Kis lépés az emberiségnek, óriási ugrás a villanyosoknak! Ha igazak a Scania ígéretei, úgy hamarosan alapjaiban megváltozik az utcaképünk és az eddigieknél nagyságrendekkel gyorsabban elektromos hajtásláncúra cserélődnek a dízelmotoros haszonjárművek!
Látszólag elsikkadt a hírek között, hiszen a Scania sem verte nagydobra, amikor egy szerény sajtóközleményben bejelentette, hogy másfél millió kilométeres élettartam-garanciát vállalnak az új Northvolt akkumulátorokra. A kollégáimmal csak néztünk egymásra üveges tekintettel, mert éreztük, hogy ez akkor is nagy jelentőséggel bír, ha csupán a fele igaz. Azonnal számos kérdés merült fel bennünk, amelyeket fel is tettünk a Scania hazai és központi illetékeseinek. A nagy európai érdeklődésre való tekintettel a regionális iroda szervezett egy online konferenciát, ahol közvetlenül az akkumulátorcella-fejlesztési részleg vezetőjének, Verena Löfqvist Klass asszonynak szegezhettük kérdéseinket. Habár meglehetősen szűkszavúan bánt a konkrét információkkal, mégis elárult néhány fontos részletet a forradalminak ígérkező lítium-nikkel-mangán-kobalt-oxid-akkumulátorról (NMC). Egyelőre annyi biztos, hogy egyenként 3,6 volt feszültségű, 157 amperóra kapacitású prizmatikus cellák alkotják. Ezek tervezett teljes feltöltődési, valamint kisütési ciklusa meghaladja a háromezret, mielőtt a kapacitásuk lecsökkenne nyolcvan százalékra. Alapvetően három cellaformát különböztetünk meg a lítiumion-akkumulátoroknál. A kemény burkolatú hengerest, ami a legelterjedtebb és legolcsóbb, de messze nem a legoptimálisabb cellaforma. A Scania és Northvolt együttműködése által is alkalmazott kemény burkolatú prizmatikusat, valamint a nagyon hasonló felépítésű, de lágy burkolatú tasakos cellákat. Nem lehet őket rangsorolni, a felhasználási területtől függ, melyik az előnyösebb választás.

Bennünket leginkább az a kérdés foglalkoztatott, hogy másfél millió kilométeres futásteljesítménynél az eredeti kapacitás hány százalékát garantálja a Scania. Kicsit fenntartom a feszültséget, mint egy jó krimiíró, és vázolom, miért olyan fontos kérdés ez. Már önmagában az is gyönyörű teljesítmény, hogy az akkumulátorok kibírnak ilyen gigantikus, a dízelmotoros társaik számára is elismerésre méltó futásteljesítményt. Azonban mit sem ér, ha egy teljes feltöltéssel csupán pár kókadt kilométert tudnak vánszorogni, langyos hátszélben. Nos, erről szó sincs, hiszen a Scania másfél millió kilométeres futásteljesítmény elérésénél garantálja, hogy az akkumulátorok a kezdeti kapacitásuk nyolcvan (80!) százalékát teljesítik! Itt néztünk kollégáimmal másodszor egymás párás tekintetébe. Ez ugyanis teljesen új dimenzióba helyezi az elektromos nehéz-teherautók teljes birtoklási költségét (TCO). Mivel a távolsági fuvarozásban szorgoskodó elektromos nyerges vontatók csupán a napi penzum töredékét tudnák teljesíteni gyorstöltés nélkül, az új akkumulátorok is támogatják a megawattos töltési teljesítményt. Annak ellenére, hogy a gyorstöltés csökkenti a cellák élettartamát, hiszen eleve az egyenáramú tankolásra tervezték már ezeket.
Arra is kíváncsiak voltunk, hogy mi van azokkal a felhasználókkal, akik nem mennek intergalaktikus távolságokat, így a másfél millió kilométert csak sokára vagy sosem érik el. Van-e ebben az esetben időbeli korlátozás az ominózus hatótávolság elérésére, illetve egyáltalán hány évig garantálják az energiatárolók fittségét. Verena erre nem adott egyértelmű választ, inkább arra terelte a beszélgetés fonalát, hogy a nemzetközi fuvarozásban szorgoskodó nehéz-teherautók ezt a távolságot általában tíz év alatt teljesítik. Véleménye szerint az akkumulátorok gyors fejlődését figyelembevéve, ezután nem érdemes tovább üzemeltetni a régieket. Inkább le kell őket cserélni a korszerű és friss egységekre.
Nagyon úgy tűnik, révbe ért a Scania és Northvolt vállalatok 2017-ben elkezdett közös munkája. Ennél fontos szempontnak számított, hogy a Svédország északi részén gyártott cellák a lehető legkisebb ökológiai lábnyommal készüljenek, ami jelenleg csupán harmada az átlagos értéknek. Még idén beindul a termelés a Scania új södertäljei akkumulátorgyárában. Év végéig pedig az új akkumulátorokkal felvértezett nehéz-teherautók gyártása is elkezdődik. Ezeket eleinte a nagyságrendileg 350 kilométeres hatótávra elegendő, hatszáz kilowattórás akkumulátor-csomagokkal kínálják majd, a nagyobb kapacitásúak pedig később érkeznek. A hatótáv meghatározásánál figyelembe vették, hogy a járművezetők optimálisan ki tudják használni a 4,5 órás vezetési idejüket és a kötelező pihenőidőben tölthessék az akkumulátorokat. Bölcs Scania!

Minden csepp számít!
Felfrissítette a domborzathoz előrelátón igazodó sebességszabályzó rendszerét a Scania. Június óta minden Opticruise G25 és G33 automatizált sebességváltóval szerelt teherautó esetében már az új rendszert építették be a rendelést követően.

Keményebbre kapcsoltak
Zord körülményekre tervezett változatokkal bővítette sikeres Opticruise automatizált sebességváltóinak kínálatát a Scania.

Scania 25 P BEV – N333 Thermosol: Régiós első
Munkába állt az a tisztán elektromos teherautó, amely a svéd világcég első ilyen járműve a közép-európai régióban. Újabb fontos állomás hazánkban az elektromobilitás felé vezető úton.

2022-es forgalomba helyezési adatok: Akkor most ki is nyert tulajdonképpen?
Nem a legsikeresebb márka adta a piac legnépszerűbb típusát. Ráadásul nem is egy kategóriában, hanem egyenesen négyben született egyszerre két győztes is. Íme, a haszonjárművek 2022-es magyarországi forgalomba helyezési eredményei.

A Scania újdonságai: A fenntarthatóság jegyében
Többek között az immár távolsági fülkével is kínált két új teljesítményszinttel bővítette akkumulátorhajtású modelljeinek palettáját a Scania. A márka a gázüzemű motorjai és összeköttetési megoldásai terén is tartogat újdonságokat.

Scania 25 P B4X2NB: A tisztább városokért
Amikor néhány éve nagyon intenzíven beindult az autók villamosítása, a szkeptikusok, konzervatív gondolkozásúak azonnal azzal ellenérveltek, hogy ez nem lesz megoldás a fuvarozásban a közeljövőben, de a távoliban sem. Aztán persze ezek a hangok egyre jobban csitultak, amikor a gyárak egyre-másra mutatták be elektromos modelljeiket, s nem csak a transzporter-kategóriában, de a nehézkategóriában is.