Teljesen újonnan fejlesztett nyerges vontatójával elnyerte az Év Tehergépkocsija címet a Ford Trucks. Az F-Max sokkal alkalmasabb arra, hogy betörjön az európai piacra a távolsági kategóriában, mint az előző generációs Ford Trucks teherautók.
Hirdetés:

Idén a hannoveri IAA haszonjármű-kiállítás alkalmával bemutatott Ford Trucks F-Max nyerges vontatót az Év Tehergépkocsijának választotta meg a zsűri, vélhetően értékelve, hogy nem a jól bevezetett európai gyártók valamelyike jelentkezett teljesen új járművel, hanem egy visszatérő márka. Ennek egyébként vannak előzményei: a török Ford Trucks ugyan megjelent a magyar és részben az európai piacon 2017 elején a korábban Cargo néven ismert típussal, de annak keskeny, alacsony, korszerűtlen és a vetélytársakéhoz képest igénytelen belsőterű fülkéje nem felelt meg nemzetközi fuvarozáshoz, legfeljebb csak építőipari és egyéb helyi szállításra. Kedvező ára ellenére nem is játszott komoly szerepet a piacon. Mostani, egyelőre csak nyerges vontatóként bemutatott tehergépkocsijuk azonban nagy, kényelmes fülkével, korszerű műszerfallal és felszereltséggel, sok extrával, valamint digitális szolgáltatások sorával immár felveszi a versenyt, így erős konkurensként jelentkezik a távolsági fuvarozásban. A hannoveri haszonjármű-seregszemlén szerzett személyes benyomásaink szerint a fekhely keskenyebb az átlagosnál, a felső tárolók kicsit szűkebbek, az anyaghasználat jó közepes, de minden másban nagyon színvonalas az F-Max. Sőt, bizonyos elemeivel, például a műszerpanellel, annak kijelzőjével és a multifunkciós kormánykerekével neves európai prémiumtípusokat is leköröz!

 -

Mélyre lenyúló, végig szigetelt ajtó védi a szennyeződéstől a fellépőket, amelyek mindig tiszták és csúszásmentesek maradnak

A típusnév a Ford F-sorozatú pickupra utal, amely komfortjával és tartósságával 1948 óta „az amerikai ember lába”. Hogy megfeleljen a sikerautó hírnevének, az újdonság 233 prototípusát öt éven keresztül tesztelte a Ford Otosan ötszáz szakembere, négy kontinens 11 országában. Összesen 15 500 órás laboratóriumi vizsgálat és közúton megtett ötmillió kilométer után kapott zöld jelzést a gyártás. Most pedig itt áll előttünk a jármű, amely nem akar „jövő teherautója” lenni, hanem azt adja, ami eddig bevált, és az elkövetkező időszakban is a derékhadat képviseli.

 -

Kívülről is jól hozzáférhető a fekhely alatti tároló

 

Otthonos komfort
Kezdjük azzal, ami az előd esetében leginkább gyenge pontnak számított: a fülke! A 2,52 méter széles fülke belmagassága a csupán 90 milliméter magas motorsátor fölött 2160 milliméter, a vezetőülés pedig 260 milliméterrel állítható hosszirányban, tehát langaléta sofőr sem panaszkodhat helyhiányra. A szélvédő feletti tárolók együttesen 225 liter térfogatúak, a hátfal összesen 105 liter kapacitású tárolói az utasszállító repülőgépekét idézik, a 90 fokos szögben felhajtható felső fekhelyet pedig úttörően innovatívnak mondja a sajtóinformáció, amelynek szólamait nem árt óvatossággal fogadni, mivel bombasztikusan harangoz be sok mindent, ami másoknál régóta természetes.

 -

Körülöleli a pilótát a részleteiben is korszerű, ergonomikus vezetőhely, alapfelszerelés a kormánykerék bőrbevonata. Váltókar persze nincs, alapfelszerelés az automatizált váltó

Ezzel persze semmi baj, műfaji sajátság… Ide sorolhatjuk azt is, hogy a fékezési érzés a személyautókéhoz hasonlatos, hogy osztályelső a kabin zajszintje és torziós merevsége, hogy a kívülről nyíló rekeszek könnyen használhatók és tisztíthatók, vagy, hogy oly mértékben könnyíti meg a be- és kiszállást a háromféle pozícióban nyíló ajtó, hogy az már a legjobbak közé emeli a típust. Az viszont csakugyan méltánylandó, hogy a víztől, portól teljesen elszigetelt lépcső mindig tiszta maradhat.
Büszkén említik, hogy a fekhelyről kapcsolható a belső világítás, hogy van automatikus légkondicionáló, állítható kormánykerék, 38 literes hűtőrekesz és kávéfőző. Ezek éppúgy hozzátartoznak az iparági standardhoz, mint a vezetőülés lélegző anyagú kárpitja, vagy deréktámasza.

 -

A két kezelőfelület jóvoltából ritkán kell elengedni a volánt, ezekkel a gombokkal lehet mozogni a menüben is

 

Hatékony erő
Az üzemköltségek csökkentése alapvető cél volt az F-Max tervezésekor. Az 500 lóerő teljesítményű, 2500 newtonméter nyomatékú, változó geometriájú turbófeltöltővel ellátott, Euro VI-os Ecotorq dízelmotor takarékossága többek között az igény szerint vezérelt hűtőfolyadék-szivattyúnak és levegősűrítőnek köszönhető. A 12 fokozatú, automatizált ZF váltómű többféle menetmódban működhet, van például Eco és Power programja. A fülke áramvonalazása és a hajtáslánc kalibrálása mellett a szabadon gurító funkció (Eco Roll) és a domborzathoz előrelátón igazodó hajtásláncvezérlés (Max Cruise) is szerepet játszott abban, hogy a tüzelőanyag-fogyasztás hat százalékkal csökkent az elődmodellekéhez képest. Az üzemi féket 400 kilowattos dekompressziós motorfék és 600 kilowatt felemésztésére képes retarder kíméli. Hozzájárul a gazdaságossághoz a hosszú, rugalmas szervizperiódus és a hétszázalékkal mérsékelt karbantartási költség is.

 -

Otthonos, világos színű a pihenőtér, ám a fekhely szélessége nem a legnagyobb a kategóriában. Tárolóhelyekben nincs hiány

 

Fejlett elektronika
Az új járművet ConnecTruck rendszer köti össze a külvilággal. Lehetőséget ad távdiagnosztikára, távoli szoftverfrissítésre, a használati körülmények regisztrálására, adattovábbításra harmadik félhez, valamint korszerű flottakezelésre. A precíz topográfiai térkép alapján a fedélzeti számítógép elemzi az útviszonyokat és meghatározza az optimális gázadást, illetve menetsebességet, újabb négy százalékkal szorítva le a tüzelőanyag-fogyasztást.

 -

Három részre osztott, átlagos térfogatú padlástér a szélvédő fölött, könnyen megtalálható benne a holmi

A pilótát adaptív sebességtartó automatika, sebességkorlátozó, automatikus vészfékrendszer, visszagurulás-gátló, sávelhagyásra figyelmeztetés és elektronikus menetstabilizáló segíti. A műszerpanelen nyolccolos, színes képernyőn látható mindenféle adat, a gumiabroncsok nyomásától a tengelyterheléseken és a rugalmas szervizintervallumon át a vezetési stílus kiértékeléséig. Sőt, innen programozható be az álló helyzeti fűtés is. A bőséges menüben a kormánykerék gombjaival lehet barangolni. A középkonzolra pedig egy 7,2 colos, színes érintőképernyős multimédia-rendszer kerülhet. Természetesen nem hiányzik az állandó internetkapcsolat, az okostelefon integrációja az Apple CarPlay szabvány segítségével, vagy a Bluetooth-kapcsolat sem. Az opcionálisan fénydiódás fényszórót a manőverezést megkönnyítő környezetvilágító lámpák és LED-es nappali menetvilágítás egészíti ki. Szériafelszerelés az eső- és fényérzékelő, a kormánykerék bőrbevonata, míg opcióként motoros fülkebillentés is rendelkezésre áll.

A Ford Trucks F-Max főbb műszaki adatai
Méretek/tömegek
Hosszúság (mm):5925
Szélesség (mm):2540
Magasság (mm):3915
Tengelytáv (mm):3600
Kapcsolási magasság (mm):980–1300
Fülke belső magassága (mm):2160+90
Alsó fekhely hosszúsága/szélessége/vastagsága (mm):2160/700–800/145
Gázolajtartályok térfogata (l):600+450
AdBlue-tartály térfogata (l):78
Hajtáslánc
Motor típusa:Ecotorq
Összlökettérfogat (l):12,6
Legnagyobb teljesítmény (LE/1/min):500/1450–1875
Legnagyobb nyomaték (Nm/1/min):2500/1000–1450
Legnagyobb motorfék-teljesítmény (kW):400
Sebességváltó:ZF 12 fokozatú automatizált

Jó esélye van tehát az európai sikerre a Ford F-Max típusnak, ha versenyképes árért lesz beszerezhető, és megfelelő szervizhátteret biztosítanak hozzá. Ez utóbbinak kiépülése persze nem megy egyik napról a másikra, így leginkább ez lehet a kerékkötője annak, hogy gyorsan elterjedjen az F-Max az utakon. Egy kis színesítés és egy új versenyző megjelenésével felélénkített vetélkedés persze sohasem árthat a piacnak.

 -