2023-as díjazottak: Duplázások éve
Ritkán látott bravúrral dupláztak a teherautósok, és a buszoknál is a tavaly győztes konszernhez került az idei cím is. A legkisebbek és az innovátorok kapcsán is egy-egy valóban előremutató termékre voksolt a zsűri. Több mint tíz éve senkinek sem sikerült dupláznia a legjobb teherautóknak járó kitüntetések kapcsán. Azelőtt pedig egyetlen másik alkalommal, harminc évvel ezelőtt jött össze ez a mutatvány...
Szilikonnal a tisztánlátásért
Innovációs díjjal jutalmazta a Sécurité Routière, a francia közlekedésbiztonsági hatóság a Valeo Everguard ablaktörlő lapátját. A szilikongumi egy vékony, víztaszító filmréteget hord fel a szélvédő felületére. Ez úgy jön létre és aktiválódik, ha kis sebességnél öt percig szárazon töröljük vele járművünk legfontosabb ablakát. Sikerességünk onnan látszik majd, hogy a következő felhőszakadáskor nem a Rajna–Majna–Duna-csatorna vízhálózatának kicsinyített képével kell szembesülünk, hanem...
Építkezések villamosítása
Együttműködési megállapodást kötött a General Motors és az Autocar. Ennek értelmében a GM szállítja majd az Autocar nehézkategóriás haszonjárműveihez a Hydrotec üzemanyagcellákat. A hidrogént tankoló legelső Autocar teherautókat 2026-ra ígérik. Első körben a betonkeverőket, billencseket, egykaros horgos konténerszállítókat látják el üzemanyagcellával, majd a hulladékszállítókat, valamint a konténerterminálokban szorgoskodó nyerges vontatókat. Egy Hydrotec üzemanyagcella 77 kilowattos teljesítményre képes. Azonban a jármű...
Megújította tehergépjármű-kínálatát a Mack Trucks
Bemutatkozott a Pioneer és a megújult Anthem. A két közúti teherautó számos hasonló műszaki és kényelmi megoldást kínál, ugyanakkor eltérő üzemeltetési igényeket szolgálnak ki. Megújult a Mack Trucks termékportfoliója. A Mack bejelentette az alapoktól újraépített Anthem nyerges vontatót, valamint az új Pioneer zászlóshajót. Előbbit elsősorban városi és regionális fuvarozásra optimalizálták, utóbbi pedig hosszú távú alkalmazásokhoz lehet jó választás. A két...
Tiszta Mobilitás Csomag: Tisztasági csomag
Mi sem bizonyítja jobban az Európai Bizottság alternatív hajtásláncok felé irányuló elkötelezettségét, minthogy megalkotta a Tiszta Mobilitás Csomagot, illetve definiálta a Tiszta Járművek fogalmát.
Megújult Mercedes-Benz Zetros: Erőemelő akcióhős
Több mint tíz év után kívül-belül megújult a Mercedes-Benz Zetros. Legfőbb újdonságaként immár 510 lóerős motorral felvértezve is küzdhet az elemekkel a világ szinte bármely pontján, a legzordabb körülmények között. Párizsban egy védelmi ipari szakkiállításon mutatkozott be először a pusztán a megjelenésével is színtiszta robusztusságot és célszerűséget sugárzó Mercedes-Benz Zetros még 2008-ban. Úgy tervezték meg ezt a speciális tehergépkocsit, hogy...
Kölcsönös előnyök
Stratégiai szövetségre lépett a Volvo-csoport és az Isuzu Motors a haszonjárművek terén annak érdekében, hogy kölcsönösen megragadhassák az iparág átalakulásával járó lehetőségeket. A megállapodás részeként az Isuzu Motors megvásárolja a UD Trucks vállalatot a Volvo-csoporttól 243 milliárd jen (nagyjából három forint a japán valuta árfolyama) értékben, amennyiben a jogilag illetékes versenyhatóságok jóváhagyják az ügyletet. A svédek irányítása alatt az elmúlt...
Van of the Year hazai díjátadók: Itthon is elismertek
Immár a Stellantis hazai márkaképviseleteinek vitrinjeiben is láthatók az International Van of the Year 2021 díjak. Május elején valamelyest megenyhült az időjárás és az egészségügyi helyzet is, így lehetőségünk nyílt átadni az International Van of the Year 2021 (2021-es Év Kishaszonjárműve) díjakat a Stellantis-csoport érintett magyarországi képviselőinek. A Citroën, az Opel és a Peugeot hazai importőrét is vendégül láthattuk szerkesztőségünkben. Az...
Kompakt és sokoldalú
Tovább bővítette elektromos autóbuszainak kínálatát a lengyel Solaris, mégpedig a kilenc méter hosszú, alacsonybelépésű Urbino 9 LE electric modellel. A kompakt villanybusz városi és elővárosi járatokra is megfelel, valamint az I-es és a II-es járműosztály követelményeit egyaránt teljesíti, így igen sokoldalúan alkalmazható. Központi villanymotorjának legnagyobb teljesítménye 220 kilowatt, míg a nagy energiasűrűségű akkumulátorcsomagjának kapacitása több mint 350 kilowattóra. Az ügyfelek...
Rumcájsz markológépe
Vérbeli nagyvassal bővítette kínálatát a Rosenbauer, ezúttal is a csővázas és lengőtengelyes cseh legenda robusztusságára építettek. A Tatra 815-7 három- és négytengelyes modelljei biztos alapot szolgáltatnak az UDS univerzális teleszkópos markológép számára, de igény esetén IVECO, MAN, Mercedes Benz vagy Rheinmetall alvázzal is kérhető az osztrákok üdvöskéje. Óriási előnye, hogy a szokásos markológépekkel ellentétben nem kell szállítani. Ráadásul a 100...










