Ki ne emlékezne a Csendőr-filmek ikonikus jelenetére, amikor az apáca alatt szinte darabjaira törik a „Kacsa”, mire célba ér? A filmben is szereplő legendás Citroën kishaszonjármű kivitele előtt tiszteleg az új, mégis retró Berlingo.
Igazi szerelemgyereknek is nevezhetnénk ezt a régi-új kishaszonjárművet, már-már bonyolult átlátni, ki és mit adott bele, úgyhogy kezdjük is mindjárt az elején. Az új 2CV Fourgonnette a Berlingo technikai alapjaira épül. A Citroën a legendás 2CV, azaz „Kacsa” furgon kivitelét 1951-ben dobta piacra 2CV AU néven, ez szolgált inspirációként az újdonság megjelenéséhez. Az új karosszériaelemeket Obendorfer Dávid magyar formatervező álmodta meg. A kivitelezés az olasz Caselani cég feladata, amely jachtgyártó veteránként nagy gyakorlattal bír az üvegszálas anyagok terén.
A jellegzetes bordázat megmaradt, de már csak esztétikai szerepet tölt be, az üvegszálas panelek esetében a megfelelő merevséghez már nem szükségesek
Nem ez az első Obendorfer–Caselani fúzió. Együttműködésük keretében korábban már két saját terméket is alkottak Obendorfer Dávid személyes projektje, a múlt és a jelen között hidat építő járműsorozata alapján. Elsőként a Jumper típusra épült a Type H modern újragondolása. Ezt követte a Citroën Jumpy és SpaceTourer alapjaira tervezett Type HG, amely szintén a „malacorrúra” emlékezett.
Így gyakorlatilag minden méretet megtalálunk a Caselani autói között. Ráadásul számos kivitelben elérhetőek, a képzelet szabhat határt csak a felhasználási területüknek. A 2CV Fourgonnette például három verzióban érkezik. Kétüléses haszongépjárműként, 96 kilowattos (130 lóerő) Blue HDi dízelmotorral vagy 81 kilowattos (110 lóerő) Puretech benzinmotorral és automatizált váltóval. Akár hatüléses személyszállítóként ugyanezekkel a motorvariációkkal is megrendelhetjük. Vagy öt férőhelyes személyautóként 100 kilowattos elektromos motorral és 50 kilowattórás akkumulátorcsomaggal, ami 280 kilométer hatótávot biztosít.
A 2022-es év őszétől már rendelhető a Citroën márkakereskedésekben és várhatóan 2023 januárjától kezdik a gyártását. Kinek lehet érdekes ez a termékcsalád? Annak, akik feltűnő járművet szeretne, mert például büfékocsiként szeretné használni. Vagy ahogyan régen is használták ezeket – a saját termékeit a lehető leglátványosabb mozgó cégérből szeretné árusítani vagy azzal kiszállítani. Esetleg annak, aki él-hal a régi autókért, ám igényli a modern műszaki, biztonsági és kényelmi megoldásokat. Tagadhatatlanul egyediek a Caselani készletei. Azt mindenki döntse el maga, hogy igaz-e a mondás miszerint régen minden jobb volt.