Hasznos rakfelületük mondjuk nincs a világ leggyorsabb pickupjainak, de más módon sikeresen megörvendeztetnek bennünket: a NASCAR „teherautós” szakágában kíméletlenül nyúzzák egymást a versenyzők.
Hirdetés:

Ráadásul nem is akárhogyan nyúzzák! Biztosan furcsán hangzik – mert már rengeteg érdekesen rám meredő tekintettel találkoztam, amikor az oválversenyzés nagyszerűségéről prédikáltam –, ám mégis az a helyzet, hogy a világ autósportját tekintve még mindig a NASCAR Truck sorozat az egyik olyan bajnokság, ahol a legtisztább küzdelmet láthatjuk. Persze, ügyeskednek itt is a csapatok, próbálják a határokat feszegetni a szabályok értelmezésekor, de mégsem alakul ki az autók között számottevő technikai különbség. Márpedig ez egyben azt is jelenti, hogy itt leginkább a versenyzőn múlik az eredmény. Ebből pedig szintén egyenesen következik, hogy nagyobb a dráma, szorosabb a kötődés a rajongók részéről és így tovább, csupa pozitívum. Drámai pillanatokból pedig rengeteget tartalmazott az idei év is. Elég csak megnézni az ütközésekről készült összefoglaló videót.

Minden egyes alkalom, amikor beindítják ezeket a 700 lóerős, V8-as szörnyeket, libabőrössé teszi a nézőket. Idén ezt 23 hétvégén töbször is átélhettük. Elképesztően egyedi a NASCAR közvetítéseinek hangulata, tényleg olyan érzés, mintha az arénába induló gladiátorokat néznénk. Hiszen az oválpályák lényegében az amfiteátrumok leszármazottai. A versenyzés pedig ugyanúgy életveszélyes foglalkozás, mint a gladiátorok küzdelme: e széria pickupjai a leggyorsabb pályákon 300 kilométer/órás átlagsebesség közelében mozognak! Az óriási tempó, a falak közelsége és a rengeteg kerék a kerék elleni küzdelem nem egy életbiztosítás.

 -

Christopher Bell (Kyle Busch Motorsport)

Végül Christopher Bell ünnepelhetett bajnokként, öt győzelmet aratva a szezon során. Ezzel ő gyűjtötte be a legtöbb diadalt, míg a márkák között a Toyota szerezte a legtöbb pontot (856). A Chevrolet 819 ponttal végzett a második helyen, a Ford pedig 737 egységgel szorult a harmadik helyre.