DAF-újdonságok: Úton a fenntarthatóbb, biztonságosabb jövő felé

Ékes bizonyítékai a DAF törekvéseinek a 2023-as év során elért értékesítési és fejlesztési sikerek az alternatív hajtású modellek terén. Úgy tűnik, nem csak a gyártó tesz lépéseket, de az ügyfelek is egyre befogadóbbak. Még a 2023-as év derekán érkezett egy jelentős rendelés a gyártó elektromos teherautóira a 2016 óta működő, stockholmi székhelyű Einride vállalattól. Ez a cég a saját fejlesztésű...

Önvezető Volvo FH bányateherautók: A fiúk a bányában dolgoznak

Hetedhét országon túl, az üveghegyeken is túl, de az Óperenciás-tengeren innen fekszik az a pompás kőfejtő, ahol legendásan fáradhatatlan bányászok szorgoskodnak. Heten vannak, mint a gonoszok, a mesterlövészek és a törpék Hófehérke szoknyája körül. Mesénk ezzel akár véget is érhetne, hiszen valódi főszereplőinket nemhogy nem babusgatja egy feltűnően csinos hercegkisasszony, hanem még a joviális járművezetőktől is megfosztották őket. Mondhatni, látszólag...

A Mercedes-Benz Unimog új kezelőszervei: Tapintható fejlődés

Bolygónk messze legsokoldalúbban alkalmazható haszonjárműve is megállíthatatlanul fejlődik. Ennek egyik ékes bizonyítéka, hogy új kezelőszervekkel irányítható a Mercedes-Benz Unimog eszközhordozó sorozata. Még az idei évben sorozatgyártásba kerül a vadonatúj Uni-Touch kezelőrendszer, amelynek legfontosabb újdonságai az új középkonzol, egy érintőképernyő és egy joystick. Az alapjaiban átdolgozott középkonzol a korábbiaknál keskenyebb. Csökkentették a „felesleges” kapcsolók számát a középkonzolon, amit a szabadon konfigurálhatóság...

Népi jubileumok

Számos jelentős gyártási mérföldkő mellett haladtak el a Volkswagen Haszonjárművek termékei a közelmúltban. Kigördült a kétszázezredik California a Volkswagen hannoveri gyárépületéből! A Tejútrendszer legsikeresebb lakóautójának karrierje 35 esztendővel ezelőtt, 1988-ban kezdődött az utolsó farmotoros generációval. A T3 nemzedék 22 ezer példányát sikerült közel megdupláznia a Westfalia üzemében készült elsőkerék-hajtású utódnak. Az ötödik generáció immár házon belül látta meg a napvilágot,...

Continental innovációk: Kopásálló fenntarthatóság

Számottevő újdonságokkal igyekezett elvonni a figyelmet az Oktoberfest hagyományosan csinos leányzóiról, no meg a literes söröskorsókról a müncheni IAA Mobility 2023 kiállításon a Continental. Habár ennek sikerességében kételkedünk, abban semmiképp, hogy a 152 esztendős Continental innovatív vénája megkopott volna. Annál is inkább, mivel a Conti CityPlus tanulmány-gumiabroncsuk a hagyományos társaihoz képest városi forgalomban tíz százalékkal nagyobb energiahatékonysággal büszkélkedhet! Ez a...

Napelemek haszonjárműveken: Hasznosított felületek

Korábban cégfeliratokban, esetleg reklámokban kimerült a járművek különböző felületeinek hasznosítása. A jövőben a látható és nem látható felületeket mind napelemek lephetik el. Minden méretben előnyt jelenthetnek a napelemek, hiszen az elektromos tehertricikli hatótávolságát akár húsz kilométerrel meghosszabbíthatják. A fagylaltszállító még a legnagyobb nyári hőségben is szó szerint helyben termelt energiával működtetheti a hűtőberendezését. Táplálhatják az emelőhátfalat vagy éppen a fedélzeti...

6x6 Hiload tűzoltójármű: Lehűti a kedélyeket

Japán donorból szuper mobilis és modern tűzoltófelépítménnyel rendelkező járművet gyártott a brit Prospeed Motorsport cseh partnereivel. Nemcsak az elektromos autók tüzeire, hanem a szűk parkolóházakban fellobbanó hagyományos lángokra is felkészültek! Tulajdonképpen a 6x6 Hiload tűzoltójárműnek már csak a fülkéje, első felfüggesztése és motorja hordozza a donor, a Toyota Hilux génjeit, minden más új. Négy személy szállítására alkalmas, ám minden más...

Fliegl F-CON: Dugd össze gyorsan!

Egyszerű, de nagyszerű találmánnyal szeretné a Fliegl forradalmasítani az akasztást. Az F-CON gyorsabbá, kényelmesebbé és biztonságosabbá teszi a sűrített levegős vezetékek, illetve elektromos kábelek csatlakoztatását a pótkocsik akasztásakor. Pótkocsik, illetve félpótkocsik össze- és szétakasztása a vontató tehergépjárművel a hivatásos teherautó-vezetők munkájának mindennapos része, igazi rutinfeladat. Mégis rendszeresen előfordulnak balesetek, illetve műszaki problémákat eredményező hibák akasztás közben. Ezek pedig állásidőt, illetve...

Michelin Uptis: Légtelenül innovatív

Évek óta rendszeresen felröppenek hírek a levegőmentes kerekekről, azonban úgy tűnik, hogy a Michelin már a célegyenesben tart a fejlesztéssel. Az Uptis valós üzemelési körülmények közötti tesztelését idén több nagyobb flotta is megkezdte. Számos előnnyel kecsegtet a levegőmentes kerék, hiszen nem kaphat defektet és kiküszöböli a nem megfelelő guminyomás eredményezte problémákat. Ezáltal nem okoz állásidőt, plusz abroncsköltséget, megnövekedett tüzelőanyag-fogyasztást és...

Volvo Trucks biztonsági újdonságok: Életmentő innovációk

Korábban már ismertettük, hogy a frissített GSR-rendeletnek megfelelően jövő júliustól milyen biztonsági rendszerekkel kell ellátni az új haszongépjárműveket. Ezzel összhangban a Volvo Trucks máris bemutatott egy szép csokorra való újítást. Kezdetektől fogva a Volvo Trucks vállalati alapértékei közé tartozik a biztonság. Ennek mentén a termékei mindig is élen jártak az ­aktív, illetve passzív biztonság terén, nem ritkán a törvényi előírásokat...
Hirdetés:
error: Védett tartalom