Hirdetés:

Megérkezett a terepjárók történelmének egyik legambiciózusabb projektjéből született Ineos Grenadier platós változata. A duplafülkés Quartermaster pickup a klasszikus Land Rover Defender 130 szellemi utódjának tekinthető. Bizonyos keretek között.

Megérkezett a gránátos után a hadbiztos is. Értem én, hogy a nemzetközi helyzet egyre fokozódik, de amennyiben további modelleket is terveznek a britek, kénytelenek leszünk mélyebben beleásni magunkat a katonai kifejezések útvesztőibe. Sebaj, hiszen annak ellenére, hogy korábban szó szerint minden regisztert behúztam annak érdekében, hogy megússzam a katonáskodást, rajongok a katonai járművekért. Mondjuk a Grenadier pont nem az és ebben a formában nincs is esélye azzá válni. Felmerülhet a kérdés, hogy akkor minek ez a militarizmus a keresztelőknél?!

Nos, habár annak tűnik, nem urbánus legenda következik: Az Ineos Group Limited vegyipari vállalat alapítója, elnök-vezérigazgatója és főrészvényese Sir James Arthur Ratcliffe, aki lelkes rajongója a Land Rover márkának. Szerette volna megvásárolni a Defender gyártósorát, hogy kedvenc terepjáróját tovább gyárthassa. Nem csupán privát érdekei vezérelték, hanem a gigantikus vállalatának munkaautó-igénye is. A Land Rover immár gyarmati tulajdonosai visszautasították Sir James ajánlatát. Ő ezt meglehetősen szívére vette és egy baráti sörözés alkalmával a The Grenadier pubban úgy döntött, megépíti magának a Defender modern változatát. Józan döntés volt ez? Nem tudjuk, de legtöbben amúgy sem vették komolyan. Azonban a 2017-ben megcsillant ötletet tett követte, és a pandémia ellenére csupán öt esztendő alatt elkészültek a sorozatgyártásra érett terepjáróval! Kezdetben Wales állt a gyártás helyszínének fókuszában, de később inkább megvásárolták a smart miniautók egykori szülőszobáját, a Daimler AG hambachi üzemét Franciaországban.

Jól bevásároltak!

Sokan próbálkoztak már több irányból megközelíteni a terepjárók kérdését, de legvégül szinte mindenki az alvázas, merevtengelyes konstrukció mellett kötött ki. A Grenadier is ezt az ősi, ám végtelenül robusztus és könnyen módosítható platformot választotta. A hajtásláncot is a legjobb polcokról igyekeztek összeválogatni. Habár manapság már nem cseng olyan jól a BMW erőforrások megbízhatósága, bízzunk benne, hogy a háromliteres, soros, hathengeres, turbófeltöltéses, 183 kilowattos (249 lóerő) dízel- és 210 kilowattos (286 lóerő) benzinmotorok bírni fogják a harmadik világbeli karbantartást is. A hidakat az az olasz Carraro szállítja, amelyik elsősorban pompás traktorairól nevezetes, pedig valódi tengelygyártó hatalomnak számítanak.

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a ZF 8HP nyolcfokozatú automatikus váltó korunk legsikeresebb és talán legjobb bolygóműves nyomatékváltója, ami egy Tremec gyártmányú, kétfokozatú osztóművön keresztül közvetíti az erőforrás forgatónyomatékát az első és hátsó tengely irányába. Ha összkerékhajtásról van szó, akkor a grazi székhelyű Magna Steyr a legjobb cím, ahová becsöngethetünk. Talán elég, ha megemlítem a Steyr-Puch Haflinger és Pinzgauer típusokat vagy a Mercedes-Benz G-osztályt. Ez csupán a jéghegy csúcsa, szinte felsorolni sem lehetne, mennyi jármű köszönheti nekik a terepjáró képességét. Ezúttal sem végeztek félmunkát, a három differenciálzár is arról tanúskodik, hogy komolyan gondolták a terepjárást. Hiába jók a Grenadier terepszögei, nincs esélye példaképével, a nagy öreggel szemben. Azonban a bő másfél centiméterrel nagyobb, 264 milliméteres szabadmagasságával és a harminccal nagyobb, nyolcvan centiméteres gázlómélységével újra a saját térfelére billenti a mérleg nyelvét. Az emelkedőmászó képességnél döntetlen alakult ki, mindkettő felkapaszkodik a százszázalékos, azaz 45 fokos rézsűn. Nemcsak lendületből, hanem álló helyzetből is!

A legendás példakép

Számos érdekességgel találkozunk, ha az alap gránátosnál hosszabb Quartermaster dimenzióit összehasonlítjuk a példaképként szolgáló Land Rover Defender 130 pickuppal. Habár első látásra és felületesen szemlélve nagyon hasonlítanak egymásra, csupán az egyetlen milliméterrel hosszabb, 3227 méteres tengelytávnál, valamint a két centiméteren belül lévő magasságnál kerülnek közel egymáshoz. Az újdonság 27 centiméterrel hosszabb és tükrök nélkül is 153 milliméterrel szélesebb a patinás ideáljánál. A nyomtáv 1645 milliméter, ami 134 milliméterrel terebélyesebb a legendánál. Legfontosabb paramétereiben alig különbözik zárt karosszériájú testvéreitől, azonban bő fél méterrel hosszabb náluk és a tengelytáv is 305 milliméterrel növekedett. Ennek ellenére nagyon nagy a Quartermaster hátsó túlnyúlása, ami terepen jelentős hátrány. Cserébe viszont elfér egy euroraklap a platón.

Csupán az a kérdés, hogy mit rakhatunk arra a raklapra, mivel a terhelhetősége soványra sikeredett! A dízelmotoros példányok 760, benzines társaik pedig 835 kilogrammot vehetnek a vállukra. Nem tűnik kevésnek? Mindjárt annak fog, ha elárulom, hogy ennél a hétköznapi pickupok is jó háromszáz kilogrammal többet vihetnek. A valódi kegyelemdöfést azonban a bálványozott százharmincas 1227 kilogrammos hasznos teherbírásától kapja a hadbiztos úr. Persze van rá magyarázat, hiszen nem léphették át a 3,5 tonnás össztömeget, azonban a 2,7 tonnás saját tömegre pillantva egyértelmű, hogy a gránátos robusztus konstrukcióját nem papírból hajtogatták. Közel hatszáz kilogrammal nehezebb a Land Rover platósánál, pedig abba már beleültették a Német Szabványügyi Intézet (DIN) 75 kilós sofőrjét is. Szerintem ez elég sokat elárul az Ineos Grenadier Quartermaster masszívságáról. Előreláthatólag 2026 derekán számíthatunk a teljesen elektromos, valamint az üzemanyagcellás változatok megjelenésére is. De ne elégedetlenkedjünk, hiszen szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy hazánkban is elérhető a Grenadier és hamarosan a Quartermaster is. Alig várjuk, hogy kipróbálhassuk!

Kindred Chevy 3100 Pick-up Truck: Drágán add az életed!
Pihenőidő

Kindred Chevy 3100 Pick-up Truck: Drágán add az életed!

Veterán járművekkel közlekedni sokunk számára életforma, míg másoknak csupán kényszerűség. Azonban, ahogy a macska sem foghat egyszerre künn s bent egeret, úgy az aggastyánok éltetése is bizonyos lemondásokkal jár. Biztosan így kell lennie?

Toyota kishaszonjárművek újdonságai: Ütőképes csapat
Bemutató

Toyota kishaszonjárművek újdonságai: Ütőképes csapat

Alaposan megújult és egyben kiteljesedett a Toyota kishaszonjárművek európai kínálata. A ráncfelvarrást kapott Proace City és Proace, valamint a hibridesített Hilux mellett ugyanis új típusként megjelent a legnagyobb kategóriát képviselő Proace Max.

Jeep Gladiator Rubicon High Top Concept: Húsvéti gladiátor
Pihenőidő

Jeep Gladiator Rubicon High Top Concept: Húsvéti gladiátor

Bele kell törődnünk, hogy mai rohanó világunkban minden változik körülöttünk. Csupán az elmúlást és az immár 58. alkalommal életre hívott húsvéti Jeep-szafarit nevezhetjük állandó eseménynek az életünkben. Lássuk, mit hozott idén Moab nyuszija!

2025 Ram 1500: Elfújja a szél!
Pihenőidő

2025 Ram 1500: Elfújja a szél!

Hurricane erőforrással, valamint hibrid és elektromos változattal indítja csatába Ram 1500 pickupját a Stellantis az idei esztendőben. Sajnos ezentúl V8-as hangokat csupán az 1228 wattos Klipsch Reference Premiere hangrendszer membránjaitól várhatunk.

Háromtengelyes ragadozó
Hírek

Háromtengelyes ragadozó

Ha létezik olyan dinoszaurusz, amelyről téves kép él az emberek fejében, akkor az a Velociraptor. Tökéletes bizonyíték erre, hogy a Ford és a Hennessey mérnökei is a valóságban egyébként kistestű hüllőt hívták segítségül, amikor a harmadik generációs F-150 Raptor legerősebb változatának nevet kerestek.

Toyota Hilux Champ: A célszerűség bajnoka
Pihenőidő

Toyota Hilux Champ: A célszerűség bajnoka

Követve a globális járműipari trendeket napjainkra a pickupok platós, terepjárásra alkalmas luxusautókká váltak. Ám nem minden piacon, illetve nem mindenki igényli ezt a kifinomultságot és korszerűséget. Ezért született meg a Toyota Hilux Champ.