Június első hetében igazán különleges buszos szakmai rendezvénynek adott otthont hazánk, egészen pontosan a közép-dunántúli régió. Az International Bus & Coach of the Year zsűri több szempontól is első rendezvényén öt napon át a helyközi autóbuszokra fókuszált közel száz ember.
Magyarország adott otthont a Bus Euro Test 2026 eseménynek, amely a nemzetközi autóbuszipar egyik legfontosabb szakmai megmérettetése. Az International Bus and Coach of the Year zsűri 23 európai ország szakújságíróiból álló független nemzetközi szervezet, amely 1984 óta dönt a Bus of the Year és a Coach of the Year, illetve a Minibus of the Year díjakról. Az idei magyarországi rendezés szervezési feladatait a szervezet magyar képviselője, a Rolling Tons stábja vállalta fel.
Nem csupán azért jelent újdonságot ez a teszt, mert első ízben rendezik hazánkban. Ez az első alkalom, hogy a zsűri kifejezetten kettes járműosztályú, azaz helyközi járműveket hívott meg. Ennek is köszönhető a hatalmas volt az érdeklődés, a többnapos program során hét buszgyártó legújabb helyközi típusa mérettetett meg. A teszten legalább tízméteres, legfeljebb négy éve bemutatott járművek indulhattak, hajtáslánctól függetlenül. Éppen ezért a versenyzők között 12,2 méteres dízelmotoros alacsonybelépésűt, normálpadlós hálózatról is tölthető hibridet, valamint egy egész sor elektromos autóbuszt is próbára tett a szakértői zsűri. Az elektromosok között is találunk kéttengelyes alacsonybelépésűt, de háromtengelyes, 14,9 méteres hosszúságút is.
A rendezvény otthonául a szervezők a Közép-Dunántúl gyönyörű tájait választották. Az esemény központi helyszínei Balatonfüred, Veszprém és Hajmáskér voltak. A résztvevő járművekre műszeres mérések és több száz kilométeres közúti tesztvezetés várt. A szervezők célja volt, hogy a zsűritagok valós magyarországi helyközi útvonalakon értékelhessék a járműveket, egyúttal megcsodálhassák Pápa, Veszprém és Zirc legszebb épületeit és látképeit – a lehető legjobb nézőpontból, egy autóbusz hatalmas oldalablakán keresztül. Valódi szakmai szervezetként a zsűri tagjai közel sem csupán utasként értékelték a teszten felvonuló járműveket, döntő többségük vezette is a járműveket a hét során. A keddi tesztpályás napon pedig a mérések mellett számos szakmai előadásra is sor került, ezen az eseményen a sajtó és szakma mellett a helyi gazdasági és közélet képviselői is megjelentek.
A Bus Euro Test 2026 során az alábbi járműveket mérte össze a zsűri:
- IVECO Bus Crossway Elec 13m NF
- MAN Lion’s City 12 E LE
- Otokar e-Territo
- Scania Castrosua Hero PHEV
- Setra MultiClass S 515 LE
- Solaris Urbino 15 LE
- Yutong IC 12 E
A Bus Euro Test 2026 fő szponzora a Continental, az esemény támogatói az Aumovio, a Busworld, az IBE – Intermobility Future Ways, a Kempower, a Knorr-Bremse és ZF. A teszt mobilitási partnerei az Ikarus, a Porsche Hungaria és a V-Busz.
A Bus Euro Test 2026 győztesének 2026. november 24-én, az olaszországi Rimini Expo Centre területén rendezett IBE – Intermobility Future Ways kiállításon adja majd át a zsűri elnöke a Bus of the Year trófeát. Így a jövő évben első ízben viselheti majd egy helyközi autóbusz ezt a címet.
További információ az International Bus & Coach of the Year zsűriről:
https://www.bus-of-the-year.eu
A zsűri magyar tagjaként a Rolling Tons részletesen beszámolt a korábbi eseményekről, itt kínálunk ízelítőt abból, hogyan fest egy ilyen teszt:
Coach Euro Test 2025:
Bus Euro Test 2024:
Minibus Euro Test 2024:
Parkolói Portrék 2. rész: Miért ülnek vissza újra és újra a kamionba?
Gépkocsivezetők és családjaik társaságában forgattuk a Parkolói portrék második epizódját a békéscsabai kamionostalálkozón. A sofőröké nehéz hivatás, mégis vannak, akik gyerekkoruk óta erre vágynak.
Mercedes-Benz VLE hazai premier: Villanyizmoktól dagadó nehézfiú
Mindig különleges a statikus bemutatók hangulata. Ott áll előtted a jármű, megtapogathatod, kinyithatod, de ki nem próbálhatod. A Mercedes-Benz VLE ráadásul még erre is rá tudott tenni egy lapáttal a magyarországi bemutatóján.
Magyar ügyfélnél bizonyítanak a Knorr-Bremse EconX féknyergek: A fékrendszer új élete
Ha egyetlen olyan részét kellene kiemelnünk egy járműnek, amin nem szabad spórolni, akkor az biztosan a fékrendszer. A Knorr-Bremse gyári felújított alkatrészei viszont pontosan azt tudják, mint új korukban, csak épp jóval kedvezőbb áron.
KGM Musso Grand teszt: Komfortos gép munkakerüléshez
Bár ezzel az új emblémával az orrán most először találkoztunk a típussal, szerkesztőségünkben többször vendégeskedett már a Musso Grand valamelyik példánya az elmúlt évtizedben. A KGM Musso Grand kényelme, csendes utastere, finom futáskultúrája most is tátott szájú csodálatot váltott ki mindenkiből, aki beleült.
IBE Intermobility Future Ways 2026: Bus of the Year 2027 díjátadóval erősít az IBE 2026
November 24–26. között ismét megrendezik az IBE Intermobility Future Ways szakkiállítást és konferenciát Riminiben. Ráadásul ezzel együtt idén először Olaszország ad otthont a Bus of the Year díjátadónak.
IVECO Bus Evadys teszt: Pénzt termel, nem urizál
Folytatjuk sorozatunkat a Coach Euro Test 2025 megmérettetésen megjelent járművek részletes tesztjeivel. Elsőként a IVECO Bus helyköziből nemesített távolsági buszát vesszük górcső alá. A Crossway alkotta remek alapokból építkezik, de hogyan állja meg a helyét turistabuszként egy igencsak kemény mezőnyben? Nem árulunk zsákbamacskát, erősségekből és fejlődési lehetőségekből egyaránt jutott az Evadys fedélzetére.

























