Moab Easter Jeep Safari 2023: Tavaszi vadásztúra
Újra elszaporodtak Moab környékén azok a tanulmánydzsipek, amelyek lazán kimerítik a terepjárós társadalom számára a Büntető Törvénykönyv közösség elleni izgatás bűntettét! Hét különleges tanulmányautóval ünnepelte ötvenhetedik húsvéti szafariját a Jeep. Idén szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mivel négyet, még ha kicsit hunyorogva is, de haszonjárműnek tekinthetünk. Ezúttal a környezetvédelemre fókuszáltak, persze csak a maguk módján. Ügyes gazdasági érzékkel az amerikánerek mindig ügyelnek...
MAN étterembusz Szingapúrban: Nincs több éhes turista
Igazi piaci rést töltött be egy szingapúri vállalkozás, ugyanis MAN alvázra épített egy emeletes, kereken guruló városnéző éttermet.
Vége a dalnak
„Egyszer csak mindennek vége lesz majd, nincs olyan csók, amely örökké tart” – énekelte egykoron Kalmár Pál. Nos, ez akkor is igaz, ha történetesen nem csókról, hanem egy, közel háromtonnás pickupról beszélünk! Ugyanis 2023 végén befejezték a 6,2 literes, V8-as, HEMI, azaz félgömb alakú égéstérrel felvértezett, kompresszoros feltöltésű motorral szárnyaló Ram 1500 TRX gyártását. Szomorkodásra azonban semmi ok, hiszen a...
Sofőrverseny a gyakorlatban Kínában: Nincs lehetetlen
Rámpára tolatás rakodásnál? Belvárosi utcák elosztó teherautóval? Nehéz építőipari terep? Esetleg egy sofőrverseny, ahol komoly vezetéstechnikai tudás szükséges? Egy kínai tehergépkocsi-pilóta most mindenkinek feladja a leckét!
Ineos Grenadier Quartermaster: Öntudatos replika
Megérkezett a terepjárók történelmének egyik legambiciózusabb projektjéből született Ineos Grenadier platós változata. A duplafülkés Quartermaster pickup a klasszikus Land Rover Defender 130 szellemi utódjának tekinthető. Bizonyos keretek között. Megérkezett a gránátos után a hadbiztos is. Értem én, hogy a nemzetközi helyzet egyre fokozódik, de amennyiben további modelleket is terveznek a britek, kénytelenek leszünk mélyebben beleásni magunkat a katonai kifejezések útvesztőibe....
Hyundai Universe Mobile Office: Gördülő iroda
Új szintre emeli a távmunka lehetőségeit a Hyundai különleges, luxusirodának kialakított távolsági autóbusza. Ebben a járműben ugyanis egy csapat utazás közben, illetve a kitelepülés helyszínén is maximális hatékonysággal dolgozhat. Habár a koronavírus-járvány óta sokkal többen választják az online hívásokat és konferenciákat a személyes találkozások helyett az idő- és költséghatékonyság érdekében, sok esetben nem kerülhető el vagy legalábbis előnyösebb a valós...
Peugeot Boxer 4×4 tanulmány: Kihívó túratárs
Új utakra igyekszik a legnagyobb oroszlános kishaszonjármű leendő lakófelépítményes változata. A Peugeot Boxer 4x4 Concept szakít az eddigi kempingjárműves hagyományokkal, és a praktikum mellett az újrahasznosítást népszerűsíti. Hatalmas lépéssel hagyja maga mögött a lakóautók klasszikus világát a legfrissebb Peugeot Boxer típuscsalád L3 változatán alapuló guruló turistaszállás, és a gyártó legkorszerűbb jövőbeni elképzeléseivel indul – szó szerint – hódító útjára. Kifejező...
StreetScooter: Saját márkás csomagszállító
Ismert gyártók termékeinek marketingtől mentes, jó értelemben átcímkézett változataira gondolunk a saját márkás kifejezés hallatán. A német posta pontosan az ellenkezőjét érti ezalatt, a saját igényeinek megfelelő villanyfurgont fejlesztett és gyártott. Jobb későn, mint soha – tartja a szólás. Több mint fél évtizede találkoztunk először a hannoveri vásár egyik eldugott standján az aprócska villanyos áruszállítókkal. Azóta az eredeti gyártó már...
Shell Starship tanulmányjármű: Csillaghajó a Föld bolygón
Nem az ufók szálltak le Amerikában, hanem a Shell Lubricants és az AirFlow Truck Company együttműködéséből létrejött szerelvény mutat be globálisan alkalmazható módszereket a tüzelőanyag-fogyasztás csökkentésére.
Chevrolet pickupok a 2017-es SEMA Show-n: Századünneplők
Szinte minden célra mutatott pickupot a Chevrolet a 2017-es SEMA Show pódiumán. Ezenkívül még visszaemlékezni is maradt kapacitása, hiszen százéves az első Chevrolet pickup.










