Hirdetés:

Új elemeket akasztottak a Volvo FH jól ismert orrára – ez a kis plasztikázás önmagában hatalmas különbséget eredményez! Nagy terhekkel, hegyes vidéken közlekedve szemmel is jól látható megtakarításokat eredményezhet, így gyorsan megtérül a felára.

Erősen kezdte az idei évet a Volvo Trucks. Az új szabályok adta lehetőségeket kihasználva elkészült az FH hosszabb fülkés változata, az FH Aero. Emellett a márka visszahódította a legerősebb erőforrás címét a 17 literes motorjával. Ráadásul piacra dobta az új FM Low Entry modellt, amely a Volvo első, kizárólag elektromos hajtásra fejlesztett nehéz-teherautója. Az év első felére ad nekünk bőven témát a svéd gyártó, február elején Göteborgban nézhettük meg, próbálhattuk ki az újdonságokat és hallgathattuk meg a fejlesztésben résztvevők előadásait. Mostani cikkünkben az Aero modellt járjuk körbe, utána a D17 motort mutatjuk be, majd az FM Low Entry következik.

Az Európai Unióban 2020 szeptemberében lépett életbe az új szabály, miszerint a hosszútávú fuvarozás jelentős részét adó nyerges szerelvények hossza 50 centiméterrel nagyobb lehet. De ez a növekmény nem a pótkocsira használható fel, hanem csakis a fülkére, a kisebb légellenállás, valamint a nagyobb biztonság biztosítására. A Volvo az európai gyártók közül másodikként elkészült a saját megnyújtott termékpalettájával, amit Volvo Aero névre keresztelt, és amelynek tagjai a Volvo FH Aero és a Volvo FH16 Aero. Ezzel bővült a göteborgi cég palettája, ugyanis a Volvo Trucks hagyományos fülkés nehézkategóriás modelljei – az FM, FMX, FH és FH16 – is megmaradtak a kínálatban.

A Volvo a lehető leginkább költséghatékony és észszerű megoldást választotta. A fülke eddig is kényelmes és tágas volt, számottevően nem növekedett volna a komfortérzet, ha körülbelül 20 centiméterrel hosszabb lenne a beltér, ezért a kabin teljesen megegyezik a sima FH modellekével. A különbség az orr-rész kialakítása, vagyis a szélvédő előtti alsó rész az új. Persze ezt úgy formálták a dizájnerek, hogy jótékony hatással legyen az aerodinamikára, ezzel a fogyasztásra és a stabilitásra is, hiszen az áramvonalasabb kialakítás kevésbé érzékeny a bármely irányból érkező szélre. A jövőbeni Aero-sofőrök nagyra fogják értékelni a lehajtható első szélesített fellépőt. Hasznos szerepe ugyanaz, mint a sima FH kis keskeny lehajtható fellépője, vagyis a sofőr erre felállva könnyen tisztíthatja a szélvédőt. Viszont az Aero sokkal nagyobb fellépője a parkolókban kényelmes kempingpadként szolgál akár két embernek is. Figyelmesek voltak a tervezők, még két pohártartót is kialakítottak benne.

A fogyasztással mindig is komolyan foglalkoztak a svédek, csak az utóbbi öt évben az I-Save gazdaságossági csomagnak köszönhetően 18 százalékkal sikerült csökkenteni a gázolaj- és az AdBlue-fogyasztást. Most ezt faragták tovább az új Aero modellekkel, valamint olyan egyéb fejlesztésekkel, mint a kamerás monitorrendszer. Az optimalizált I-See a topográfiai viszonyokat is figyelembe veszi, mint eddig, de mostantól a közelgő kanyarokat, körforgalmakat is figyeli és megfelelő sebességválasztással segíti a hatékony abszolválásukat. A saját szabadalmaztatott súrlódásmentes tárcsafékeknél álljunk meg egy szóra. Szóval ez egy nagyon ötletes megoldás, nem is értem, hogy hogyan váratott eddig magára. A lényeg, hogy a tárcsafékek, működési elvükből fakadóan mindig súrlódnak menet közben, akkor is, amikor nem fékezünk. Ezt a tehetetlenség okozza, mert fékezéskor a levegőnyomás azonnal a féktárcsához szorítja a betéteket, de a fékpedál elengedésekor csak a tehetetlenség húzza vissza a betéteket, nem pedig rugó, vagy egyéb megoldás. Vagyis a betét gyakorlatilag a féktárcsa mellett lebeg, hozzáérve a féktárcsához. Ez persze mechanikai veszteséget jelent, vagyis ha minimálisan is, de a motorteljesítmény egy része itt veszendőbe megy. Ezt szüntette most meg a Volvo az új, súrlódásmentes fékekkel. Nem utolsósorban azt is érdemes megjegyezni, hogy a széthúzott tárcsa és betét kevesebb fékport termel, ami környezetvédelmi szempontból is előnyös. Ráadásul nem kizárt, hogy a személyautós Euro 7 normához hasonlóan az Euro VII is méri és korlátozza majd ezt a részecske-kibocsátást.

Az Aero termékcsaláddal bevezetett fejlesztésekkel további öt százaléknyi fogyasztáscsökkenés érhető el. Persze akkor, ha minden ideális és a sofőr haladhat akadálymentesen az egész munkaidejében. A dugókban állás mindig csökkenti ezt az előnyt, hiszen alapjáraton pöfögve nem érvényesülnek ezek az újdonságok.

Az FH Aero fülke az elektromos FH palettáján is megjelenik, ott csak igazán fontos a továbbfejlesztett aerodinamika. Sík úton azért, mert eleve kevesebb energia kell a haladáshoz, lejtőn pedig azért, mert amit eddig a légellenállás végzett el, az most megy az akkumulátorokba. Kisebb légellenállás esetén ugyanis sokkal hosszabb úton gurul ki egy szerelvény. Az elektromotor pedig ilyenkor generátor-üzemmódban az akkumulátorokba küldi a plusz energiát.

A vadonatúj Aero fülkével együtt néhány egyéb frissítést is bemutatott a gyártó. Kanyarodjunk vissza a kamerás monitorrendszerhez, mert bár már több gyártó is kínál digitális tükröket, de ilyen jó éjszakai üzemmódot még nem. A gyártó kiemeli, hogy bár csak ezzel az egy fejlesztéssel 1,2 százalék üzemanyag takarítható meg, nem ez volt az elsődleges szempont, hanem a biztonság növelése, a holttér hathatós csökkentése. A tükörtartó konzolok hiányában a direkt kilátás javult, emellett  az infraberendezésnek köszönhetően a sofőr, ha bármi zajt hall a szerelvény hátsó része felől parkolás, pihenés közben, akkor egy pillanat alatt „körbenézhet” és szinte nappali világosságban ellenőrizheti a környezetet. Ez megnyugtató érzés, és kényelmes, biztonságos, nem kell kiszállni és hátramenni. Az infra menet közben is segít éjszaka, szinte nappali fényviszonyokat biztosít a monitorokon. A Volvo kamerarendszere már automatikus üzemmódokkal segíti a mindennapos helyzeteket, vagyis éles kanyarokban kitolja a képet a fülke mellől, hogy az egész szerelvényt lássuk. Tolatáskor a pótkocsi végére fókuszál és közelebb hozza, precízebbé téve a manőverezést. További hasznos dolog a három segédvonal. A pótkocsi végénél, illetve annál 25 és 50 méterrel hátrébb három virtuális segédvonal jelenik meg a monitorokon. Ez is könnyebbé teszi a sávváltást vagy tolatást és az átállást a klasszikus tükrökről.

Frissült, felhasználóbarátabbá vált az infotainment-rendszer is, jóval több lehetőséget kínál a személyre szabhatóságra, az egyéni igények teljesítésére. Hiába, digitalizált világban élünk, óriási ütemben halad a fejlődés. Ma már nem elég a vezetéshez érteni, meg kell tanulni a különböző segédrendszerek használatát is. Érdemes rászánni, az időt rengeteget segítenek, akár a biztonság, a kényelem vagy a fogyasztás terén. A kinézete változatlan maradt, de új a navigáció, a menürendszer, és a telefontükrözés módja. A hangrendszer is jobb lett, köszönhetően a hat prémiumhangszórónak, az új mélynyomónak és a szintén új erősítőnek, ezt a zenekedvelő sofőrök fogják igazán kedvelni. Apró változásnak tűnik, de rendkívül praktikus az extraként rendelhető mikrohullámú melegítő elhelyezése. A hátsó szekrényből átkerült a jobboldali ülés fölé a szélvédő fölötti tárolóba. Emellett még újak az USB-C csatlakozók.

Egyszóval nagyon vonzónak tűnnek a Volvo Aero család újdonságai, előnyei – a kedvezőbb fogyasztási adatok és a jóval nagyobb aktív biztonság egyaránt. Rendelni már most lehet, az első darabok április végén érkeznek Magyarországra.

Nem fogyott, gyarapodott!
Háttér

Nem fogyott, gyarapodott!

Míg 2022-ben a legtöbb szegmens zsugorodott, tavaly mindegyik méret- és jármű-kategória gyarapodott, ami összességében 16 százalékos növekedést eredményezett! Ez igen szép eredmény úgy, hogy a 2023-as évet kemény infláció, egyre fokozódó nemzetközi helyzet és az ebből fakadó gazdasági bizonytalanság jellemezte.

Önvezető Volvo FH bányateherautók: A fiúk a bányában dolgoznak
Technika

Önvezető Volvo FH bányateherautók: A fiúk a bányában dolgoznak

Hetedhét országon túl, az üveghegyeken is túl, de az Óperenciás-tengeren innen fekszik az a pompás kőfejtő, ahol legendásan fáradhatatlan bányászok szorgoskodnak. Heten vannak, mint a gonoszok, a mesterlövészek és a törpék Hófehérke szoknyája körül.

Volvo Trucks elektromos újdonságok: Elektronnal gördülők
Bemutató

Volvo Trucks elektromos újdonságok: Elektronnal gördülők

Mindenkit beelőzve a nagyok közül, a Volvo Trucks kezdett legelőször az elektromos nehéz-teherautók sorozatgyártásába. Bizony, a balesetbiztonság egykori megszállottja, a fenntartható haszonjárművek éllovasává lépett elő.

Gördülő jubileum
Hírek

Gördülő jubileum

Átvette hatezredik Volvo FH nyerges vontatóját a Waberer’s Csoport. Mindez méltó megkoronázása annak az együttműködésnek, amit a két vállalat immár 25 éve ápol.

Az első magyar Volvo FH Electric: Gyorsan megérkezett
Bemutató

Az első magyar Volvo FH Electric: Gyorsan megérkezett

Február elején a Waberer’s-cégcsoport ünnepélyes keretek között átvette hazánk első tisztán elektromos hajtású Volvo FH Electric nyerges vontatóját. Ez a logisztikai ágazat éllovasának éppolyan fontos mérföldkő, mint a svéd márka importőrének.

Designwerk: Svájci svédek
Zöld jövő

Designwerk: Svájci svédek

Ötletgyárnak titulálja magát a helvét cég, amely a Volvo-csoport „rendes” villanykínálatával le nem fedett szegmensek meghódítását tűzte ki célul. Elektromos nehézvontatóért, autószállítóért vagy öttengelyes betonkeverőért hozzájuk érdemes becsöngetni.