Hirdetés:

Adott még egy esélyt a Kia a jó öreg dízelmotornak. Igazán nem hittem volna, de a Ceed teljes átalakulással szürke kis hernyóból színes pillangóvá vált a szememben a teszthét alatt.

Sötét, morózus novemberi napon vettem át a tesztautót. A Ceed-paletta legkevésbé látványos kombikarosszériája állt előttem – orrában a mostanság kegyvesztett dízelmotorral, szépségtapaszként a Hybrid 48V nevű új 48 voltos mild hybrid rendszerrel kiegészítve. A komor szürke színe, fekete kárpitjai nem javítottak az évszak depresszív hangulatán. Kezemben a kulccsal úgy éreztem, unalmas napok várnak rám.
Az átvételt követően fotózni indultunk, és nem kezdődött jól a dolog. Beindítás után a dízelmotor karcos kopogásából több jutott az utastérbe a kellemesnél. A külső képek elkészültével néhány mozgás közbeni felvételt is szerettünk volna lőni. Miközben igyekeztem gyors fordulókkal rövidíteni Balázs zimankóban töltött idejét, a dolgok máris kezdtek kissé megváltozni. A bemelegedett motor lecsendesült, orgánuma lágyabbá vált, már nem szűrődtek be kellemetlen zajok. A sietős visszafordulások során készséges partnernek bizonyult a direkt kormányzás és a kellően feszes futómű.

Elektromechanikus kapcsolat

Ami viszont leginkább feltűnt, az a fokozatváltások könnyedsége, a szokatlanul kis ellenállással, finoman működő tengelykapcsolónak köszönhetően. Ez az autó egyik különlegessége, a Kia új intelligens manuális váltója (Intelligent Manual Transmission, iMT). Az újdonság itt valójában az elektromechanikus tengelykapcsoló. A bal oldali pedál egy jeladót működtet, nincs mechanikus kapcsolatban a tengelykapcsolóval. A fogáspont ennek ellenére a hagyományos megoldáshoz hasonlóan pontosan érezhető. Az iMT-rendszer következetesen és pontosan működteti a szerkezetet, javítva az ember apróbb hibáit. Mindebből csupán a váltások zökkenőmentességét érzékeljük, miközben nem szükséges különösképpen a helyes kuplungkezelésre koncentrálnunk. Mellékhatásként pedig a szoftveres vezérlés kíméletessége jótékonyan hat a komponensek élettartamára is. Mint később kiderült, használata annyira fáradtságmentes, hogy a városi torlódásban araszolgatás alkalmával sem hiányoltam az automatikus sebességváltók kényelmét.
Működése azonban nem merül ki ennyiben, hanem lehetőséget ad a tengelykapcsoló automatikus oldására és akár a motor menet közbeni leállítására. A gyakorlatban ez a következőképp zajlik: Például egy kereszteződéshez közeledve elemeljük a lábunkat a gázpedálról. Ekkor a rendszer az autó mozgási energiáját felhasználva az indítómotor/generátor segítségével tölteni kezdi az autó lítiumion-akkumulátorát, majd egy ponton oldja a tengelykapcsolót, leállítja a motort és hagyja az autót kigurulni („vitorlázni”) a lehető legkisebb mechanikai ellenállás mellett. Ez egyaránt csökkenti a tüzelőanyag-fogyasztást, illetve a károsanyag-kibocsátást. Amint a gáz- vagy a tengelykapcsoló-pedált újra megérintjük, a motor azonnal finoman újraindul. Az elindulásokat, gyorsításokat a motor főtengelyéhez szíjhajtással kapcsolt 12 kilowatt teljesítményű indítógenerátor segíti a 48 voltos lítiumion-akkumulátorban eltárolt energiát felhasználva.
Lehet, mindez bonyolultan hangzik, valójában azonban a visszatáplálás, vitorlázás, leállítás, majd újraindítás rendkívül kifinomultan, észrevétlenül történik. Tényleg zseniális. Számomra ez volt az első ilyen rendszer, amelyet eszembe sem jutott kikapcsolni. Az energiamorzsákkal való takarékoskodás nem hiábavaló. Fogyasztásmérésünk eredménye 4,8 liter/100 kilométer a Rolling Tons tesztciklusán, míg a teljes teszthét átlaga 4,5 liter 100 kilométerenként. Ez utóbbi érték a fogyasztás minimalizálására való külön odafigyelés nélkül sikerült így, bár nagyobbrészt városon kívül haladva.

Biztos pont

Ahogy eddig minden esetben, úgy a Kia Ceed kapcsán is kerestünk egy releváns információkkal rendelkező üzemeltetőt. Az ALD Automotive Magyarország tapasztalatait Deáki Endre, a cég Műszaki, karosszéria és számlázási vezetője foglalta össze. A flottakezelő jelenleg közel 15000 gépjárművet üzemeltet, amelyek között 180 darab Kia Ceed található.

„Kifejezetten az ügyféligény és a trendek alakulása miatt döntöttünk a típus mellett, azonban a pozitív üzemeltetési tapasztalatok miatt az arányuk egyre jobban nő a flottán belül. Ez már csak azért is fontos, mert ezek a járművek átlagosan évi 35000 kilométert futnak” – kezdi összefoglalóját a szakember.

„Egyértelműen a kategória meghatározó szereplőjéről beszélünk. A benzines és a dízel kivitelek is megbízhatók, kidolgozottságuk, minőségük pedig felveszi a versenyt az európai konkurensekkel. Ügyfeleink kedvelik, elmondásuk szerint az aktuális modell már nemcsak egy munkaeszköz, hanem egy kényelmes és élhető autó. Szintén pozitívumként említik, hogy más modellből átülve is könnyen megszokható és azonnal magabiztosan kezelhető.”

Az ALD Automotive Magyarország szakembere kitért a szerviztapasztalatokra is. A benzines modellek 15 000, a dízelek 30 000 kilométeres vagy évenkénti intervallumban szervizelendők. Normál használat mellett jellemzően nem tartogatnak kellemetlen meglepetéseket. Még korábban előfordult, hogy 130 000 kilométer környékén kuplungszettet és kettőstömegű lendkereket cseréltek a szervizek, manapság már ez sem jellemző. Az ALD Automotive Magyarország márkafüggetlen szolgáltatóként sok más típust is üzemeltet. A Ceed konkurensei közül a Hyundai i30, az Opel Astra, a Volkswagen Golf, a Ford Focus és a Peugeot 308, valamint a Renault Megane is megtalálható a flottában. Deáki Endre azonban felhívta a figyelmet arra, hogy az ügyfelek egyre jobban elfogadják, sőt keresik a koreai gyártó modelljeit. „A ProCeed vagy a Stinger még az autók iránt mélyebb érzelmeket táplálók szívét is megdobogtatják, az e-Niro pedig az egyik legélhetőbb hatótávolságot biztosító elektromos autó jelenleg a piacon, így egyáltalán nem véletlen az utóbbi évek trendjeinek alakulása.”

Tökéletes munkaeszköz

Milyen az élet a Ceed kombival? A futómű nemcsak pontos, hanem jól csillapított, az úthibákat hatékonyan elnyelő konstrukció is. Másik kellemes meglepetés az összeszerelés minősége. Tesztautóinkban bizony gyakorta fordulnak elő itt-ott makacs zörejek a gyártók minden igyekezete ellenére, még igazán drága prémiumtermékek esetén is. Épp ezért véletlenül aligha sikerül olyan belteret alkotni, ami semmilyen útfelületen nem „szólal meg”. Márpedig tesztalanyunk utasterében nem akadt egyetlen feltűnési viszketegségben szenvedő alkatrész sem. A Kia más távol-keleti márkákhoz hasonlóan kevésbé személyre szabható egyedi extrák összeválogatásával, mint ahogyan azt európai gyártók esetében megszokhattuk. Be kell érnünk különböző felszereltségi szintekkel és a hozzájuk válaszható egy-két kiegészítő csomaggal. A Gold felszereltségű tesztautó a Ceed héttagú skálájának kellős közepén valóban az „arany középutat” képviseli, amihez esetünkben csupán két kiegészítő társult, 650 ezer forinttal megtoldva az alapárat. A 10,25 col képátlójú navigációs rendszer, valamint a fejlett vezetői segédrendszerek csomagja, amely automatikus vészfékrendszert, holttérfigyelőt, hátsó keresztforgalomra figyelmeztetőt és LED-technikájú fényszórókat tartalmaz. A képernyő kontrasztos, részletgazdag a megjelenített tartalom. A mögötte futó fedélzeti rendszer logikus, gyors, akadásmentes működésű. Az Android Auto és az Apple CarPlay képernyőtükrözés is támogatott. Sőt, amennyiben a csatlakoztatott telefonon adatkapcsolatot is engedélyezünk, akkor a Kia Live szolgáltatás valós idejű forgalmi információkat, időjárási adatokat vagy éppen a környező benzinkutak aktuális tüzelőanyag-árait is megjelenítheti. Mellesleg USB-n csatlakoztatott tárolóeszközről akár filmeket is nézhetünk, ha épp az autóban kényszerülünk várakozni. Egyébiránt az autó kezelésekor gyakran használt funkciók a műszerfalon és a kormányon elhelyezett gombok segítségével mind elérhetők, nem kényszerülünk az érintőképernyő folytonos babrálására. A váltókar mellett található üzemmódkapcsolóval gazdaságos, normál és sport beállítások közül választhatunk. Alapértelmezetten a takarékos ECO mód aktív, a „vitorlázás” funkció csak ekkor működik. Normál módban ezen funkció elhagyásán kívül más nem történik. A sportmód ezen túlmenően némileg csökkenti a kormányrásegítés mértékét. Élénkebbé teszi a gázreakciót, ezzel hatásosan kelti nagyobb dinamizmus illúzióját. Ugyanis az autó valós teljesítménye változatlan marad, csupán a jobb boka kisebb mozdulatai is elegendőek ugyanazon hatás eléréséhez. Említést érdemel a holttérfigyelő, amely nem csak akkor figyelmeztet fény- és hangjelzéssel, ha sávot szándékozunk váltani, miközben másik jármű tartózkodik mellettünk, hanem arra is figyel, ha a besoroláskor kialakuló követési távolság nem elegendő az adott haladási sebesség mellett.

Ahogyan teltek a napok, egyre inkább megkedveltem az autót. Valójában az tűnt fel, hogy egyszerűen nem tűnt fel semmi. Akárcsak egy angol komornyik, a Ceed tökéletesen, végtelen precizitással szolgált. Végül már a szürke színét is megkedveltem, hiszen a novemberi nyálkás idő okozta piszok jószerével alig rontott megjelenésén. Akik gyakorta utaznak nagyobb távolságokat, azoknak a Kia dízel-elektromos csomagja továbbra is nagyon komoly ajánlat. Meggyőző minőségű, jól felszerelt, kényelmes, takarékos autó, amely ráadásként a manuális sebességváltás kedvelőinek valódi vezetési élményt is ad, miközben könnyedsége száműzi a hagyományos szerkezetek kényelmetlenségét. Teszi mindezt elképesztően versenyképes áron. Bár a teszt írásakor hivatalos ár még nem állt rendelkezésre, előzetes információ szerint a mild hybrid verzió felára nagyságrendileg háromszázezer forint lesz az azonos felszereltségű dízelmotoros modellekhez képest. Így a CEED ára 0,9-1,5 millió forinttal marad alatta a Focus, Octavia, Golf összevethető modelljeinek.

Műszaki adatok
KIA Ceed SW 1.6 Diesel Hybrid 48V
Hajtáslánc, felépítés
Soros, négyhengeres, közös nyomócsöves befecskendezésű, folyadékhűtésű, négyütemű dízelmotor változó geometriájú turbófeltöltővel és töltőlevegő-hűtővel. Rásegítő hibrid: 48 voltos lítium-ion akkumulátorral táplált 12 kilowatt teljesítményű indítógenerátor. Euro 6d-TEMP minősítés kipufogógáz-visszavezetéssel, részecskeszűrővel és SCR-rendszerrel.
Összlökettérfogat (cm3):1598
Dízelmotor legnagyobb teljesítménye (kW(LE)/1/min):100(136)/4000
Dízelmotor legnagyobb nyomatéka (Nm/1/min):280/1500–3000
Motor elől, keresztben beépítve, elsőkerék-hajtás, hatfokozatú kézi kapcsolású sebességváltó. önhordó acélkarosszéria, ötajtós, ötszemélyes utastér.
Kétkörös, hidraulikus fékrendszer, rásegítéssel, elektronikus menetstabilizáló blokkolásgátlóval, elektronikus fékerő-elosztóval, vészfékrásegítővel; elöl belső szellőzésű tárcsafék, hátul tárcsafék.
Kormánymű:fogasléces, elektromos rásegítéssel
Futómű elöl:MacPherson, csavarrugó, hidraulikus lengéscsillapító, keresztstabilizátor
Futómű hátul:többlengőkaros, csavarrugó, hidraulikus lengéscsillapító, keresztstabilizátor
Gumiabroncsok gyártmánya és mérete:Hankook I*cept RS2 205/55 R 16
Méretek, tömegek
Hosszúság/szélesség/magasság (mm):4600/1800/1465
Tengelytáv (mm):2650
Nyomtáv elöl/hátul (mm):1573/1581
Szabadmagasság (mm):140
Fordulókör átmérője (m):10,6
Saját tömeg (kg):1440
Hasznos teherbírás (kg):490
Megengedett össztömeg (kg):1930
Vontatható pótkocsi tömege fék nélkül/fékkel (kg):650/1500
Tüzelőanyag-tartály térfogata (l):50
AdBlue-tartály térfogata (l):12

Csomagtér térfogata alaphelyzetben/ledöntött üléstámlával (l):625/1694
Csomagtér szélessége (mm):1020–1380
Csomagtér magassága kalaptartóig/mennyezetig (mm):490/800
Csomagtér hosszúsága alul/felül (mm):1090/860
Hossza előredöntött hátsó üléstámlával (mm):1700
Rakodóperem magassága (mm):630
Rakodónyílás szélessége/magassága (mm):1070/800
Nyitott csomagtérajtó alsó szélének magassága a talajtól (mm):1870

Szélesség fejmagasságban elöl/hátul (mm):1210
Szélesség könyökmagasságban elöl/hátul (mm):1500
Utastér hosszúsága (mm):1590
Ülésmagasság elöl a talajtól/padlótól (mm):540–610/280–330
Ülőlap hosszúsága/szélessége elöl (mm):490/420
Háttámla magassága/szélessége elöl (mm):650/440
Vezetőülés állítási úthossza (mm):230
Ülésmagasság hátul a padlótól (mm):360
Ülőlap hosszúsága/szélessége hátul (mm):490/1280
Háttámla magassága/szélessége hátul (mm):675/1270
Lábtér elöl/hátul (mm):850–1120/560–860
Fejtér elöl/hátul (mm):900–1010/970
Kormánykerék átmérője (mm):365
Kormánykerék állíthatósága tengelyirányban/arra merőlegesen (mm):50/50
Kormányfordulatok száma végállástól végállásig:2,4
Kormánykerék távolsága a váltógombtól (mm):210
Kapcsolási úthossz az I. és a II. fokozat között (mm):110
Menetteljesítmények, költségek
Legnagyobb sebesség (km/h):200
Fogyasztás az NEDC-szabvány szerint lakott területen/lakott területen kívül/kombinált (l/100 km):4,1–4,2/3,6–3,8/3,8–4,0
Fogyasztás a Rolling Tons új ciklusán (l/100 km):4,8
A megengedett sebességhatárokat betartva felerészben lakott területen és felerészben lakott területen kívül, terhelés nélkül. Mérési körülmények: 1 személy, 8 Celsius-fok, száraz úttest, enyhe szél, enyhe forgalom, kikapcsolt légkondicionáló, aktivált takarékos menetmód.

A modell alapára (Ft):7 369 000 + a mild hybrid rendszer egyelőre ismeretlen felára
Garancia: 7 év vagy 150 000 km általános, 12 év az átrozsdásodás ellen
Országos szervizhálózat tagjainak száma:30