Hirdetés:

Teljesen elektromos, vezető nélküli ingajárati modult szeretne piacra dobni a Schaeffler és a VDL Groep. Ahogy manapság sokan, úgy ők is ebben látják a jövő lokális mobilitását.

Ehhez a kezdeményezéshez az izraeli Mobileye vállalat biztosítja a négyes szintű önvezető rendszert. Szeptember elején, a müncheni IAA Mobility 2023 kiállításon magunk is megcsodálhattuk a legelső tanulmányjárművek egyikét. Csúcsidőn kívül a nagyobb buszokat kisebb, önvezető járművek helyettesíthetnék. Ez nemcsak a fenntarthatóság szempontjából, hanem a sofőrhiány miatt is nagy segítséget jelentene a közlekedési társaságoknak. A Schaeffler és VDL máris tárgyalásokat folytat közlekedési társaságokkal, hogy a helyi közösségi közlekedésben, valós körülmények között is tesztelhessék járművüket. Erre előreláthatóan már 2025-ben lehetőségük adódik majd Németországban. Egész Európában ez az első ország, amely engedélyezte a négyes szintű önvezető járművek közúti forgalomban való részvételét.

MAN hTGX és önvezető teherautók: Hidrogénezett öntudatosság
Technika

MAN hTGX és önvezető teherautók: Hidrogénezett öntudatosság

Olajszőkítésről szó sincs! Csupán arról, hogy az MAN bemutatta hidrogénüzemű belső égésű erőforrással felvértezett hTGX teherautóját. Eközben önvezető prototípusaival is új mérföldkőhöz érkezett, amelyek végre felhajthattak az autópályára.

Kia PBV: Lólépésben a fejlődés útján
Technika

Kia PBV: Lólépésben a fejlődés útján

Bemutatta új Platform Beyond Vehicle stratégiáját a Kia, amely a fenntartható mobilitási megoldásokat ötvözi a fejlett szoftvertechnológiával. A PBV célja, hogy innovatív és környezetbarát járművek segítségével újradefiniálja a közlekedést.

Öntudatos alagutas
Hírek

Öntudatos alagutas

Kontinensünkön első alkalommal szorgoskodik alagutat is érintő fordában egy önvezető városi autóbusz.

ATLAS-L4 önvezető projekt: Irány az autópálya!
Technika

ATLAS-L4 önvezető projekt: Irány az autópálya!

Újabb mérföldkőhöz, új területre érkezett az ATLAS-L4 projekt, amelynek keretében lépésről-lépésre valósággá válhat a vezető nélküli teherautó. A projekt célja a logisztikai központok közötti ingázás automatizálásával enyhíteni az ágazat kihívásait.

Skálázható különbségek!
Hírek

Skálázható különbségek!

Fontos mérföldkőhöz érkezett a Continental és Aurora önvezető haszonjárművek technológiájára irányuló együttműködése.