Boldog időket élhetünk, hiszen már nem csak feketében guríthatunk haza egy-egy faküllőst, mint Henry Ford idejében. Sőt, a Model T típussal ellentétben némelyik kékoválost kiemelkedően sportos, teljesen elektromos vagy hibrid változatban is kérhetjük!
Láthattunk már népautónak álcázott Ford Ranger pickupot, most azonban fordult a kocka. Ezúttal egy Volkswagen Caddy-re adták a Ford Transit Connect gúnyáját. Nem is akármilyen változatban, hiszen a Ford bemutatta a Transit Connect hálózatról is tölthető hibrid változatát. Ezzel a teljesen elektromos E-Transit Courier, E-Transit Custom, valamint E-Transit után a Ford kishaszonjármű-palettájának utolsó modelljébe is bevezették a villanyt. A Ford Transit Connect kerek 110 kilométeres hatótávot ígér anélkül, hogy egyetlen csepp benzinnek is lángra kellene kapnia. Ráadásul a nettó 19,6 kilowattóra kapacitású akkumulátorai nemcsak 11 kilowattos váltakozó árammal, hanem 50 kilowatt teljesítményű egyenáramú gyorstöltéssel is táplálhatóak! Akkor sem kell aggódnunk, ha nincs időnk töltögetni, hiszen az 1,5 literes, négyhengeres, turbófeltöltéses benzinmotor alig várja, hogy szóhoz jusson.
Slágergyanús a Ford Transit Connect modulegyterű hálózatról is tölthető változata, amely tisztán elektromosan 110 kilométeres hatótávolsággal kecsegtet – pláne, hogy konnektoros variánst egyelőre nem kínál az alapjául szolgáló Caddy
A villanymotor támogatásával 110 kilowatt rendszerteljesítmény, valamint 350 newtonméteres forgatónyomaték húzza az igát a Connect animálásának oltárán. Ezt az erőt egy hatfokozatú kettős tengelykapcsolós automatizált váltó osztja be. Amikor teljesen elektromosan közlekedünk, 330 newtonméter kapja hóna alá a Connect csinos testét. Tehát aggodalomra semmi ok, a közlekedés többi résztvevője szemében ilyenkor sem válik hibrid modulegyterűnk csehszlovák bovdenes távirányítású játékautóvá. Még akkor sem, ha teljesen kiaknázzuk a 770 kilogrammos terhelhetőséget. Legfeljebb 3,7 köbméteres raktérfogat áll a rakomány szolgálatára. Ha mindez mégsem lenne elég, akkor egy 1400 kilogrammos pótkocsit is vígan elvontat a hibrid Connect.
Minden ősénél több vezetői segédrendszer óvja környezetünk, rakományunk, valamint saját épségünket a népautógyártótól kölcsönzött új Ford Transit Connect fedélzetén. Az ikertestvéréhez hasonlóan a rendszeresen nehéz útviszonyok között közlekedők számára hamarosan összkerékhajtással is elérhetővé
Az akár 3,7 köbméteres raktérben két raklap is elfér egymás mögött
Mégsem a hajtásláncban rejlik a Connect leglenyűgözőbb képessége, hanem a duplafülkés, ötszemélyes változat forradalmi ülés-hátfal koncepciójában. Komolyan, a karakuri harakirizik, ha ezt meglátja! Szinte felér egy varázslattal, ahogy az eltolható válaszfal szó szerint lógva hagyja a második sor üléseit. Amikor ugyanis nagyobb raktérre van szükségünk és megbizonyosodtunk róla, hogy nem ült be mögénk senki, egyszerűen előretolhatjuk a raktérelválasztó falat. A második sor üléseit oly módon alakították ki, hogy ilyenkor úgy lógjanak, mint a levágott fülű Vincent van Gogh pipás önarcképe annak idején a zürichi Szépművészeti Múzeumban, teljesen függőlegesen. Ebben a helyzetben csupán kemény párnázatukkal foglalnak a válaszfal vastagságánál több helyet. Zseniális!
Egyszerűen zseniális a duplafülkés, ötüléses Ford Transit Connect tologatható hátfala és a második sor üléseinek kialakítása
A tologatható hátfalhoz képest gyenge, mégis praktikus mutatvány a Connect háttámlából varázsolt asztalkája. Továbbá az sem elhanyagolható szempont, hogy energiaigényes eszközeinket az USB-C csatlakozók akár 45 wattos teljesítménnyel is táplálhatják
Ford Ranger MS-RT
Ne ítéljük el azon polgártársainkat sem, akiknek csupán szánalmas tötyörgés lenne az életük egy hibrid áruszállító kormánykerekét markolászva! A megtakarított kilencvenötös deciliterjei helyett pedig inkább arról álmodoznak, hogy fuvarban is könnyedén, szinte erőlködés nélkül szerezhessenek néhány büntetőpontot. Rájuk gondolt a Ford, amikor a ralisportból már bevált partnere, a brit M-Sport segítségével megalkotta két méltán népszerű típusának legsportosabb M-Sport Road Technology modelljeit. A Ford Ranger MS-RT pickupot akár a tempós terepezés királyának, a Ranger Raptor utcai testvérének is tekinthetjük. Azonban azzal ellentétben nem egy erős, de iszákos 215 kilowattos (292 lóerő) turbós benzines vagy egy befőttesgumiként túlfeszített, kétliteres 154 kilowattos (210 lóerő) dízelmotor, hanem egy tisztességes háromliteres, V6-os, 177 kilowattos (240 lóerő) erőforrás hozza lendületbe. Az olajmotor 600 newtonméteres forgatónyomatékát a régi ismerős, a tízfokozatú automatikus sebességváltó közvetíti a lemezes tengelykapcsolóval felvértezett, kétfokozatú osztómű, valamint a négy kerék felé. Sportos vonásai mellett már messziről felismerhető a 21 colos könnyűfém keréktárcsákra feszített 275/45 R 21 méretű gumiabroncsairól. Az is szemet szúrhat a gyanútlan járókelőknek, hogy pickup létére nem gólyalábakon jár, hanem inkább a flaszterhez vonzódik. Ugyanis testvéreihez képest 40 milliméterrel csökkentették a karosszéria szabadmagasságát. Ennek ellenére megőrizte rokonai egytonnás terhelhetőségét, valamint a 3,5 tonnás pótkocsik vontatásának képességét.
A jelentős „ültetés”, valamint 21 colos keréktárcsák miatt, testvéreihez viszonyítva, teljesen megváltoztak a Ford Ranger MS-RT arányai
Ford Transit Custom MS-RT
Ha lehet, még tovább emeli a tétet a Transit Custom MS-RT, amely rögtön három hajtáslánccal valósítja meg a sportos furgonról álmodozók vágyait. Véleményem szerint a leghétköznapibb, a kétliteres dízelmotorral felvértezett változat lesz a legsikeresebb. Amennyiben hatfokozatú manuális sebességváltóval választjuk, 110 kilowattot (150 lóerő) szabadít az első kerekre. Ha nyolcfokozatú automatikus váltóval kérjük, akkor 125 kilowattos (170 lóerő) teljesítményt présel ki magából. Ezt pénztárcánk függvényében akár az összes keréknek is átadhatja. Egyértelműen a hálózatról is tölthető hibrid változat egyesíti legjobban a belső égésű és az elektromos világ előnyeit. Hiszen a 2,5 literes benzinmotor és a villanymotor párosának 171 kilowattos rendszerteljesítménye átlagon felül sportossá varázsolja a Ford Transit Custom MS-RT furgont. Azonban ehhez képest akár takarékosan is közlekedhetünk vele. Sőt, a 11,8 kilowattóra kapacitású akkumulátorcsomagnak köszönhetően 47 kilométert, helyileg kibocsátásmentesen és szinte hangtalanul suhanva hagyhatunk magunk mögött.
Ötven milliméterrel szélesebb első és hátsó nyomtáv, valamint 235/45 R 19 méretű, négyévszakos Goodyear Eagle Sport abroncsok segítik a Ford Transit Custom MS-RT úttartását, valamint úton tartását
Valójában a teljesen elektromos E-Transit Custom MS-RT is lehetne hangtalan. Ha nem sikoltoznának benne még a meglett korú családapák is minden gyorsulásnál. A poharas iskolatej ijedtében megaludhat a rakétaszánokat idéző katapultálásoktól, ezért az E-Transit Custom MS-RT három teljesítményszint beállítását teszi lehetővé. Eco menetmódban 100 kilowatt, normálban 118 kilowatt, sportban viszont már 210 kilowatt fürkészi a járművezető viszkető cipőtalpának legapróbb rezdülését is. A hatótáv elérheti a 281 kilométert. Feltéve, ha nem engedtünk gyakran az ördög csábításának, hogy a villanymotor túl erősen csavargassa a hátsó féltengelyek bajuszát. Ejha, nem semmi mindez egy 6,8 köbméteres raktérrel felvértezett kisáruszállítótól!
Nem az a tipikus csapatszállító, de garantáltan fülig ér a mosolya minden olyan brigádnak, akik egy Ford Transit Custom MS-RT furgonnal igyekeznek munkába

MAN Lion's Coach 14 E prototípus menetpróba: Hatvanszoros hatótávszorongás?
Gyorsan lelövöm a poént, nem, nincs szükség a negatív hullámokra! A dízelmotorosokkal közel azonos, több száz kilométeres napi hatótávot ígér az MAN Lion’s Coach 14 E!

Knorr-Bremse iTEBS X fékvezérlő: Felfedjük a titkait
Ismét Kecskemétről jelentkezünk. Korábbi videónkban a Bács-Kiskun vármegyei gyár történetét és termékeit mutattuk be nektek, most pedig egy igazi csemegét hoztunk el!

Nissan Frontier Crew Cab SC: Nesze neked hat henger!
Egyenesen a vadnyugatot, a naplementébe lovagló hősök korát idézi mai alanyunk. Ugyanis ebben az epizódban elhoztunk nektek valami amerikait. Pontosabban egy amerikai piacos, itthon igazi ritkaságszámba menő Nissan Frontier pickupot mutatunk be.

Volvo FH Aero 4×2 T teszt: Nem csupán a nosztalgia hajtja
Csúcsmodern gépet dobott piacra a Volvo Trucks az FH Aero változatokkal, amelyek hazánkban és Európában is komoly sikereket hoztak a svédeknek.

Ikarus 260.32R: Repülőtéri papagáj
Amennyiben csupán egyetlen típuscsaládot emelhetnénk ki a szép emlékű Ikarus palettájából, mindenképp a kétszázas sorozatot említenénk. Hiszen elég csupán annyit mondanunk: 208 853.

Renault Trucks gyárlátogatás és párizsi kukásautó-mustra: Így születnek és dolgoznak
A közhiedelemmel ellentétben kukásautó-vezetőnek lenni jó. Többségében modern, kényelmes járművek, sok lehetőséget adó munkaidő és egész jó fizetés várja még hazánkban is azokat, akik erre adják a fejüket.