Átvette hatezredik Volvo FH nyerges vontatóját a Waberer’s Csoport. Mindez méltó megkoronázása annak az együttműködésnek, amit a két vállalat immár 25 éve ápol.
Egyúttal aláírtak egy szándéknyilatkozatot, hogy jövőbeli stratégiáikat, valamint együttműködésüket még jobban összehangolják a fenntartható közúti fuvarozás érdekében. Ennek megfelelően 2025-ig a Volvo Trucks huszonöt teljesen elektromos nyerges vontatót szállít Magyarország piacvezető logisztikai szolgáltatójának, amely európai szinten is az egyik legmeghatározóbb, saját flottával rendelkező vállalat. A most átadott, teljesen elektromos, jubileumi vontató Globetrotter hálófülkével kényezteti szerencsés sofőrjét. A 490 kilowatt teljesítményű Volvo FH Electric hat, összesen 540 kilowattóra kapacitású akkumulátorcsomagjában tárolt energiát három villanymotor dézsmálja, a hatótáv így is háromszáz kilométer körül alakul. Az akkumulátorok teljes feltöltéséhez egyenáramú gyorstöltővel csupán kettő, váltóárammal pedig tíz óra szükséges. A villanymotorok jelentős forgatónyomatékát egy kifejezetten erre a célra tervezett I-Shift automatizált sebességváltó alakítja szalonképessé a legfeljebb 44 tonna össztömegű szerelvény mozgatásához.

Volvo Trucks elektromos újdonságok: Elektronnal gördülők
Mindenkit beelőzve a nagyok közül, a Volvo Trucks kezdett legelőször az elektromos nehéz-teherautók sorozatgyártásába. Bizony, a balesetbiztonság egykori megszállottja, a fenntartható haszonjárművek éllovasává lépett elő.

Teherautók a városi forgalomban: Javuló kilátások
Habár a segédrendszerek egyre éberebbek és az előírások is szigorodnak, baleset-megelőzés szempontjából még mindig a járművezetőre hárul a legnagyobb felelősség. Legyünk figyelmesek, óvatosak és előzékenyek!

Volvo Trucks biztonsági újdonságok: Életmentő innovációk
Korábban már ismertettük, hogy a frissített GSR-rendeletnek megfelelően jövő júliustól milyen biztonsági rendszerekkel kell ellátni az új haszongépjárműveket. Ezzel összhangban a Volvo Trucks máris bemutatott egy szép csokorra való újítást.

Villamosított félpótkocsi
Elsőként sikerült, a konkurenciát is megelőzve, típusengedélyt szerezniük e-tengellyel felvértezett, teljesen elektromos hűtős félpótkocsijukra a kék elefántosoknak.

Új lehetőségek a járművezető-továbbképzésben: Utazás a hatékonyság felé
Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a gazdaságos és biztonságos fuvarozás kulcsa nem más, mint a gépkocsivezető. Ezért egyre többen fektetnek nagy hangsúlyt a továbbképzésükre. Ám legalább ennyire fontos folyamatosan ösztönözni is őket.

Az első magyar Volvo FH Electric: Gyorsan megérkezett
Február elején a Waberer’s-cégcsoport ünnepélyes keretek között átvette hazánk első tisztán elektromos hajtású Volvo FH Electric nyerges vontatóját. Ez a logisztikai ágazat éllovasának éppolyan fontos mérföldkő, mint a svéd márka importőrének.