos új hardver és friss szoftver, ami a gyorsabb...
Goodyear újdonságok: Ideális egyensúlyban
Nem könnyű egymásnak szögesen ellentmondó üzemelési körülményeknek egyaránt jól megfelelő gumiabroncsot kifejleszteni. A Goodyear újdonságai azonban éppen ilyenek. Az egyik terepes járművek, a másik furgonok üzemeltetőinek szól. Európában évről évre növekszik a terepes járművek, köztük a pickupok piaca. Ráadásul a Goodyear tanulmánya szerint az ügyfelek 95 százaléka nemcsak kiváló terepjáró tulajdonságokat és jó ellenálló képességet vár el a gumiabroncsoktól, hanem...