Elektromos, valamint hibrid járművek fejlesztésére irányuló stratégiai együttműködést írtak alá a KG Mobility, lánykori nevén SsangYong, valamint a BYD vezetői.
A Torres EVX sikeres piaci bevezetésére építenek, hiszen a koreai szabadidő-autó is a BYD innovatív pengeakkumulátorait használja. Ezek a nagy energiasűrűségük és kompakt helyigényük mellett arról nevezetesek, hogy a legszélsőségesebb tortúrákat is hűvös közönnyel viselik. Ilyenekkel látják el a 2024 második felére ígért, teljesen elektromos KGM pickupot is. Egyúttal máris gőzerővel fejlesztik a Torres hibrid és hálózatról is tölthető hibrid változatát is, ami leghamarabb 2025-ben mutatkozhat be a nagyérdeműnek. A BYD korszerű akkumulátor-technológiájára építve további közepes- és teljes méretű elektromos, valamint hibrid szabadidő-autóval szeretnének kedveskedni a marcona terepjárók kisugárzására vágyó, ámde elkényelmesedett városlakóknak.
![A BYD újdonságai: Láthatóvá váló erő](https://rollingtons.hu/wp-content/uploads/2024/02/byd_010.jpg)
A BYD újdonságai: Láthatóvá váló erő
Szívátültetésen átesett helyközi emeletessel és teljesen új felépítésű városlakóval gazdagítja az elektromos autóbuszok piacát a BYD. Kitartó munkával szépen felhúzták a világ egyik legnagyobb járműgyártó vállalatát, s elindultak hódítani.
![BYD menetpróba: Határokon innen és túl](https://rollingtons.hu/wp-content/uploads/2024/01/byd_010-768x432.jpg)
BYD menetpróba: Határokon innen és túl
Különleges rendezvényre kaptunk meghívót a Slovakia Ringre. Kínai BYD elektromos teherautókat vezethettünk a szlovákiai versenypálya aszfaltcsíkján a magyar Delta-Truck jóvoltából. Hogy is van ez?
![BYD ETP3: E-xkluzív furgon](https://rollingtons.hu/wp-content/uploads/2023/10/byd_etp3_010_print-768x432.jpg)
BYD ETP3: E-xkluzív furgon
Sose ítélj első látásra! Habár egy csehszlovák porszívónak is becsületére válna a fantáziadús ETP3 elnevezés, mi több, korosodó japánnak tűnik a BYD elektromos kishaszonjárműve, innovatív akkumulátortechnológiájával sokkal modernebb náluk.
![BYD ETM6: Kulturális különbségek](https://rollingtons.hu/wp-content/uploads/2023/08/byd_010_nyito-768x432.jpg)
BYD ETM6: Kulturális különbségek
Remek részletmegoldások állnak szemben fejvakarásra késztető tulajdonságokkal. Úgy tűnik, hogy ami átemelhető volt a személyautókból, az remekül működik, ám a haszonjárműves erények tekintetében még lenne hová fejlődni.
![Csuklós reménység](https://rollingtons.hu/wp-content/uploads/2023/08/volan_010-768x432.jpg)
Csuklós reménység
Forgalomba álltak a Volánbusz Zrt. és hazánk legújabb magyar gyártású csuklós autóbuszai! Egyúttal lezárult a flotta zöldítését célzó projekt is, ami másik ok az örömre.
![Koreai keresztelő](https://rollingtons.hu/wp-content/uploads/2023/04/hirek_ssangyong_010-768x432.jpg)
Koreai keresztelő
Átnevezte magát a SsangYong Motor Company! Ezentúl a könnyebben leírható és megjegyezhető, ám kevésbé karakteres KG Mobility néven futnak majd tovább a szabadidő-autóik és pickupjaik.