Mostani IVECO Daily tesztautónk apropóját a kategóriában egyedülálló, nyolcfokozatú automatikus sebességváltó, vagyis a Hi-Matic adta.
Hirdetés:

Legutóbbi IVECO Daily tesztautónkat különc figurának neveztük a cikkünkben, egyrészt hagyományos erénye, a teljesen alvázas felépítés, másrészt a gázüzemű motor miatt. Nos, különcségért ennek a méretes furgonnak sem kell a szomszédba mennie, hiszen ez is ugyanúgy elejétől a végéig létraalvázon nyugszik, továbbá nyolcfokozatú, bolygóműves automatikus sebességváltója is unikum a kishaszonjárművek kategóriájában. Ráadásul ez a ZF-től származó Hi-Matic váltó német gyártmányú prémium személyautókban is dolgozik, már ami a hardvert illeti, ami eleve kiváló pedigré. Egyébként, aki 3,5 tonnás furgont keres, és nem szeretné kézzel váltogatni a fokozatokat, annak nem sok választási lehetősége marad. Az IVECO Dailyn kívül egyedül a Mercedes-Benz Sprinter kínál bolygóműves automatikus egységet, de az „csak” hétfokozatú, az Opel Movanóhoz pedig hatfokozatú, robotizált váltó rendelhető. Ezért a vetélytársak táblázatában most csak ezek a modellek szerepelnek. Lássuk hát, mit tud a Daily nyolcfokozatú automatája!

 -

Látszik, hogy a tervezők gondosan tanulmányozták a furgonsofőrök munkavégzését és igényeit – nagyon jó szolgálatot tesz a kormánykerékre akasztható csíptetős írólap

 

A kényelem élménye
Elsősorban páratlanul kényelmessé és könnyűvé teszi egy ekkora furgon vezetését. Nemcsak azért, mert tehermentesít a kuplungolás és a kézi sebességváltás feladatától, ami egész nap sűrű városi forgalomban közlekedve, illetve elosztó fuvarozás esetén rakodóhelyeken manőverezve észrevehetően fárasztó lehet. Hanem azért is, mert rendkívül finoman és gyorsan, csupán 0,2 másodperc alatt, még enyhe rángatásoktól is mentesen kapcsolja a fokozatokat. Már-már olyan érzést kelt, mintha fokozatmentes sebességváltóval (CVT) felszerelt járművet vezetnénk: bal lábunkat kényelmesen kinyújtjuk, jobb kezünket pihentethetjük a kartámaszon, gázadásra pedig a jármű folyamatosan, gyakorlatilag megszakítás nélkül, dinamikusan és kulturáltan gyorsul. Mennyivel könnyebb így a furgonos élet!

 -

Elegáns és könnyen kezelhető a Hi-Matic váltó joystick-karja, amely a kormánykerék közvetlen közelében kiválóan kézre áll

 

Akár egy robotváltó
És ez még nem minden! Tesztünk során már a legelején feltűnt, hogy ez a korszerű szerkezet nem úgy viselkedik, mint azt korábban a bolygóműves, hidrodinamikus tengelykapcsolóval ellátott automatikus sebességváltóktól megszokhattuk. Ugyanis nem az történik, hogy gázadásra a motor hirtelen felpörög, majd a jármű gyorsulása követi ezt, gázelvételkor pedig fordítva, a fordulatszám leesik alapjáratra és a jármű szinte motorfékhatás nélkül gurul. A Hi-Matic esetében a hajtáslánc úgy viselkedik, mintha fix kapcsolat lenne a motor és a sebességváltó között a hidrodinamikus tengelykapcsoló áthidalásával, kiküszöbölve a zavaró és hatékonyságot rontó szlip jelenséget. Eddig is készültek olyan automatikus sebességváltók, amelyeknél a legnagyobb fokozatban fixre zárt a tengelykapcsoló, ám a Hi-Matic minden fokozatban és sebességtartományban így működik.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy gyorsításkor a fordulatszámmérő mutatója nem szalad el a sebességmérő mutatója elől, lassításkor pedig nem zuhan vissza, hanem együtt, arányosan mozognak, akárcsak a manuális vagy az automatizált váltók esetében. Álló helyzetben a fékpedált felengedve azonban a kúszás megmaradt, ami viszont a lassú, pontos manőverezéseknél kifejezetten előnyös.

 -

A műszerfal egyszerre kellemes formavilágú és praktikus. Kisebb-nagyobb tárolóhelyekből nincs hiány, a műszerfal tetejét borító három fedeles rekesz is jól kihasználható. A szélső italtartókból nem borul ki a félliteres palack

 

Két ujjal
A Hi-Matic kezelése is eltér a korábbi, hagyományos automatikus sebességváltókétól. Itt nem egy ormótlan, akadozó kart kell egy hosszúkás kulisszában tologatni, hanem egy elegáns, jól kézre álló, a kormánykerék közelében elhelyezett kis joystick-váltókarral légies könnyedséggel vezérelhetjük a váltó funkcióit. A parkolóállást gombnyomással kapcsolhatjuk, az előre- és a hátrameneti fokozatot, valamint az üres állást a kar megfelelő irányú mozgatásával. A kis kar pöccintésével bármikor manuálisan is beavatkozhatunk a fokozatváltásba, míg jobb oldalra tolva a joystickot a gazdaságos Eco és a teljesítményorientált Power üzemmódok közül választhatunk. Mindezekről a műszerpanel központi kijelzője egyértelmű visszajelzést is ad, így egyetlen pillantással ellenőrizhető az aktuális működési mód.

 -

Az áprilisi lapszámunkban tesztelt gázüzemű Daily tesztautó műszerpaneljének egyszerű központi kijelzőjével ellentétben ebbe a tesztjárműbe egy sokkal több információ egyidejű megjelenítésére alkalmas, több mezőre osztott, grafikus változat került

 

Kiváló összhangban
A legtöbb esetben tökéletesen megfelel az Eco üzemmód használata, hiszen az öntanuló vezérlés nem kevesebb mint húsz különféle program közül választja ki az aktuális vezetési stílushoz leginkább illőt. Ez a tanulás pedig meglehetősen gyors, vagyis a váltó akár néhány másodperc alatt alkalmazkodik a megváltozó körülményekhez. Ezért tesztünk során csak akkor volt szükség manuális beavatkozásra, ha szerettük volna üresben gurítani a járművet vagy visszaváltásokkal fokozni a motorfékhatást. Egyébként, ha gázelvétel után nem nyúltunk a váltókarhoz, akkor körülbelül úgy lassult a Daily, mintha manuális váltó esetén motorfékeztünk volna azonos fordulatszám mellett.

Gyorsításkor normális, átlagos gázadás esetén üres vagy alig terhelt raktérrel Eco módban 1200-1600-as fordulatszám-tartományt biztosított a motornak a Hi-Matic, de sokszor már 1500-nál, a zöld tartomány kezdeténél felváltott. A háromliteres, változó geometriájú turbófeltöltővel felszerelt, 170 lóerős dízelmotor pedig vígan asszisztált ehhez a stratégiához, hiszen bőséges tartalékokkal rendelkezett, és már kis fordulatszámról is erőteljesen húzott. Igazából már 1000-1100-as fordulatról jól gyorsított (ehhez manuálisan nagyobb fokozatba kellett kapcsolni), ám itt még némi remegéssel és kelletlen hanghatással fejezte ki nemtetszését. De 1200-1300-as fordulatszám környékén a járása is kisimult, illetve még élénkebbé vált. Nem véletlen, hogy a vezérlés soha sem ejtette ennél lejjebb a fordulatot a váltásokkal.

 -

A menüpontok egy része magyarul, egy része angolul, egy része pedig hibridnyelven jelenik meg a kijelzőn

 

Mindig a megfelelőt
Éppen itt domborodik ki a nyolc fokozat lényege, pontosabban előnye. A kis áttételi lépések révén a motor mindig ideálisan kis fordulatszámon dolgozhat, ami kedvezően hat a tüzelőanyag-fogyasztásra. A gyors és lágy váltásoknak köszönhetően pedig nem válik zavaróvá a vezető számára a sok fokozatkapcsolás, hiszen ettől a gyorsítás nem lesz lomha és szaggatott. Valójában vezetés közben nem is tűnt fel, hogy mennyit váltogatott a Hi-Matic. Hadd kapcsolgasson! Nyolcadik fokozatban pedig olyan rendkívül hosszú áttételezést biztosított, hogy 130 kilométer/óra sebességnél csupán 1900-as fordulatszámon poroszkált a motor, csendesen, kulturáltan. A méretcsökkentés elvét még hírből sem ismerő, hosszú löketű, 430 newtonméter legnagyobb nyomatékú erőforrás azonban még a legnagyobb fokozatban, autópályás tempónál is könnyedén mozgatta az üresen is közel 2,3 tonnás, magas testet. Meredekebb emelkedőkön is maradtak tartalékai, érződött, hogy akár nemzetközi expressz fuvarokhoz is megfelelő. Az országúton megengedett 90 kilométer/óra sebességnél pedig nyolcadik fokozatban az 1300-as érték környékén állt a fordulatszámmérő mutatója, nyugodt, csendes, takarékos cirkálást biztosítva. Itt egyébként még a szélzaj is elenyésző szinten maradt, míg autópályán már jócskán hallatszott.

Ha kell a teljesítmény
Ugyanakkor tesztautónk hajtáslánca a dinamikus, nagy teljesítményt igénylő használatot is jól támogatta. Intenzív gázadásra az Eco program sem átalkodta 3500-ig elengedni a motor fordulatszámát, a Power pedig a leszabályozásig, 3800-ig forgatta az erőforrást. Ugyanakkor normális gázpedálkezelésnél a Power üzemmód 1500-2100-as fordulatszám-tartományban járatta a motort. Továbbá abban különbözött még az Ecótól, hogy állandó fordulatszámot tartva nem váltott fel azonnal, hanem néhány másodpercig kitartotta az adott fokozatot. A kapcsolások gyorsaságában és kifinomultságában nem érződött különbség.

 -

A hatalmas nyíláson át gyerekjáték a targoncás rakodás

 

Valóban Eco
Állandó fogyasztásmérő ciklusunkon természetesen a gazdaságos Eco üzemmódot használtuk, így 9,3 literes átlagfogyasztást mértünk. Ez a gyári vegyes ciklusú értéket több mint egy literrel meghaladja, ám egyáltalán nem számít soknak ebben a szegmensben. Autópályás tempónál 11, országúton 8, városban 10 liter körül alakult az átlagfogyasztás. Összehasonlító mérést nem volt lehetőségünk végezni, de a gyári adatok alapján a Hi-Matic négy százalékkal csökkenti a tüzelőanyag-fogyasztást a hatfokozatú robotizált váltóhoz képest. A hosszú áttételezés, a mindig ideális fordulatszám-tartományban üzemelő motor és a fixre záródó tengelykapcsoló ezek szerint bőven ellensúlyozza a hidrodinamikus tengelykapcsolóval ellátott bolygóműves automaták nagyobb veszteségeiből eredő rosszabb hatékonyságot, azaz nagyobb fogyasztást.

Szintén gyári elemzések, illetve számítások állítják, hogy a Hi-Matic a jármű élettartama során tíz százalékkal csökkenti a javítási és karbantartási költségeket a kézi váltóhoz képest. Ez minden bizonnyal abból ered, hogy csökken a hajtáslánc igénybevétele például a motor indokolatlan túlpörgetésének, a darabos váltásoknak és a tengelykapcsoló túlterhelésének az elkerülésével. Végeredményben tehát a Hi-Matic nemcsak a vezetés kényelmét és biztonságát fokozza, hanem akár az üzemelés gazdaságosságát is, ami egy bolygóműves automatikus sebességváltónál nagy szónak számít. Így nem csupán a sofőr életét könnyítheti meg, hanem az üzemeltetőét is, ha éppenséggel nem ugyanaz a személy a kettő.

Az IVECO Daily Hi-Matic részletes adatai itt láthatóak.

 -