Hirdetés:

Nem a legsikeresebb márka adta a piac legnépszerűbb típusát. Ráadásul nem is egy kategóriában, hanem egyenesen négyben született egyszerre két győztes is. Íme, a haszonjárművek 2022-es magyarországi forgalomba helyezési eredményei.

Elengedtük a korábban használt kategóriák kezét. Az új felosztás jobban illeszkedik a jogosítványkategóriákhoz, a jellemző behajtási korlátozásokhoz és a járműbesorolásokhoz. Ám ennél is fontosabb, hogy éppen az említett szempontok miatt a piac is így oszlik fel, hiszen 7,5 és 12 tonnánál látunk nagyobb tömörülést a középső kategóriákban. Éppen ezért a korábban jól teljesítő típusok erősek az új felosztásban is, hiszen jelentős mennyiséget éppen e határoknál értékesítenek. Értékesítésként hivatkozunk ezekre, de az adatok a DATAHOUSE forgalomba helyezési adatain alapulnak.

Aki nem egy szikla alatt élt mostanáig, az tudja, hogy az elmúlt éveket különös kihívások jellemezték.

2,5 tonnáig

Összesen 17 658 kishaszonjármű fogyott a tavalyi évben, ami 23 százalékos visszaesést jelent. A legkisebbeknél korábban öt márka is 12-14 százalékos piacrészt tudott magának, ez az egyensúly 2022-ben felborult. A márkák versenyét a Ford vezeti toronymagasan, hiszen a korábbi dobogósok közül egyedül az amerikaiaknak nem zuhant magába az eredménye. A legnépszerűbb típusnak pedig a remek apró terepjáró, a Suzuki Jimny LCV bizonyult. Az egykor kategóriaelső Dokker megszűnt, helyét nem tudta átvenni a Renault Express, ráadásul a Kangoo sem fogyott, így a francia csoport nagyot bukott ezen a cserén. Ezzel szemben a Citan ötszörösére növelte az eladásait és messze felülmúlta a francia alaptípus eredményét. A Stellantis modulegyterűje korábban a piac 40 százalékát uralta, ám a Berlingo, a Doblò, a Combo, a Partner és a Proace City is a piacnál nagyobb mértékben 40-60 százalékkal esett vissza.

2,5 tonnáig
2022. db (piacrész %)2021. db (piacrész %)
Alke ATX31 (0,0)0 (0,0)
Citroën428 (9,8)531 (9,0)
C3 Van304 (6,9)214 (3,6)
Berlingo124 (2,8)317 (5,4)
Dacia116 (2,6)772 (13,0)
Duster Van116 (2,6)76 (1,3)
Dokker Van0 (0,0)696 (11,8)
Fiat Professional494 (11,3)805 (13,6)
Panda Van41 (0,9)30 (0,5)
Fiorino Van90 (2,1)165 (2,8)
Dobl? Cargo363 (8,3)610 (10,3)
Ford899 (20,5)827 (14,0)
Fiesta Van53 (1,2)85 (1,4)
Transit Courier341 (7,8)285 (4,8)
Transit Connect505 (11,5)457 (7,7)
Goupil G47 (0,2)3 (0,1)
Maxus eDeliver 31 (0,0)0 (0,0)
Mercedes-Benz Citan140 (3,2)26 (0,4)
Nissan59 (1,3)59 (1,0)
Townstar6 (0,1)0 (0,0)
e-NV20053 (1,2)59 (1,3)
Opel Combo319 (7,3)786 (13,3)
Peugeot Partner197 (4,5)297 (5,0)
Renault400 (9,1)681 (11,5)
Express Van373 (8,5)441 (7,5)
Kangoo Van27 (0,6)240 (4,1)
Suzuki Jimny LCV520 (11,9)270 (4,6)
Toyota415 (9,5)406 (6,9)
Yaris Van77 (1,8)0 (0,0)
Proace City338 (7,7)406 (6,9)
Volkswagen Caddy387 (8,8)456 (7,7)
Összesen43835919
–26%

3,5 tonnáig

A magyar haszonjárműpiac legnagyobb darabszámú kategóriája a 3,5 tonnásoké. Egykor a piac ötödét uralta a Stellantis nagy kishaszonjárműve, ám Sevel Sud büszkeségéből tavaly 1500 példány hiányzott. A legnagyobbat pont a tradicionálisan legerősebb Ducato bukta, még a francia testvéreiből is több fogyott. A Mercedes-Benz közel felével növelte a Vito és a Sprinter eladásait, ezzel mindkettő magasan felülmúlta még a pandémia előtti csúcsteljesítményét is. A márkák versenyét papírforma szerint a Ford nyerte és a legnépszerűbb pickupot is ők adták. Jól mutatja, mennyire a kínálat határozta meg a piacot, hogy a darabszámban lényegében változatlanul teljesítő Renault Master lépett elő az első helyre a típusok versenyében. A Navara egykor büszke eredményei is már csak az emlékeinkben élnek, egy év alatt negyedére estek vissza az eladások.

2,51–3,5 tonnáig
2022. db (piacrész %)2021. db (piacrész %)
BYD ETP34 (0,0)0 (0,0)
Cenntro Logistar 20018 (0,1)0 (0,0)
Citroën608 (4,6)867 (5,1)
Jumpy99 (0,7)108 (0,6)
Jumper509 (3,8)759 (4,4)
Esagono Energia Gastone3 (0,0)1 (0,0)
Fiat Professional565 (4,3)1787 (10,5)
Scudo/Talento94 (0,7)78 (0,5)
Ducato471 (3,5)1709 (10,0)
Ford3843 (28,9)5732 (33,6)
Ranger1550 (11,7)2547 (14,9)
Transit Custom779 (5,9)1047 (6,1)
Transit1514 (11,4)2138 (12,5)
Fuso Canter23 (0,2)5 (0,0)
Isuzu293 (2,2)243 (1,4)
D-Max277 (2,1)212 (1,2)
N-sorozat16 (0,1)31 (0,2)
IVECO Daily328 (2,5)316 (1,9)
Jeep Gladiator15 (0,1)32 (0,2)
Land Rover Defender14 (0,1)2 (0,0)
LEVC VN52 (0,0)1 (0,0)
MAN TGE91 (0,7)97 (0,6)
Maxus EV80/eDeliver 93 (0,0)0 (0,0)
Mercedes-Benz1140 (8,6)774 (4,5)
Vito225 (1,7)162 (0,9)
Sprinter915 (6,9)612 (3,6)
Mitsubishi L200271 (2,0)304 (1,8)
Nissan58 (0,4)229 (1,3)
Navara55 (0,4)224 (1,3)
Cabstar2 (0,0)5 (0,0)
Interstar1 (0,0)0 (0,0)
Nom0 (0,0)11 (0,1)
Opel623 (4,7)613 (3,6)
Vivaro299 (2,3)392 (2,3)
Movano324 (2,4)221 (1,3)
Other1 (0,0)0 (0,0)
Peugeot813 (6,1)992 (5,8)
Expert93 (0,7)108 (0,6)
Boxer720 (5,4)884 (5,2)
Piaggio Porter54 (0,4)0 (0,0)
Renault (Trucks)2032 (15,3)2197 (12,9)
Trafic327 (2,5)404 (2,4)
Master1705 (12,8)1793 (10,5)
SsangYong Musso Grand105 (0,8)82 (0,5)
Toyota1425 (10,7)1913 (11,2)
Hilux1207 (9,1)1656 (9,7)
Proace218 (1,6)257 (1,5)
UAZ19 (0,1)17 (0,1)
Hunter3 (0,0)3 (0,0)
Egyéb16 (0,1)14 (0,1)
Up S.r.l. Q-Box Van2 (0,0)0 (0,0)
Volkswagen922 (6,9)848 (5,0)
Amarok0 (0,0)42 (0,2)
ID.Buzz Cargo7 (0,1)0 (0,0)
T6.1391 (2,9)410 (2,4)
Crafter524 (3,9)396 (2,3)
Összesen1327517063
-22,2%

5,0, 7,5, illetve 12,0 tonnáig

Tizenkét tonnáig összességében enyhe növekedést tapasztaltunk, ám ezek a járművek a piac egy százalékát sem teszik ki összesen. A „B” kategória határait átlépve öt tonnáig szinte csak a kishaszonjárművek keménykötésű változataival találkozunk, a legtöbbnek itt ér véget a teherbíró képessége. Errefelé nincs nagy meglepetés, a Sprinter és a Master uralják a piacot hosszú évek óta. Az első nagy „lélektani” határt jelentő 7,5 tonnás kategóriát az IVECO Daily uralta – mint mindig. Kis saját tömege és mérete nagy terhelhetőséget jelent, így nem hiába ez a bajnok. A közvetkező tömegkorlátnál az MAN amúgy remek új generációs TGL típusa elbukta a korábbi első helyét az öregecske DAF LF ellenében.

3,51–5 tonnáig
2022. db (piacrész %)2021. db (piacrész %)
Citroën Jumper0 (0,0)1 (1,0)
Fiat Ducato0 (0,0)2 (2,0)
Ford Transit7 (6,8)3 (3,0)
Mercedes-Benz Sprinter43 (41,7)50 (50,5)
Opel Movano2 (1,9)1 (1,0)
Renault (Trucks) Master48 (46,6)41 (41,4)
Volkswagen Crafter3 (2,9)1 (1,0)
Összesen10399
+4%

5,01–7,5 tonnáig
2022. db (piacrész %)2021. db (piacrész %)
BYD ETM61 (0,8)0 (0,0)
DAF LF6 (4,6)3 (3,2)
Fuso Canter4 (3,1)0 (0,0)
Hako Citymaster0 (0,0)1 (1,1)
Isuzu N-sorozat10 (7,7)11 (11,8)
IVECO84 (64,6)55 (59,1)
Daily62 (47,7)35 (37,6)
Eurocargo22 (16,9)20 (21,5)
MAN8 (6,2)9 (9,7)
TGE3 (2,3)0 (0,0)
TGL5 (3,8)9 (9,7)
Mercedes-Benz9 (6,9)13 (14,0)
Sprinter5 (3,8)11 (11,8)
Atego4 (3,1)2 (2,2)
Multicar0 (0,0)1 (1,1)
Nom8 (6,2)0 (0,0)
Összesen13093
+39,8%

7,51–12 tonnáig
2022. db (piacrész %)2021. db (piacrész %)
DAF LF32 (35,2)14 (11,6)
IVECO Eurocargo16 (17,6)20 (16,5)
MAN19 (20,9)54 (44,6)
TGL18 (19,8)52 (43,0)
TGM1 (1,1)2 (1,7)
Mercedes-Benz Atego12 (13,2)19 (20,9)
Renault Trucks D6 (6,6)13 (10,7)
Volvo FL6 (6,6)1 (0,8)
Összesen91121
–24,8%

12 tonna fölött

A legnagyobbak közel harminc százalékkal gyarapodtak tavaly, mindegyik jelentős szereplő tudott kisebb vagy nagyobb arányban növekedni. A nagy elosztó teherautóktól a kommunális célgépeken át az építőipari és erdészeti teherautókig bő 500 jármű szerepel itt. Meg az a közel ötezer 4×2-es nyerges vontató, amelyet a jelenlegi jelentési módszerrel az adatokból külön kategóriába kiszűrni nem lehet. A Mercedes-Benz Actros és a Renault Trucks T forgalomba helyezései egyaránt 40 százalék felett bővültek. A Ford Trucks F-Max egyértelműen kiharcolta a helyét a piacon, a hét nagy gyártóból nyolc lett a török-amerikai vegyesvállalatnak köszönhetően. Az IVECO felével múlta felül a 2021-es eredményét, és a Volvo Trucks is ugyanekkora gyarapodást produkált. Így végre értékelhető mennyiségű S-Way fogyott, ám darabszámban a svédek növekedése kétszer akkora bővülést jelent, mint a taljánok teljes értékesítése. A DAF márka már 14. éve piacvezető hazánkban és a piac közel negyedét uralja. Ám a korábbi húzótípus több termékké osztása miatt a legnagyobb példányszámban értékesített típus címét elorozta a sok-sok Volvo FH. Azonban még így is döbbenetes, hogy az XG és XG+ nem piacot vett el az XF „kistestvértől”, hanem új ügyfeleket szerzett.

12,01 tonnától
2022. db (piacrész %)2021. db (piacrész %)
BMC Tugra3 (0,1)2 (0,0)
DAF1301 (24,2)1016 (24,4)
LF13 (0,2)7 (0,2)
CF25 (0,5)33 (0,8)
XF936 (17,4)976 (23,4)
XG224 (4,2)0 (0,0)
XG+103 (1,9)0 (0,0)
Ford Trucks296 (5,5)240 (5,8)
Cargo23 (0,4)45 (1,1)
F-Max273 (5,1)195 (4,7)
Grove GMK2 (0,0)0 (0,0)
IVECO163 (3,0)108 (2,6)
Eurocargo12 (0,2)19 (0,5)
Stralis X Way/X-Way2 (0,0)14 (0,3)
Trakker/T-Way30 (0,6)56 (1,3)
S-Way119 (2,2)19 (0,5)
Kamaz2 (0,0)0 (0,0)
Liebherr LTM0 (0,0)1 (0,0)
MAN474 (8,8)403 (9,7)
TGM34 (0,6)56 (1,3)
TGS55 (1,0)63 (1,5)
TGX385 (7,2)284 (6,8)
Mercedes-Benz769 (14,3)579 (13,9)
Atego19 (0,4)7 (0,2)
Unimog20 (0,4)33 (0,8)
Econic6 (0,1)1 (0,0)
Arocs90 (1,7)101 (2,4)
Actros634 (11,8)437 (10,5)
Renault Trucks618 (11,5)499 (12,0)
D14 (0,3)7 (0,2)
D Wide35 (0,7)70 (1,7)
C28 (0,5)11 (0,3)
K19 (0,4)40 (1,0)
T522 (9,7)371 (8,9)
RMMV HX5 (0,1)0 (0,0)
Scania539 (10,0)505 (12,1)
P-széria25 (0,5)32 (0,8)
G-széria44 (0,8)27 (0,6)
R-széria294 (5,5)279 (6,7)
S-széria176 (3,3)167 (4,0)
Tatra T 1582 (0,0)7 (0,2)
Volvo Trucks1207 (22,4)801 (19,2)
FL1 (0,0)15 (0,4)
FE2 (0,0)2 (0,0)
FM/FMX32 (0,6)40 (1,0)
FH/FH161172 (21,8)744 (17,9)
Wecon0 (0,0)2 (0,0)
Összesen53814163
+29,3%

Autóbuszok

Az Irizar, az Otokar, a Scania és a Solaris az elmúlt két évben nem adott el buszt itthon, új Van Hool és VDL személyszállítót pedig már ennél is régebben láttunk. Az új Econell Next típusból egyelőre sajnos csak az első szóló és csuklós bemutatópéldány létezik, ám a debreceni Reform buszok szépen terjedtek tavaly. Hiába zsebelt be vonzó tendereket az MAN, immár másodszorra elhappolták előlük az elsőséget – a márkabajnokságot a Mercedes-Benz zsebelte be. A végre már új generációjában szolgálatba álló MAN Lion’s City azért a legnépszerűbb típus díját így is megkaparintotta.

Autóbuszok
2022. db (piacrész %)2021. db (piacrész %)
BM Heros Adria1 (0,1)0 (0,0)
BYD K9U10 (1,4)1 (0,1)
Credobus102 (14,8)421 (41,6)
Econell/Econell Next2 (0,3)366 (36,2)
Inovell100 (14,5)55 (5,4)
Currus Aries0 (0,0)38 (3,8)
Ford Transit34 (4,9)81 (8,0)
Ikarus 120e17 (2,5)5 (0,5)
Inter Traction Electrics78 (11,3)59 (5,8)
MB REFORM 500/501 LE78 (11,3)58 (8,4)
MB REFORM 600 IC0 (0,0)1 (0,1)
Isuzu3 (0,4)2 (0,2)
Novo/Novocity Life/Visigo2 (0,3)2 (0,3)
Kendo1 (0,1)0 (0,0)
IVECO Bus34 (4,9)13 (1,3)
Daily16 (2,3)12 (1,2)
Crossway18 (2,6)1 (0,1)
MAN174 (25,2)249 (24,6)
TGE2 (0,3)2 (0,2)
TGM4 (0,6)0 (0,0)
Lion’s City168 (24,3)247 (24,4)
Mercedes-Benz207 (30,0)82 (8,1)
Sprinter8 (1,2)5 (0,5)
eCitaro12 (1,7)40 (4,0)
Conecto144 (20,8)36 (3,6)
Intouro43 (6,2)1 (0,1)
Neoplan Tourliner0 (0,0)4 (0,4)
Renault Master25 (3,6)2 (0,2)
Setra3 (0,4)3 (0,3)
MultiClass1 (0,1)0 (0,0)
ComfortClass1 (0,1)2 (0,2)
TopClass1 (0,1)1 (0,1)
Swimbus0 (0,0)1 (0,1)
Temsa Prestij1 (0,1)0 (0,0)
Volvo Buses2 (0,3)50 (4,9)
89000 (0,0)50 (4,9)
9700/99002 (0,3)0 (0,0)
Összesen6911011
–31,7%


Mindösszesen2022.2021.
24 05428 469
–18,4%

Adatok forrása: DATAHOUSE