Hirdetés:

Gyorsan átszivárogtak a Mercedes-Benz közúti teherautóinak legfrissebb innovációi az építőipari modellekbe is. Ezek előnyeinek bemutatására helyezte a hangsúlyt a csillagos gyártó a bauma 2022 építőipari szakkiállításon.

Idén október 24. és 30. között várta látogatóit Münchenben a világ legrangosabb építőipari szakkiállítása, a bauma. Hagyományaihoz híven a Mercedes-Benz ezúttal sem vette félvállról a megjelenést a rendezvényen, hiszen nem kevesebb mint tíz tehergépkocsit vonultatott fel. Ezek pedig számos fontos újdonságot tartogattak.

Igényvezérelt elektromos mellékhajtás

A már sorozatgyártásban készülő, tisztán elektromos hajtású eActros az építőiparban is megállja a helyét. Városi építkezések kiszolgálásakor pedig különösen nagy előnyt jelent a csendes és helyi károsanyag-kibocsátástól mentes működése. A modell sajátossága a két villanymotorral és egy kétfokozatú hajtóművel ellátott hátsó merevtengely. Az eActros akár négy, egyenként 97 kilowattóra hasznos kapacitású akkumulátorcsomaggal is rendelhető, így hatótávolsága elérheti a négyszáz kilométert. A baumán kiállított építőipari kivitel legfőbb érdekessége azonban a ZF által kifejlesztett eWorX elektromos mellékhajtás. Ez csak akkor működik, amikor a felépítmény ezt igényli, ezzel teljesen kiküszöböli a felesleges energiafelhasználást. Ráadásul jóval csendesebben is dolgozik, mint amikor egy hagyományos hajtásláncú teherautó a megnövelt alapjárati fordulatszámú belső égésű motorjával működteti a mellékhajtását.

A fülke mögött helyezkedik el a ZF eWorX elektromos mellékhajtás, amely csak akkor működik, amikor a felépítményt ténylegesen mozgatni kell, így egy pillanatig sem fogyaszt feleslegesen energiát

Hatékonyabb hajtásláncok

Habár manapság az elektromos hajtásláncok állnak a figyelem középpontjában, a Mercedes-Benz a dízelmotorok korszerűsítésével sem hagyott alább. Így idén októbertől az Arocs és az Actros tehergépkocsik már az OM 471 erőforrás harmadik generációjával készülnek. Ez a motor két új turbófeltöltőt is kínál, az egyiket a kis tüzelőanyag-fogyasztásra, míg a másikat a nagy motor- és motorfék-teljesítményre optimalizálták. Ez utóbbi különösen érdekes lehet a túlsúlyos rakományok fuvarozásában, illetve az építőipari alkalmazásokban.

Továbbá a PowerShift automatizált váltót is korszerűsítették, amely dinamikusabb, ugyanakkor zökkenőmentesebb kigyorsításokat tesz lehetővé, például körforgalomból kihajtáskor. Emellett a gázpedál működését is optimalizálták, amely így az alsó tartományában megnövelt adagolhatóságával segíti a pontosabb manőverezést, míg a pedálút felső részében közvetlenebb reakciójával fokozza a gyorsítások dinamikáját.

Továbbfejlesztett kamerás rendszer

Egy nagy építkezés munkásokkal, gépekkel és építőanyagokkal zsúfolt környezetében éppúgy fontos a holtterek minimalizálása, mint a helyszínig vezető úton. Ezért az építőipari teherautók vezetőinek is jó szolgálatot tesz a tükröket kamerákkal helyettesítő MirrorCam rendszer.

Különösképpen ennek továbbfejlesztett második generációja, amelyet idén áprilisban vezettek be opcióként az Arocs és Actros járművekhez – az eActros modellhez pedig szériafelszerelés. A MirrorCam egyik fontos újítása, hogy tíz centiméterrel rövidebbek a kamerákat tartó karjai, ami előnyösebb perspektívát nyújtva megkönnyíti az egyenes vonalú tolatást. Ráadásul a rövidebb karoknak köszönhetően kisebb az esély a kamerák leütésére. Emellett a fejlesztők jelentősen javították a kijelzők kontrasztját és fényerejét, így kedvezőtlen fényviszonyok esetén is megfelelő a képminőségük.

Egyéb hasznos újdonságok

Az Arocs fontos újítása még a tíz tonna terhelhetőségű első tengely, amely például nagyobb tömegű daruk felszerelését is lehetővé teszi. Az Actros, eActros és Arocs teherautókba is kérhető Multimedia Cockpit két nagy, színes kijelzője pedig az építőipari alkalmazásokhoz is kínál praktikus funkciókat. Például akár tíz egyedi, felugró ablakos figyelmeztető üzenet is beprogramozható, míg a középkonzoli kijelzőn akár nyolc virtuális kapcsoló is elhelyezhető a felépítmények funkcióinak kényelmes vezérléséhez. Végül, de nem utolsósorban az extrafelszerelésként teljesen LED-es fényszórók lényegesen jobb megvilágítást nyújtanak sötétben. Ráadásul hosszabb az élettartamuk és kisebb az energiafogyasztásuk a halogén vagy xenon fényforrásokhoz képest. A csillagos gyártónak a bauma 2022 vásáron látható építőipari járművei számos izgalmas újdonságot sorakoztattak fel!

Az Arocs és az Actros fényszóróit új LED-es nappali menetvilágítás ékesíti, extraként pedig teljesen LED-es kivitel is választható

Itt elmondhatod a véleményedet!