Mi köze az Aeropark „új” 350-es Ikarusának a DAF-hoz? Milyen titkokat rejt a fejlesztése, értékesítése? Hogyan próbálhatod ki Te is? Ennél sokkal többre is fény derül a frissen felújított malévos busz bemutatója kapcsán!
Hirdetés:

„Mennyiért vásárolhatnánk vissza?” – fordult egyszer csak tréfásan az eladó a vevőhöz a buszátadási ünnepség beszélgetése során. A busz NEM ELADÓ – hangzott a félreérthetetlen válasz. Ebből is egyértelműen megérthette minden jelenlévő, milyen eszmei és pénzbeli értéket képvisel az Aeropark csapata számára a sok erőfeszítéssel és önkéntes munkával megújult Ikarus 350 autóbusz. E rendhagyó átadási ünnepség tehát igazán fantasztikus hangulatban telt, az Ikarus megújulásának története mellett is rengeteg sztorival, amelyek nem mind ehhez a járműhöz, hanem úgy általában a 350-eshez kapcsolódnak. Az eseményen ugyanis a ferihegyi Aeropark eredeti Malév-Air Tours Ikarus 350-esének valamennyi tulajdonosa képviselte magát, valamint eljöttek a felújításban résztvevő cégek munkatársai is. Mindenkinek rengeteg emléke fűződik a buszhoz éppúgy, mint a ma már nem létező, ám egykor híres magyar vállalatokhoz.

 -

Három év múlva veterán. Mégis már a busz első szervizes átvizsgálásakor kiderült, hogy jó alap lehet egy eredeti állapotúvá varázsolt jármű megvalósításához,…

 -

…bár adódtak nehézségek elöl…

 -

…és hátul egyaránt

 -

Csupán a busz fényezése 10-12 napos munkát jelentett a kecskeméti csapatnak

A történet úgy kezdődött, hogy a Budapesti Liszt Ferenc Repülőtéren az Aeropark repülőmúzeumot is üzemeltető Légiközlekedési Kulturális Központ Közhasznú Nonprofit Kft. autóbuszokat keresett. Ugyanis az évek óta sikerrel szervezett élménytúrák során az egész repülőteret bejárják a résztvevőkkel, méghozzá – a múzeumban pihenő régi repülőkhöz illően – stílusosan, a reptéren régen használt autóbuszokkal. E célra elsők között tervezték beszerezni a Malév kötelékébe tartozó két Ikarus 350 egyikét. Kinyomozták, hogy a Malév a repülőtérhez közeli középiskolának értékesítette az akkor tízéves járművet, ahol azóta is használták. Olyannyira, hogy eszük ágában sem volt eladni a buszt, hiszen annak jóvoltából diákjaikkal évente akár többször is bejárták Európát. Így vált egy könnyebben beszerezhető Ikarus 250-es az Aeropark flottájának első tagjává. Ehhez később egy Ikarus 280-as csuklós busz, egy Ikarus 55-ös „Faros” és egy szintén hajdani Air Tours jármű, egy Setra 208H csatlakozott – több más kisebb típus mellett. Somogyi-Tóth Dániel, az Aeropark vezetője azonban nem mondott le az Ikarus 350-esről sem.

 -

A magyar nemzeti légitársaság – alias Malév – utolsó arculatának megszületéséről is mesélt a Malév hajdani forgalomirányítási vezetője. Ezen arculat színösszeállítását kapta az 1990-ben az Air Tours utazási iroda számára szállított és ma is ugyanezzel a díszítéssel pompázó Ikarus 350-es

 -

Ilyen volt…

 -

…és ilyen most

 -

Valójában 1990 végén készült, de táblája már 1991-es, és ekkor is adták át ezt az Ikarus 350-est

A Malév másik 350-es Ikarusát is sikerült megtalálni, de annak tulajdonosa sem vált meg a busztól, ráadásul az rosszabb állapotnak örvendett, mint az először fellelt Malév-példány. Így az iskolával tartott folyamatos kapcsolat eredményeként mégiscsak sikerült megvásárolni a „sulibuszt”. Igaz, végül azért is adta el az iskola a 350-est, mert egy alkalommal csúnyán beázott. Valamint a külföldi útjaikon a rendőri ellenőrzések során pusztán a kora miatt egyre gyakrabban állították meg a negyedszázados Ikarust. Sebaj, a lényeg, hogy sikerült nyélbe ütni az üzletet, következhetett tehát az eredeti állapot visszaállítása. Persze ez jelentős költséggel jár, így a nonprofit vállalkozásként üzemelő Aeropark csapata önkéntesekkel működött együtt a felújításban. Így érkezett a felkérés – Facebookon – a DAF Hungary Kft. vezetéséhez is, mivel ez az Ikarus 350 már 1990-ben is DAF erőforrással hagyta el a gyárkaput. A megkeresésre – rövid gondolkodás után – igennel válaszolt a DAF (is).

 -

Belül nem eredeti színeiben újult meg ez az Ikarus 350,…

 -

…hanem még stílusosabban, a Malév repülőgépein alkalmazott kárpitozással

 -

Az üvegek zöme eredeti a megújult buszban

Amikor eljött a busz szétbontásának napja, hamar kiderült, hogy korántsem olyan ép a vázszerkezet, mint azt a külső állapot alapján remélték. A szélvédőt tartó íves keresztmerevítőt is cserélni kellett, és csupán ennek újragyártatása heteket vett igénybe. Ilyen váratlan fordulatok miatt tartott a felújítás a tervezettnél kétszer hosszabb ideig. A motor felújítását vállaló DAF márkaszervizben is rendben látszónak tűnt elsőre minden. A Voith retarderhez szinte hozzá sem kellett nyúlni, a tengelykapcsolót az eladás előtt nem sokkal cseréltette az előző tulajdonos, a lendkerék esetében is elegendőnek bizonyult a felújítás. Ezenkívül új adagolót, befecskendezőket, főtengelyt, generátort, indítómotort, ékszíjakat, ékszíjvezetőket, valamint szimeringeket és tömítéseket kapott a motor. A Csepel sebességváltó viszont komoly fejtörést okozott. Még jó, hogy az Aeropark már korábban is próbálkozott egy Ikarus 350 felújításával, ám az nem sikerült, viszont a jármű megmaradt donornak. Ennek váltója, plusz még egy váltómű és további alkatrészek is szükségesnek bizonyultak a sebességváltó felújításához. A licenc alapján készült Csepel egységhez legalább az alkatrészek beszerzése nem jelentett különösebb gondot a ZF-től.

 -

A korabeli Videoton rádiós magnó és a fűtés kezelőszervei csak díszek…

 -

…a légkondicionáló javításával együtt ugyanis muszáj volt új kezelőpanelre cserélni a régit, így az a bal oldalra rejtett érintőképernyős kezelőfelületről vezérelhető, akárcsak az audiorendszer

Miután sok mindent megtudtunk a régi-új autóbuszról, felszállhattunk, hogy menet közben is kipróbáljuk, útban az Aeroparkba. Használói nagyon dicsérték a busz hangosítását, és ennek kiválóságáról mi is meggyőződhettünk a buszon rögtönzött újabb sztorik elmesélésekor. A felújításban is részt vett Dr. Lovász György, Az Ikarus évszázados története című könyv egyik szerzője, aki hajdan több ezer Ikarus értékesítésével is sokat tett azért, hogy a magyar autóbusz világhírűvé váljon. Az Ikarus 350 történelmén túl természetesen sok érdekes sztorit is ismer a típussal kapcsolatban, amelyek közül néhányat megosztott velünk. Mint megtudtuk, az Ikarus 350 valójában elődje, a 250-es alapjaira épült, és az 1980-as évek új távolsági autóbuszcsaládjának többi tagjánál később mutatták be. Mindezeknek köszönhetően viszont mentesült a 300-asok kezdeti „gyerekbetegségeitől”, ami sok vevőnél kompenzálta a sorozat többi tagjáénál jóval kisebb poggyászteret.

 -

Kisebb fordulaton, csendesebben, kényelmesebben suhanhat felújított sebességváltójával a 27 éves Ikarus 350

 -

A repülőn a Malév első, a buszon az utolsó arculatának megfelelő színezés látható

Fantasztikus időutazás minden megtett kilométer a 350-essel. Persze üvegezése nem kétrétegű, s már csak ezért sem olyan csendes, mint mai társai, de ez ugyebár természetes egy 27 éves jármű esetében. Ám az Aeropark 350-esében az elmúlt egy évben kétszer kellett szélvédőt cserélni, és ezt csak bontott alkatrészből oldhatták meg. Hiszen alkatrész-utánpótlás nincs, ráadásul, míg 250-es Ikarusból bő 17 ezer példány készült, addig 350-esből összesen 170 darab, és ebből csak 49 maradt itthon. Hét példányt Törökországba exportáltak az 1990-es évek elején. Ezek története is érdekes, hiszen mindegyik konferenciabusz kivitelben került török nagyvárosokba, több ezer városi Ikarus mellett, ajándékba. Igazi kuriózum tehát az Aeropark új járműve, amellyel bárki utazhat, ha részt vesz a reptértúrákon. Az éjszakákat fedett garázsban tölti a 350-es, így remélhetőleg még sokáig jó állapotnak örvend, és segít átélni a hajdani malévos-ikarusos éveket Ferihegyen.

 -

Ahogy a buszon olvasható felirat is mutatja, sokan tettek azért, hogy ez az Ikarus megint újkori fényében ragyogjon