Hirdetés:

Évtizedek óta hozzájárulnak a DAKO Kft. sikereihez a Mercedes-Benz termékei és szolgáltatásai. Ezért újabb csillagos teherautókat állított munkába a vállalat, ezúttal két Arocs 3243 B 8×4 betonkeverőt és egy Arocs 3243 8×4 betonszivattyút.

Meghatározó szerepet tölt be a hazai építőiparban a 2021-ben harmincéves fennállását ünneplő DAKO Kft. Jelentősebb híd- és metróépítésekben éppúgy részt vett már, mint szennyvíztisztítók vagy éppen magas épületek kivitelezésében, amelyek igen nagy szakmai kihívásokat támasztottak. Az ilyen projektek sikeres teljesítésében pedig a munkaeszközöknek is jelentős szerep jut. A ma már 65 főt foglalkoztató cég gépparkjában körülbelül harminc 8×4-es betonkeverő és húsz 8×4-es betonszivattyú dolgozik, ami európai mércével is számottevő flottaméretet jelent ezen a szakterületen. A fülke-alvázak közül összesen negyven Mercedes-Benz gyártmányú, de a vállalkozás egy ideje már csak csillagos emblémával ellátott járműveket szerez be, hogy egységesítse az eszközparkját.

Az új járműveket Pais József, a Pappas Auto Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója adta át Németh Zoltánnak, a DAKO Kft. ügyvezető igazgatójának

„Pályakezdő mérnökként egy építőipari vállalatnál a betonkeverőkért és betonszivattyúkért feleltem. Majd a cég átalakításakor 1991-ben megvettem egy Mercedes-Benz Unimog betonszivattyút, amellyel a gondos felújítás után elindítottam a saját vállalkozásomat” – kezdte Németh Zoltán, a DAKO Kft. ügyvezető igazgatója. „Később beszereztem Magyarország első háromtengelyes Mercedes-Benz betonkeverőjét. Mindkét járművel kedvező üzemeltetési tapasztalatokra tettem szert, valamint jó személyes kapcsolataim épültek ki a márka értékesítői csapatával és szervizével. Szinte napi kapcsolatban állok a Pappas Auto Magyarország Kft.-vel, amely kiváló szervizhátteret, gyors és szakmailag jól felkészült kiszolgálást nyújt. Ezenkívül a német gyártó járműveinek a műszaki paraméterei is megfelelnek a munkafeladataink által támasztott kiemelkedő elvárásoknak. Számomra fontos a márkahűség, a hosszú távú stabil együttműködés, és a Mercedes-Benz immár harminc éve partner ebben. A felépítményeket illetően pedig ugyanezeket mondhatom el a Putzmeister képviseletében a HE Hans Eibinger Magyarország Kft.-ről” – magyarázta Németh Zoltán.

Ennek a sikeres együttműködésnek a legújabb gyümölcse a szeptember végén átvett három új munkagép. Habár mindegyik Mercedes-Benz Arocs 3243 típusú, 8×4-es fülke-alvázon alapul, ezek nem teljesen egyformák. Ezeket a Pappas Auto Magyarország értékesítőinek tanácsára már eleve a betonkeverős, illetve betonszivattyús alkalmazásra optimalizáltak. A betonkeverőket nehezebb terepezésre is felkészítették, így ezek például Off Road váltóvezérlő programot is kaptak. A betonkeverő felépítménnyel szerelt alvázak 12 fokozatú sebességváltót kaptak, míg a betonszivattyús járművet a felépítmény működtetéséhez szükséges speciális kihajtás miatt 16 fokozatú váltóval szerelték fel. Azonban mindhárom automatizált sebességváltóval, hintáztató funkcióval, terepes üzemmódba kapcsolható blokkolásgátlóval és elöl-hátul laprugózással, illetve tárcsafékekkel készült. A gépkocsivezetők kényelméről középhosszú, azaz nappali fülke, sok tárolóhely, hűtőrekesz, fűthető komfortülések, gyári navigációs rendszer, a betonkeverők esetében pedig teljesen digitális műszeregység is gondoskodik. Az üzemeltetést pedig három évre kiterjesztett garancia és rugalmas karbantartási terv teszi hatékonyabbá, illetve kiszámíthatóbbá. Ezek ugyanis szintén fontos kulcsszavak a betonszilárd együttműködéshez.