DAF Emerald vontató átadása: Szerencsehozó drágakő

Hirdetés:

Amikor egy gyártó limitált szériás vontatót készít, azt általában komoly figyelem övezi a haszonjármű-üzemeltetők körében. Egyfajta presztízs birtokolni egy ilyen járművet, főleg egy olyan kis piacon, mint a magyar, ahová többnyire egy-egy darab érkezik csak.

Éppen ezért fogadtuk el a DAF meghívását, a mindössze 100 darabban készülő Emerald kivitel egyetlen magyar példányának átadására. A Fortuna Expressz Kft. ügyvezetőjét, Dömötör Zoltánt, a DAF Hungary ügyvezetőjét, Ujszászi Ferencet és az évtizedek óta járművezetőként és oktatóként dolgozó Csontos Zsoltot kérdeztük arról, kinek, mit jelent egy ilyen jármű.

Apropó járművezetők. Láttad már, hogy elindult új sorozatunk, amelynek főszereplői a sofőrök:

  • Teszt

    Két fronton támadnak egyszerre

    Vadonatúj dízel- és gázmotorral, valamint teljesen megújított elektromos teherautókkal készül a következő évre a Volvo Trucks. Tarts velünk, hogy gyorsan megízleljük a belső égésű platform nyalánkságait és kipróbáljuk az új villanyos szerelvényeket.

  • Háttér

    Interjú Koós Adrienn-nel, a Budapesti Tea Séták megálmodójával: Időutazás Budapesten egy csésze teával

    Hogyan ismerkedhetünk meg Budapest történelmével egy csésze tea mellett? Milyen legendákat és kulturális érdekességeket tartogatnak nekünk a város ikonikus teaházai, kávézói és cukrászdái, ha nem csupán fogyasztó vendégként térünk be oda? A Budapesti Tea Séták megálmodójával, a DAF kötelékeiből ismert Koós Adrienn-nel beszélgettünk a Budapesti Tea Séták megalapításához vezető útról, kihívásokról és Budapest múltjának fontosságáról.

  • Teszt

    Setra S 516 HDH teszt: Nem túlzás ez?

    Gyere, merüljünk el a filozófia legégetőbb aktuális kérdéseiben a Coach of the Year 2026 tesztjében! Megvizsgáljuk, méltó-e egyáltalán a nevére, és mit is jelent a fényűzés a mindennapokban.

  • Teszt

    Toyota Hilux 2.8 D-4D MHEV 48V A/T teszt: Újra elérhető, mégis igyekezni kell, ha valaki ilyet akar

    A Toyota Hilux nem véletlenül olyan népszerű a pickup kishaszonjárművek kategóriájában. Tavaly szinte teljesen eltűnt a kerekedésekből, köszönhetően annak, hogy a Toyota erősen korlátozta az Európába jutó példányok darabszámát a környezetvédelmi normák szigorítása miatt. Most viszont itt van és elérhető, sőt nagyszerű készletakciókkal kínálja a Toyota. Hogy mégis miért kell akkor sietni, ha valaki a […]

Itt elmondhatod a véleményedet!