Hirdetés:

Igen kecsegtetően halad a Daimler Truck és a Torc Robotics közös fejlesztési projektje az Egyesült Államokban. Így a tervek szerint Észak-Amerikában már 2027-ben piacra kerülhetnek az ember nélküli önvezetésre alkalmas nehéz-teherautók.

Korántsem annyira új keletű az önvezető teherautók fejlesztése, mint azt gondolnánk, a „Daimler” ugyanis már évtizedek óta dolgozik ezen. Az egész 1986-ban, a QR-kóddal hivatkozott írásunkból megismerhető Eureka Prometheus projekttel kezdődött, ám igazi lendületet 2015-ben a Freightliner Inspiration Truck bemutatásával kapott. Ez volt a világ első önvezető haszonjárműve, amelynek engedélyezték a közúti közlekedést az Amerikai Egyesült Államokban. Majd 2019-től a járművet fejlesztő Daimler Truck és az önvezetés vezérlőszoftverét fejlesztő Torc Robotics jelentős eredményeket ért el annak érdekében, hogy az önvezető teherautó elképzelésből valósággá váljon. Az üzemeltetők bevonásával több államban végzett alapos tesztjeik megmutatták, hogy az emberi beavatkozás nélkül működő járművük biztonságosan tud közlekedni autópályákon, országutakon, rakodóhelyeken és szabályozott forgalmú útkereszteződésekben. Persze még mindig sok munka vár a fejlesztőkre, ám a Daimler Truck jelenleg úgy látja, hogy 2027-ben bevezetheti az Egyesült Államok piacára a 4-es szintű, azaz meghatározott körülmények között pilóta nélküli önvezetést. Ez azt jelenti, hogy ezek a járművek csak a főbb logisztikai központok között, döntően autópályán közlekedhetnek majd önállóan. A logisztikai láncokban az első és az utolsó kilométereken, vagyis a lakott területeken belüli szakaszokon továbbra is emberek vezetik majd a teherautókat.

Az önvezetés előnyei

Sokan megkérdőjelezik az önvezetés létjogosultságát, holott a megfelelő helyen és módon alkalmazva több előnyt is nyújt. Mindenekelőtt fokozza a közlekedésbiztonságot, hiszen az autópályákon jelentősen csökkentheti a halálos balesetek számát, amelyek túlnyomórészt közvetlen emberi hibázásra vezethetők vissza. Ezenkívül enyhítheti a sofőrhiány világszerte egyre égetőbb problémáját. Természetesen nem az a cél, hogy a meglévő gépkocsivezetők munkáját is elvegyék az önvezető járművek. Ezt belátható időn belül nem is tehetnék meg, hiszen a jóval összetettebb forgalmi helyzetekkel jellemzett lakott területeken továbbra is kulcsfontosságú szerepet játszanak majd a sofőrök. A fülkében alvással járó távolsági fuvarozás pedig egyébként is egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára. Mivel az önvezető járműveknek nem kell megállniuk kötelező pihenőidőt kivenni, szinte folyamatosan úton lehetnek. Ezáltal a fuvarozás általános hatékonyságát és kapacitását is számottevően növelhetik, áthidalva az egyre növekvő áruszállítási igények és az egyre jelentősebb sofőrhiány között szélesedő szakadékot.

Az önvezetés műszaki feltételei

A 4-es szintű önvezetés persze csak akkor javíthatja valóban a közlekedésbiztonságot és a fuvarozási hatékonyságot, ha a megfelelő műszaki feltételek teljesülnek. Ezek alapja a járművekben legalább a kormányzás és a fékezés redundáns kialakítása. Ez azt jelenti, hogy a repülőgépekhez hasonlóan itt is több egymástól független rendszer képes ezeket a feladatokat megvalósítani, így az egyik hibája esetén is biztosított a funkcionalitás. A Freightliner Cascadia esetében a Daimler Truck fejlesztői ezt már sikeresen megoldották. Sőt, a kibertámadások elleni védelmet is megteremtették, azaz létrehozták az önvezetésre kész járműplatformot. A Torc Robotics vezérlőrendszere pedig a mesterséges intelligencia számos vívmányát alkalmazza a jármű közvetlen környezetének lehető legpontosabb feltérképezéséhez és az optimális döntéshozatalhoz. Például a mesterséges intelligencia segít a rendszernek felismerni és osztályozni a tárgyakat jó és rossz látási viszonyok esetén egyaránt. Ennek érdekében a Torc Robotics nemrég felvásárolta a számítógépes látás és a gépi tanulás terén jelentős szaktudást felhalmozott Algolux Inc. vállalatot. A járműtechnikához jön még az önvezető teherautók üzemelését támogató fizikai, illetve digitális infrastruktúra és szolgáltatások, valamint a gépkocsikat fogadó logisztikai központok hálózata.

Stratégiai partnerek

Mindezek megvalósítása igen hatalmas és szerteágazó feladat, de nem lehetetlen a Daimler Truck álláspontja szerint. Persze egyetlen piaci szereplő önmagában kevés ehhez, elengedhetetlen a stratégiai partneri együttműködések kialakítása. Ezért a vállalat észak-amerikai részlege már a fejlesztési folyamatba is bevont a projekt iránt érdeklődő ügyfeleket, például a Schneider National Inc. és a C.R. England fuvarozóvállalatot. A Schneider az USA egyik legnagyobb fuvarcége, több mint tízezer nyerges vontatójuk és közel ötvezener félpótkocsijuk futásteljesítménye az Egyenlítő 380 alkalommal való megkerülésére lenne elegendő – naponta. A több mint százéves múltra visszatekintő C.R. England hűtőfuvarozásban alkalmazza az önvezető Freightliner Cascadia tesztszerelvényeket. Továbbá a Daimler Truck a sorozatgyártás előkészítéseként már a beszállítók kiválasztását is megkezdte. A lidarokat az Aeva vállalattól szerzi majd be, amely a műszakilag élvonalbeli és megbízható termékei mellett gyártási kapacitásával is megfelel az elvárásainak. Ráadásul az Aeva korszerű 4D-s lidarjai pulzáló lézer helyett folyamatos lézersugárral működnek, így gyorsabban és pontosabban érzékelik a tárgyak távolságát, illetve sebességét, ami fokozza az önvezető járművek biztonságát.

A Daimler Truck tehát minden téren gőzerővel dolgozik azon, hogy a 4-es szintű önvezető teherautók még ebben az évtizedben piacra kerülhessenek. Ez pedig gyökeres változásokat vonhat maga után a fuvarozási iparágban. Nemcsak az Egyesült Államokban, hanem világszerte.

Öntudatos alagutas
Hírek

Öntudatos alagutas

Kontinensünkön első alkalommal szorgoskodik alagutat is érintő fordában egy önvezető városi autóbusz.

ATLAS-L4 önvezető projekt: Irány az autópálya!
Technika

ATLAS-L4 önvezető projekt: Irány az autópálya!

Újabb mérföldkőhöz, új területre érkezett az ATLAS-L4 projekt, amelynek keretében lépésről-lépésre valósággá válhat a vezető nélküli teherautó. A projekt célja a logisztikai központok közötti ingázás automatizálásával enyhíteni az ágazat kihívásait.

Skálázható különbségek!
Hírek

Skálázható különbségek!

Fontos mérföldkőhöz érkezett a Continental és Aurora önvezető haszonjárművek technológiájára irányuló együttműködése.

Önvezető Volvo FH bányateherautók: A fiúk a bányában dolgoznak
Technika

Önvezető Volvo FH bányateherautók: A fiúk a bányában dolgoznak

Hetedhét országon túl, az üveghegyeken is túl, de az Óperenciás-tengeren innen fekszik az a pompás kőfejtő, ahol legendásan fáradhatatlan bányászok szorgoskodnak. Heten vannak, mint a gonoszok, a mesterlövészek és a törpék Hófehérke szoknyája körül.

Önműködő transzferjárat
Hírek

Önműködő transzferjárat

Teljesen elektromos, vezető nélküli ingajárati modult szeretne piacra dobni a Schaeffler és a VDL Groep. Ahogy manapság sokan, úgy ők is ebben látják a jövő lokális mobilitását.

Citroën tanulmányjárművek: A jövő kapszulái
Pihenőidő

Citroën tanulmányjárművek: A jövő kapszulái

Három új kapszulát mutatott be a Citroën az önvezető gördeszkás alapjukhoz, amellyel a városi közlekedés minőségét szeretnék javítani a jövőben. Merész elgondolások keltek életre a Sanghaji Autószalonon.

Itt elmondhatod a véleményedet!