Hirdetés:

Évek óta rendszeresen felröppenek hírek a levegőmentes kerekekről, azonban úgy tűnik, hogy a Michelin már a célegyenesben tart a fejlesztéssel. Az Uptis valós üzemelési körülmények közötti tesztelését idén több nagyobb flotta is megkezdte.

Számos előnnyel kecsegtet a levegőmentes kerék, hiszen nem kaphat defektet és kiküszöböli a nem megfelelő guminyomás eredményezte problémákat. Ezáltal nem okoz állásidőt, plusz abroncsköltséget, megnövekedett tüzelőanyag-fogyasztást és felesleges hulladékot. Napjainkban a gumiabroncsok ötödét idő előtt leselejtezik, tizenkét százalékukat defektek, illetve durrdefektek, nyolc százalékukat túl kicsi abroncsnyomás okozta rendellenes kopás miatt! Így a Michelin számításai szerint a levegőmentes Uptis évente világszerte akár 200 millió abroncs idő előtti leszázalékolását előzheti meg, ami kétmillió tonna nyersanyaggal egyenértékű. Nem csoda, hogy a francia gyártó jelentős erőforrásokat fordít az Uptis fejlesztésére, és már körülbelül ötven szabadalom kötődik a szerkezetéhez, illetve az anyagához.

Ugyanis ez a kettő a forradalmian új keréktechnika kulcsa. A személyautók és kishaszonjárművek számára kifejlesztett kerékmegoldás egy olyan különleges, gumiból készült térhálós szerkezet segítségével helyettesíti a levegőnyomást, amely elbírja a jármű tömegét, miközben kellő rugalmasságot biztosít a biztonságos és kényelmes közlekedéshez. Úgy tervezték meg, hogy könnyen felszerelhető legyen a járművekre és ne károsíthassák az utakon a gumiabroncsokra leselkedő veszélyek. A Michelin egyik kiemelt partnere, a DHL az idei év végéig közel ötven csomagkézbesítő kishaszonjárművét szereli fel Uptis kerekekkel Szingapúrban. Az első példányokat idén januárban, vagyis a korábban tervezettnél egy évvel hamarabb kezdték valós üzemeltetési körülmények között használni. A DHL a gumiabroncsokkal kapcsolatos problémák kiküszöbölésével a flotta termelékenységének optimalizálását várja az újgenerációs gumiktól. Emellett 2024 végéig a francia posta, a La Poste negyven furgonját is felszerelik Uptis kerekekkel Észak-Franciaországban, ezek közül három már idén június vége óta kézbesíti a leveleket és csomagokat.

Ez a két példa is jól mutatja, hogy a Michelin elsősorban a professzionális kishaszonjármű-üzemeltetőket, különösen a kézbesítőjárműveket célozza meg az Uptis kerékkel. Jelenleg pedig ez az egyetlen levegőmentes kerék a világon, amely immár közel hárommillió kilométert tett meg valós üzemelési körülmények között, közúti forgalomban, három földrészen.

Citroën C5 X Plug-in-Hybrid: Avantgárd repülőszőnyeg
Teszt

Citroën C5 X Plug-in-Hybrid: Avantgárd repülőszőnyeg

Egykor a világ leginnovatívabb márkája volt a Citroën. Bár azóta megszelídült, mégis tartogat az átlagosnál érdekesebb modellt a kínálatában. Ilyen a szabadidő-autónak alacsony, kombinak magas, kupénak pedig túlságosan limuzin, vérbeli crossover is.

Villanybuszokra tervezve
Hírek

Villanybuszokra tervezve

Megjelent a piacon a Michelin első, kifejezetten az elektromos városi buszok követelményeinek megfelelően kifejlesztett gumiabroncsa.

Gumiabroncsok újrahasznosítása: Fekete körforgás
Háttér

Gumiabroncsok újrahasznosítása: Fekete körforgás

Óriási mennyiségű abroncsot „dobunk ki” minden évben, ahelyett, hogy ezeket felhasználná az ipar új gumik gyártására. Ezen igyekszik változtatni egy európai kezdeményezés, amelynek élén a Michelin állt koordinátorként.

Toyota Proace City Van L2H1 1.5 D-4D: Szusis croissant
Teszt

Toyota Proace City Van L2H1 1.5 D-4D: Szusis croissant

Akik a szamurájnak öltözött gall kakas rituális feláldozására jöttek, ne olvassák tovább, elmarad! Rögtön az elején leszögezem, hogy a francia felmenők spanyol születésű japán gyermekének általánosságban jó az összeszerelési minősége.

Itt elmondhatod a véleményedet!