Hirdetés:

Jól jellemzi zaklatott világunkat és feszült mindennapjainkat, hogy határozottan megemelkedett az autóbusz-vezetők ellen irányuló erőszakos cselekmények száma az elmúlt évek során. A Volánbusz felméréssel igyekezett az okokat feltárni.

Aki utazott már buszon, nagy eséllyel találkozott olyan utassal, aki a busz ajtajában szembesült azzal, hogy érvényes jegy nélkül nem tud felszállni. Például a városi viszonylatokon terjedő elsőajtós rendszer „áldozata” lehet egy ilyen próbálkozó. Jobb esetben vesz jegyet a vezetőnél. Másik utastárs pedig abba futhat bele a buszpályaudvaron, hogy hiába loholt a buszhoz, ha nem vett előre jegyet. Jobb esetben vesz jegyet a következőre az automatából. Rosszabb esetben mindketten a társaság egyszemélyes képviselőjének tekintett buszvezetőnek fejezik ki nemtetszésüket, vélt sérelmeiket.

A MÁV–VOLÁN-csoport által meghirdetett, s a közfeladatot ellátó munkavállalók elleni támadások megelőzését célzó „Ha megütöd, leülöd!” című figyelemfelhívó kampány keretében készült online kérdőívet a Volánbusz több száz buszvezetője töltötte ki. Önmagában is beszédes, hogy a nem reprezentatív felmérés önkéntes válaszadóinak több mint 77 százaléka érzi lényegesen súlyosabbnak a helyzetet a korábbiakhoz képest, 88 százalékukat érte már szóbeli agresszió, míg egyharmaduknak fizikai erőszakot is el kellett szenvednie. Elsősorban az utazási jogosultsággal – például érvényes jegy vagy bérlet, igénybe vett kedvezmény – kapcsolatban adódnak konfliktushelyzetek a válaszolók 41 százaléka szerint. Míg 22 százalékuk az utazási feltételek megsértését jelölte meg fő okként. Aligha meglepő a vélekedés, hogy a háttérben hasonlóan sok esetben az alkohol és a kábítószer áll. Viszont annál inkább érdekes az a tény, hogy a válaszadók bő kétharmada szerint az utasok által elkövetett erőszakos cselekmények napszaktól, de még évszaktól is (91 százalék) függetlenek, s többségük szerint inkább a nagyvárosokra és megyeszékhelyekre jellemzők. Egyenesen megdöbbentő azonban, hogy a válaszadók nem kevesebb, mint 88 százalékát érte már szóbeli agresszió, 31 százalékukkal szemben fizikai erőszakot is követtek már el. Harmaduk szerint pedig az utasok szóbeli agressziója ma már szinte mindennapos jelenség. A kérdőívet kitöltők – s ne feledjük, több száz járművezetőről van szó – 45 százalékának (!) kellett már legalább egyszer rendőri intézkedést kérnie, csaknem egyharmaduknak konkrét fizikai erőszak miatt.

Ugyancsak elgondolkodtató, egyben sokat elárul a mindennapi munkájukat meghatározó közérzetükről, hogy a nyilatkozók 90 százaléka szerint leginkább a közlekedésben dolgozók – autóbusz-vezetők, taxisofőrök, jegyellenőrök – vannak kitéve atrocitásoknak. Megosztó kérdés, hogy mennyiben előzhető meg az erőszak valamiféle hangsúlyosan „szolgáltatói szemléletű”, az arroganciát tudatosan mellőző magatartással, aligha vitatható ugyanis, hogy a tudatmódosító szer befolyása alatt álló utasoknak vajmi keveset jelent a szép szó, a kulturált viselkedés vagy épp a tekintélytisztelet. Sőt, valójában a törvény szava sem állhat jobban e tekintetben, a válaszadók 86 százaléka szerint ugyanis a büntetési tételek emelése sincs jelentős hatással az ilyen bűncselekmények gyakoriságára. E nem éppen optimista vélekedést látszanak igazolni a tények is: egyedül 2023 harmadik negyedévében több mint harminc esetben kértek rendőri intézkedést a Volánbusz autóbusz-vezetői az utasok viselkedése miatt, de volt olyan hét is, amikor nem múlt el nap anélkül, hogy valahol az országban ne került volna erre sor.

A megoldás? Nos, csodaszer valószínűleg erre sincs, a Volánbusz mindenesetre már kezdeményezte a rendőrség, az önkormányzatok és a közterület-felügyelet együttműködését, a MÁV–VOLÁN-csoport pedig a kollégáit érő valamennyi támadás esetében feljelentést tesz. Mindemellett az utasforgalmi területeken közel 420 helyszín több ezer kamerája szolgálja a biztonságot, de az autóbuszok nagy részén is működnek már fedélzeti kamerarendszerek, új járműveit pedig kizárólag kamerával felszerelve szerzi be a vállalat.

Felfedhetjük a győztest
Hírek

Felfedhetjük a győztest

Ezért nem tudtál aludni sem te, sem én az elmúlt hónapokban. Mi május óta hordozzuk ezt a titkot, ti azóta várjátok az eredményt. Azonban most már megoszthatjuk veletek is, ezért elmondom, hogy melyik autóbusz érdemelte ki a Bus of the Year 2025 díjat.

MAN és NEOPLAN buszok menetpróbája: Ilyen kényelemben ritkán utazhatsz!
Teszt

MAN és NEOPLAN buszok menetpróbája: Ilyen kényelemben ritkán utazhatsz!

Csodás környezetben, az Alpok kanyargós hegyi útjain próbáltuk ki, mit tudnak ma az MAN és a NEOPLAN autóbuszai. Sajnos nem született mindenki egyenlőnek, nem minden érintett örülhet ugyanolyan nagy horderejű újdonságoknak. Azonban egy kis figyelem mindenkinek jutott! Részletesen mesélünk mai videónkban a gépészet, az elektronikus-elektromos rendszer és a biztonsági arzenál újdonságairól az MAN Lion’s Coach […]

Knorr-Bremse fékalkatrészek: Biztonsági matekpélda
Technika

Knorr-Bremse fékalkatrészek: Biztonsági matekpélda

Nemhogy kiszámolni, megtippelni is nehéz, hogy a Knorr-Bremse által legyártott féktárcsák vajon hány haszonjárműben dolgoztak az évek során, és ezzel mekkora biztonsági pluszt eredményeztek. Ám a konkrét előnyöket szerencsére könnyebb számszerűsíteni.

Értünk fényeskedik
Hírek

Értünk fényeskedik

Idén júniusban ünnepli fennállásának 125. esztendejét a Hella. Természetesen ezen idő alatt nem ragaszkodtak görcsösen ahhoz az 1908-ban bemutatott, automobilok számára fejlesztett acetilénlámpához, ami elhozta számukra a legelső sikereket.

VDL Citea LE-122: Tényleg tiszta az a lap
Teszt

VDL Citea LE-122: Tényleg tiszta az a lap

Nulláról álltak neki az új VDL Citea tervezésének, ami a busz minden apró szegletén meglátszik. Egyértelműen prémium-színvonalú élményt ígér utasnak és járművezetőnek egyaránt. Sikerült hiba nélkül megvalósítani vagy túl szépen hangzik mindez?