Előremutató a Proterra cég ajánlata, hiszen autóbuszukat csak tisztán elektromos, illetve üzemanyagcellás elektromos hajtású kivitelben fejlesztik. A tesztek mellett már éles körülmények között is bizonyították rátermettségüket a járművek.
Hirdetés:

Sok tekintetben úttörőnek számít a coloradói Proterra, ugyanis kimondottan elektromos hajtáshoz tervezett, rozsdamentes acélvázú, kompozit karosszériájú autóbuszt alkottak, amelynek akkumulátora rekordidő alatt tölthető fel. A Proterra üzemanyagcellás elektromos és tisztán elektromos járműként is kínálja majd az európai besorolás szerint leginkább elővárosiként kategorizálható buszokat. Mindkét esetben villanymotor hajtja a hátsó tengelyt, az erőforrás csúcsteljesítménye 150 kilowatt, legnagyobb forgatónyomatéka pedig 650 newtonméter. Tartósan 100 kilowatt és 400 newtonméter leadására képes az elektromotor.
A jármű üzemanyagcellás hibrid változatát már üzemszerű körülmények között tesztelik a kaliforniai Burbank városában. A tetőn elhelyezett hidrogéntartályok és az akkumulátorok teljes kapacitását kihasználva 400 kilométert tehet meg a jármű. A fedélzeti elektronika mindig a pillanatnyi körülményeknek megfelelően osztja meg a munkát a sorozatgyártásban készülő, 50 kilowattnál kisebb teljesítményű üzemanyagcella és a telepek között. Az üzemanyagcella működési elvéből következően a jármű természetesen tiszta vízgőzt „pufog ki”.

 -

A Proterra alacsonypadlós busza mindössze 10,7 méter hosszú, azaz a dízelmotor elhagyásával másfél méternyi helyet spóroltak a konkurens típusokhoz képest. Ráadásul a tíz tonnával kisebb tömeg és a kompaktabb külső méretek mellett ugyanakkora utaskapacitást biztosít, így a vezetőn kívül 37 ülő- és 34 állóhelyet kínál

Habár a regeneratív fékezés is visszatáplál némi energiát az akkumulátorokba, leggyorsabban mégis a képen is látható, oszlopról a busz fölé nyúló, felsővezeték-szerű külső gyorstöltővel tankolhatóak fel a telepek. A hibrid modell esetében ehhez elegendő mindössze hat perc, vagyis akár két forduló között, a sofőr pihenőideje alatt elvégezhető. Ám még a nagyobb kapacitású akkumulátorcsomaggal szerelt tisztán elektromos változat is feltölthető húsz perc alatt.
A gyártó számításai szerint a dízelekhez képest a hibrid feleannyi, a csak akkumulátoros kivitel pedig negyedannyi energiát fogyaszt. Ez utóbbi állítást a Pennsylvania állambeli Altonában már megvizsgálta egy független szervezet. A különbség nem ennyire jelentős, de azért elgondolkodtató. Az egyetlen köztes megállót tartalmazó elővárosi járaton 8,0 liter/100 kilométeres tüzelőanyag-fogyasztásnak megfelelő hatékonyságot sikerült elérni, míg a belvárosi, mérföldenként hét megállót érintő viszonylaton 11,0 literes átlagfogyasztással egyenértékű „étvágyat” mértek. Mivel a légkondicionáló használata akár harminc százalékkal is csökkentheti a hatótávolságot, kikapcsolt klímaberendezéssel végezték a tesztet. Ám a busz 16,6 tonna összgördülő tömeggel, azaz teljes terheléssel futotta a köröket.
Már az tüzelőanyag-fogyasztásra átszámított takarékosság is megdöbbentő, ám a tankolásért fizetett összeg az igazán fontos tényező az üzemeltető számára. Ez az Egyesült Államokban az elektromos áram kedvező árát figyelembe véve akár a gázolajszámlák tizede is lehet. Tehát nemcsak környezetkímélőbb, de a magasabb beszerzési költségek ellenére gazdaságosabb megoldást is nyújtanak a Proterra jövőbemutató buszai.