Korábban cégfeliratokban, esetleg reklámokban kimerült a járművek különböző felületeinek hasznosítása. A jövőben a látható és nem látható felületeket mind napelemek lephetik el.
Minden méretben előnyt jelenthetnek a napelemek, hiszen az elektromos tehertricikli hatótávolságát akár húsz kilométerrel meghosszabbíthatják. A fagylaltszállító még a legnagyobb nyári hőségben is szó szerint helyben termelt energiával működtetheti a hűtőberendezését. Táplálhatják az emelőhátfalat vagy éppen a fedélzeti akkumulátorokat, hogy a hideg téli éjszakákon is tartósan üzemelhessen az álló helyzeti fűtés. Rengeteg új problémát vet fel a járműre szerelés, ilyen a rendeltetésükből adódó mozgás is, például folyamatosan változhat, hogy a panel melyik részeit fedi árnyék. A vékonyfilmes napelem mindössze pár milliméter vastag és kétoldalú ragasztóval tapasztják a járműre, így érdemben nem módosítja annak külső méreteit – egy 12 méteres busz esetében mindössze 50 kilogramm a Sono Solar készletének tömege. Nem meglepő módon több szereplő is igyekszik megvetni a lábát ezen az ígéretes piacon. A kínai OPES Solutions az elmúlt tíz évben több mint tízmillió modult szállított le, a németországi vegyesvállalatuk jövő év végén kezdi meg a járművekre szánt panelek gyártását.
A szintén német Sono Motors már 2020-ben aláírt Münchenben egy szándéknyilatkozatot, amelynek keretében az MAN eTGE tetejére szerelt napelem létjogosultságát tervezték megvizsgálni. Azt a kérdést tették fel, hogy növeli-e érezhetően a hatótávolságot vagy képes-e működtetni a fedélzeti fogyasztókat, például a légkondicionáló rendszert. A Sono Motors eredetileg saját napelemes járműkínálatot is tervezett, ám azt idén beszántották, és egyedül a fotovoltaikus rendszerek maradtak, amelyhez már 23 partnercéget szereztek. A Sono Solar egyik ügyfele a Scania, amely külön projektcsapatot alakított e témában. Azt vizsgálták, termelhető-e a szerelvény mozgatásához felhasználható energia a félpótkocsira aggatott panelekkel a gyönyörű svéd napsütésben.
Svédországban is tesztelték, még ott is évi 1100 liter gázolajat spórol buszonként a napelem. Utólagosan villanymotorosra alakított Citaro buszokra építve a készlet átlagosan napi 3,3 kilowattórával támogatja a fedélzeti elektromos rendszert
Ez fontos kérdés, hiszen semmi sem múlhatja felül a svéd nyarat, az az év legszebb napja! A projekt során a hálózatról tölthető hibrid nyerges vontatóba 100 kilowattóra akkumulátort pakoltak, a vontatmányban ennek kétszerese várja az elektronokat. Olyan hatékony és könnyű napelemeket dolgoztak ki, amelyek ráadásul ellenállnak a jármű mozgásából adódó kihívásoknak is. Az északi országban évi ötezer kilométer megtételére elegendő áramot termelhet – beleszámolva azt is, hogy télen teljesen használhatatlan. A valóban napfényes spanyol utakon ennek dupláját is összegyűjtheti egy év alatt.
A Sono Solar együttműködő partnerei között a Chereau és a Kögel is szerepel a hűtős félpótkocsijaival
A Chereau pótkocsigyártóval is kötött együttműködést a Sono Solar üzletág, a számításaik szerint a 9,8 kilowatt csúcsteljesítményű fotovoltaikus rendszer évi 3400 liter tüzelőanyagot takarít meg a hűtős félpótkocsi esetében 59 négyzetméterből. A kontinensünkön jellemző városi buszokra, így például a Mercedes-Benz Citaro és az MAN Lion’s City típusokra szabott utólagosan felszerelhető készletük nyolc négyzetméterből 1,4 kilowatt csúcsteljesítményt présel ki. A rendszer buszonként évente 1500 liter gázolajat takaríthat meg, és ezzel 3-4 éves megtérülést kínál. Ezek szerint egy jármű életében idejekorán bevetve bizony lehet létjogosultsága, gyorsan elérhet pozitívba a mutató.

Ford Transit Custom: Stabilan suhanó
Kényelmesebb fülkével, már-már sportos kormányzással, valamint minden eddiginél szélesebb kínálattal igyekszik a típus piaci pozíciójához méltó utódlásról gondoskodni a Ford. Az első személyes tapasztalatok néhány gyermekbetegségtől eltekintve biztatók.

Egységben az erő!
Világlátott olvasóink számára minden bizonnyal ismerősen cseng az 1957-ben alapított Építőipari Szállítási Vállalat, azaz ÉPFU neve. Ennek 1992-ben alakult jogutódja, az Inter-Épfu Kft. jelentős flottabővítést hajtott végre az utóbbi esztendőben.

125 éves a Goodyear: Több mint egy évszázad munkája a modern mobilitásért
Számos forradalmi mérföldkövet ért el 125 éves fennállása alatt a Goodyear Tire & Rubber. Öt generációnyi fejlesztés a kénbevonatú gumidaraboktól, a 90 százalékban fenntartható anyagokból készült abroncsokig.

Mercedes-Benz eActros 600: Kész a műalkotás
Amerika után Európa is rendelkezik sorozatgyártású akkumulátoros nyerges vontatóval a távolsági fuvarozáshoz. Az eActros 600 modellek 500 kilométeres hatótávja már megnyitja a lehetőséget itt is a tisztán elektromos hajtásra való átállásban.

VDL Futura előzetes: Varázsgömb
Egy évvel a bemutató előtt megnézhettük a VDL Futura következő generációját. Képeket nem készíthettünk, de mesélni szabad a benyomásokról.

Utolsó gladiátor
Valójában, ha nem szólnak, lehet észre sem vettük volna, hogy alig három esztendő után befejezi európai karrierjét a Jeep Gladiator.