Hirdetés:

Sokan szeretnek, vagy legalábbis szeretnének sötét öltöny helyett sportosan, fiatalosan, feltűnően megjelenni a munkájuk során is. Nos, hozzájuk különösen jól illik a Kia ProCeed. Persze számos más erényt is mutat a dél-koreai kompakt sportkombi.

Több mint húsz évvel ezelőtt az első sajtótesztelésre kapott személyautóm egy Kia Rio kombi volt. Akkoriban a Kia még erősen diszkontmárkának számított. Ennek megfelelően a Rio sem műszaki színvonalával, sem felszereltségével, sem pedig minőségérzetével nem jeleskedett a piacon, sokkal inkább a vételárával tudott labdába rúgni. Azonban a kupésan lejtő tetővonalával és gömbölyded hátsójával üde színt vitt a hátulról kartondobozhoz hasonlító kompakt kombik világába. Bizony, ekkortájt kezdtük még csak ízlelgetni a sportkombi kifejezést.

Nos, azóta a Kia nagy utat járt be, és rohamosan lépdelt egyre feljebb az autóipar képzeletbeli ranglétráján. A 2006-ban bemutatott Cee’d típust már Európában tervezték és gyártották kifejezetten az itteni ízlésnek, illetve igényeknek megfelelően, ráadásul a piacon elsőként hét évre vagy 150 ezer kilométerre érvényes garanciával is megágyaztak a sikerének. Ezt ma a Ceed harmadik generációja viszi tovább, amelynél az ötajtós és a hagyományos kombi mellett a szabadidő-autósított XCeed és a ProCeed shooting brake, azaz sportkombi is kibővítette a kínálatot. A népes család műszaki színvonala, alap- és extrafelszereltsége, illetve minőségérzete pedig abszolút élvonalbelinek számít a prémiumautókon innen.

Lapos, de praktikus

Nem véletlenül idézte fel bennem a több mint két évtizeddel ezelőtti Rio emlékeit a ProCeed, ugyanis sportkupés hátuljával hasonlóan különc megjelenésű a mai kompakt kombik között. Persze a sportos, megkapó formavilág a rakodhatóság rovására megy, ugyanis a csomagtérroló alatti laposabb űr több mint harminc literrel szűkebb, mint a Ceed kombi esetében. A roló felett pedig átlagosan csupán egy arasznyi tér marad, ezáltal a teljes csomagtérkapacitás 150 literrel kisebb. Tesztautónk ráadásul 48 voltos, részleges hibrid hajtási rendszert is kapott, amelynek akkumulátorát más típusokkal ellentétben nem a hátsó ülések alatt helyezik el, hanem a csomagtartó padlójában. Ez pedig alulról szűkíti a poggyásztér befogadóképességét 594-ről 472 literre, ami bizony nem sok egy több mint 4,6 méter hosszú kombitól.

Praktikus megoldásokban viszont nincs hiány. Az intelligens kulccsal a zsebünkben vagy táskánkban elég csak néhány másodpercre közel állni a jármű hátuljához, és máris automatikusan feltárul a hatalmas nyílást felfedő, motoros mozgatású csomagtérajtó. Tehát nem kell fél lábon egyensúlyozva tánclépéseket tenni a lökhárító alatt, mint sok konkurens esetében. A padló alatti kisebb-nagyobb rekeszekben jól elrejthetők az apróbb holmik, míg a síneken csúsztatva állítható keret a rakományrögzítést segíti. A háttámla középső részét síkba döntve pedig hosszúkás tárgyak, például hordozható vetítővászon is könnyedén elhelyezhető az autóban úgy, hogy négy személy is beülhet.

Teljes értékű utastér

Ráadásul hátul is teljes kényelemben utazhat mindenki. Ránézésre azt gondolhatnánk, hogy a kupésan lejtő tetővonal miatt meglehetősen korlátozott a hátsó fejtér. Ám 182 centiméter magasságommal is kihúzhattam magamat a hátsó ülőhelyeken anélkül, hogy a tetőkárpit a hajamat birizgálta volna. A 2,65 méter tengelytávolságnak megfelelően a hátsó lábtér magam mögé beülve is bőségesnek bizonyult, ráadásul lehajtható középső könyöklő, ülésfűtés, levegőbefúvók és az első ülések támláján hálós zsebek is szolgálják a hátul ülők kényelmét. Magyarul négy kolléga is nyugodtan nekivághat egy külföldi üzleti útnak a ProCeed fedélzetén. A hátul ülők azonban az opcionális, viszonylag kis méretű üvegtetőn keresztül csak meglehetősen szűk panorámát élvezhetnek, az első utasok pedig szokás szerint semennyit sem. Szóval erre az extrára legfeljebb kisgyermekek öröméért érdemes pénzt áldozni.

Hűvös profizmus

Sebaj, a vezetőt bőven kárpótolhatja az az igényes és ergonomikus környezet, amely körbeveszi. Ez egyébként megegyezik a Ceed kombiéval, vagyis a gyártó nem készített külön egy extravagánsabb műszerfalat a sportkombihoz. Tesztautónk a 12,3 colos, teljesen digitális műszerpanelt is megkapta, amely minden szükséges információt jól láthatón és könnyen értelmezhetőn megjelenít. Sőt, a váltókar melletti gombbal Sport üzemmódba váltva látványos animációval átalakul a grafikája, és a sebességet, illetve a fordulatszámot mutatók helyett nagy számokkal mutatja. A személyes beállítások pedig a középkonzol tetejére biggyesztett, 10,25 colos érintőképernyő logikus, pillanatok alatt átlátható menüjében végezhetők el. A lapított aljú, sportos megjelenésű kormánykerék küllőin elhelyezett gombokkal az audiorendszertől a műszerpanel menüjén át az adaptív sebességszabályozóig minden gyakran használatos funkció egyszerűen kezelhető.

A műszerfal jóformán változtatás nélkül került át a Ceed modellekből, így nem annyira extravagáns stílusú, mint maga a ProCeed. Ettől még kifogástalan az ergonómiája és a kidolgozási minősége, a tesztautó felszereltsége pedig parádés

Egyébként a vezetéstámogató rendszerek igen széles arzenálját kínálja a ProCeed, ráadásul ezek jó részét alapfelszerelésként. Széria például az éberségfigyelő, az abroncsnyomás-ellenőrző, az aktív sávtartó, az automatikus távfénykapcsolás, a ráfutásos ütközésre figyelmeztetés és az adaptív sebességszabályozó rendszer. Csomagban pedig a kerékpárosokat is érzékelő ráfutásos ütközésre figyelmeztetés, oldalsó holttérfigyelők aktív fékezéssel és biztonságos kiszállást segítő funkcióval, akár álló helyzetig fékező adaptív sebességszabályozó, hátsó keresztirányú forgalomra figyelmeztetés, a parkolást automatikus kormányzással segítő rendszer és autópályán részleges önvezetést nyújtó asszisztens is elérhető.

A kényelmi funkciók is pazar kínálattal állnak rendelkezésre, többségében már alapáron. Memóriás, motorosan állítható, fűthető és szellőztethető, be- és kiszálláskor hátrahúzódó vezetőülés, többféle bőrkárpitozás, vezeték nélküli telefontöltő, JBL hangrendszer, LED-technikájú fényszórók, elektromos működtetésű rögzítőfék, fűthető kormánykerék, navigáció, tolatássegítő kamera, DAB-rádió, Bluetooth-kapcsolat, UVO telematikai rendszer, Android Auto és Apple CarPlay telefontükrözés, fémpedálok és 17 colos könnyűfém keréktárcsák is szolgálhatják a jármű használóját.

A középkonzol tetején álló, 10,25 colos, színes érintőképernyő menüjében számtalan egyéni beállítási lehetőség kínálkozik a jármű legkülönfélébb funkcióinak testreszabásához. A tolatássegítő kamera képén pedig dinamikus irányvonalak könnyítik meg a pontos manőverezést

Stílusához illő vezetési élmény

A mindezek által nyújtott élménybe pedig az autó vezethetősége sem piszkít bele. Az 1,5 literes, négyhengeres, turbófeltöltős, 118 kilowatt, azaz 160 lóerő legnagyobb teljesítményű benzinmotor könnyedén mozgatja az 1,4 tonnás testet. Már 1500-as percenkénti fordulatszámról is dinamikusan gyorsít. Dicséretes, hogy a hétfokozatú, kettős tengelykapcsolós automatizált váltó visszakapcsolási ideje, illetve a turbólyuk is elenyésző, így kifejezetten élénk a gázreakció. Sőt, ezen egy hajszálnyit még javít is a Sport üzemmód bekapcsolása, továbbá a futómű is kiválóan támogatja a lendületesebb autózást. Általában nem kellemetlenül kemény, de előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor rossz érzése támadhat a bent utazóknak a fizikai és hanghatások miatt. A kormánykerék mögötti váltófülekkel pedig bármikor manuálisan is beavatkozhatunk a szinte észrevétlenül gyorsan és finoman kapcsoló váltó munkájába. Tehát az állandó rohanásban élők sem panaszkodhatnak majd a ProCeed menetdinamikájára. Mindez könnyen feledteti, hogy hidegen már-már dízeles hanghatásokkal dolgozik a közvetlen befecskendezésű erőforrás. Szerencsére ez a bemelegedés után sokat javul, egyenletes tempónál pedig jóformán nem is hallani a hangját.

A váltókarral is beavatkozhatunk a fokozatváltásba, mellette pedig a felső gombbal kapcsolható a Sport üzemmód, amely valamelyest élénkebbé teszi a gázreakciót

A robotizált váltóval a 48 voltos, részleges hibrid hajtási rendszer is együtt jár a 160 T-GDI motor esetében. Mivel ez nem képes tisztán elektromosan mozgatni a járművet, a háttérben szorgoskodva igyekszik egy-két decilitert lefaragni az átlagos benzinfogyasztásból. A Rolling Tons ciklusán egyébként éppen a gyárilag megadott átlagfogyasztások középértékét hozta a ProCeed, azaz 5,8 liter tüzelőanyagot égetett el száz kilométerre vetítve. Egyébként a mindennapos városi, elővárosi közlekedés során is könnyen hét liter alatt tartható az étvágya.

Kimagaslik az átlagosból

Habár a ProCeed tüzelőanyag-fogyasztása azonos hajtáslánc esetén megegyezik a Ceed kombiéval, beszerzési ára lényegesen magasabb szintről indul. A hagyományos kialakítású kombi az egyliteres, 74 kilowatt (100 lóerő) teljesítményű benzinmotorral már 6,1 millió forintért elérhető, ugyanennek az erőforrásnak a 88 kilowattos (120 lóerős) változatával és gazdagabb alapfelszereltséggel 6,6 millió forinttól indul. A kupésított változat listaára 7,5 millió forinttól indul ugyanezzel az erősebb háromhengeressel és a sima kombinál lényegesen gazdagabb felszereltséggel. Nehéz a sportos megjelenés felárát meghatározni, mert nincsen pontosan megegyező felszereltség a kombik között. A minden létező extrával ellátott, 160 lóerős, részleges hibrid hajtású tesztautónk ára sem éri el a 11 millió forintot. Fontos különbség még, hogy a Ceed kombival ellentétben a ProCeed nem kapható dízelmotorral, viszont az 1,6 literes, turbófeltöltős, 204 lóerős benzinmotor csak a sportkombihoz választható.

A ProCeed szellemiségét és piaci pozícionálását egyértelműen a hátulja határozza meg

A Kia Ceed tehát igen népes modellcsaládként nagyon széles körű igényeket teljesíthet az alsó középkategóriában. Aki a józan funkcionalitást, a gazdaságosságot és a konzervatívabb stílust részesíti előnyben, az a hálózatról tölthető hibridet is kínáló Ceed kombi kínálatából szemezgethet, aki viszont a munkanapokon is szívesebben húz sportcipőt és farmert az öltöny helyett, annak ott a ProCeed. Ráadásul ez a kompakt sportkombi igazán egyedi ajánlatot képvisel a piacon, hiszen a shooting brake inkább a felső-középkategória és a prémiummárkák műfaja.

Technikai adatok
Hajtáslánc, felépítés
Soros, négyhengeres, hengerenként négyszelepes, közvetlen befecskendezésű, folyadékhűtésű, négyütemű benzinmotor turbófeltöltővel és töltőlevegő-hűtővel. 48 voltos részleges hibrid hajtás.
Összlökettérfogat (cm3):1482
Benzinmotor legnagyobb teljesítménye (kW(LE)/1/min):118(160)/5500
Benzinmotor legnagyobb nyomatéka (Nm/1/min):253/1500–3500
Motor elöl, keresztben beépítve, elsőkerék-hajtás, hétfokozatú, kettős tengelykapcsolós automatizált sebességváltó. Önhordó acélkarosszéria, ötajtós, ötszemélyes utastér.
Kétkörös, hidraulikus fékrendszer rásegítéssel, blokkolásgátlóval, elektrohidraulikus fékerő-elosztóval, vészfékrásegítővel és elektronikus menetstabilizálóval; elöl belső szellőzésű tárcsafék, hátul tárcsafék.
Kormánymű:fogasléces, elektromos rásegítéssel
Futómű elöl:háromszög keresztlengőkar, csavarrugó, hidraulikus lengéscsillapító és torziós keresztstabilizátor
Futómű hátul:többlengőkaros, csavarrugó, hidraulikus lengéscsillapító
Gumiabroncsok gyártmánya és mérete:Hankook Winter i-Cept RS2 225/45 R 17
Méretek, tömegek
Hosszúság/szélesség/magasság (mm):4605/1800/1422
Tengelytáv (mm):2650
Fordulókör átmérője (m):10,6
Saját tömeg (kg):1401
Hasznos teherbírás (kg):479
Megengedett össztömeg (kg):1880
Vontatható pótkocsi tömege fékkel/fék nélkül (kg):1410/600
Tüzelőanyag-tartály térfogata (l):50

Csomagtér térfogata alaphelyzetben/ledöntött üléstámlával (l):472/1423
Csomagtér szélessége (mm):1050–1230
Csomagtér magassága kalaptartóig/mennyezetig (mm):400/650
Csomagtér hosszúsága alul/felül (mm):1060/680–800
Hossza előredöntött hátsó üléstámlával (mm):1680
Rakodóperem magassága (mm):725
Rakodónyílás szélessége/magassága (mm):800–950/650
Nyitott csomagtérajtó alsó szélének magassága a talajtól (mm):1800

Szélesség fejmagasságban elöl/hátul (mm):1100/1090
Szélesség könyökmagasságban elöl/hátul (mm):1500/1480
Utastér hosszúsága (mm):1630
Ülésmagasság elöl a talajtól/padlótól (mm):560–620/290–360
Ülőlap hosszúsága/szélessége elöl (mm):470/490
Háttámla magassága/szélessége elöl (mm):610/420
Vezetőülés állítási úthossza (mm):240
Ülésmagasság hátul a padlótól (mm):340
Lábtér elöl/hátul (mm):900–1140/120–360
Fejtér elöl/hátul (mm):830–950/910
Kormánykerék állíthatósága tengelyirányban/arra merőlegesen (mm):50/50
Menetteljesítmények, költségek
Legnagyobb sebesség (km/h):210
Gyorsulás 0-100 km/h (s):8,8
A megengedett sebességhatárokat betartva fele részben lakott területen, fele részben lakott területen kívül, terhelés nélkül. Mérési körülmények: 1 személy, 6 Celsius-fok, száraz úttest, enyhe szél, enyhe forgalom, 21 Celsius-fokra beállított automatikus légkondicionáló.

A modell bruttó alapára (Ft, áfával):8 249 000
A tesztautó bruttó ára (Ft, áfával):10 954 000
Garancia:3 év általános km-korlátozás nélkül, 7 év általános 150 000 km-ig, 5 év a fényezésre, 12 év az átrozsdásodás ellen.
Olajcsere, szervizintervallum (km):15 000 vagy 1 év
Országos szervizhálózat tagjainak száma:30