Első alkalommal adott otthont Magyarország a buszos szakma legrangosabb díjáról döntő tesztnek, a Bus Euro Test rendezvénynek. Ráadásul a tét a szokásosnál is jelentősebb, hiszen a győztes idén elsőként egy helyközi autóbuszért kaphatja meg a hőn áhított trófeát.
Éppen ezért hét, különböző felépítésű és hajtásláncú helyközi autóbuszt mért össze az International Bus & Coach of the Year zsűri nyár elején Veszprémben. A grémium magyar tagja, a Rolling Tons csapata szervezte a megmérettetést, amelyen európai és ázsiai gyártók dízelmotoros, hálózatról tölthető hibrid és elektromos járművei vettek részt.
A Bus Euro Test főszponzora a Continental, az esemény támogatója az Aumovio, a Busworld, az IBE – Intermobility Future Ways, a Kempower, a Knorr-Bremse és a ZF. A teszt mobilitási partnerei az Ikarus, a Porsche Hungaria és a V-Busz.
Szokás szerint ez csak az első összefoglaló, a következő hónapokban szép sorban feldolgozzunk majd az egyes buszokat, részletes teszteken kivesézzük mindegyik indulót részletesen, átfogóan és objektíven. Iratkozz fel, nyomd meg a csengőt és akkor nem maradsz le azokról a tartalmakról sem!
Ikarus 80e és 120e teszt: Buszvágyódás
Már 1893-ban is tudták, milyen fontos a mentális egészség, ha fellapozod A Pallas nagy lexikona harmadik kötetét, meg is találod az ép elme egyik legnagyobb ellenségének definícióját:
Setra S 516 HDH teszt: Nem túlzás ez?
Gyere, merüljünk el a filozófia legégetőbb aktuális kérdéseiben a Coach of the Year 2026 tesztjében! Megvizsgáljuk, méltó-e egyáltalán a nevére, és mit is jelent a fényűzés a mindennapokban.
NEOPLAN Skyliner teszt: Gazdaságos fényűzés
Szinte minden tekintetben a legek autóbusza a NEOPLAN Skyliner, amelyet a Coach Euro Test keretében tettünk próbára.
IBE Intermobility Future Ways 2026: Bus of the Year 2027 díjátadóval erősít az IBE 2026
November 24–26. között ismét megrendezik az IBE Intermobility Future Ways szakkiállítást és konferenciát Riminiben. Ráadásul ezzel együtt idén először Olaszország ad otthont a Bus of the Year díjátadónak.
Magyarországon mérték össze tudásukat a helyközi buszok
Június első hetében igazán különleges buszos szakmai rendezvénynek adott otthont hazánk, egészen pontosan a közép-dunántúli régió. Az International Bus & Coach of the Year zsűri több szempontól is első rendezvényén öt napon át a helyközi autóbuszokra fókuszált közel száz ember.
IVECO Bus Evadys teszt: Pénzt termel, nem urizál
Folytatjuk sorozatunkat a Coach Euro Test 2025 megmérettetésen megjelent járművek részletes tesztjeivel. Elsőként a IVECO Bus helyköziből nemesített távolsági buszát vesszük górcső alá. A Crossway alkotta remek alapokból építkezik, de hogyan állja meg a helyét turistabuszként egy igencsak kemény mezőnyben? Nem árulunk zsákbamacskát, erősségekből és fejlődési lehetőségekből egyaránt jutott az Evadys fedélzetére.













