Összesen 40 darab, különösen takarékos Renault Trucks nyerges vontatót vesz át idén az áru- és személyszállítással egyaránt foglalkozó Inter-VM Trans Kft.
Vargyas Csaba, az idén 25 éves cég ügyvezetője elmondta, hogy már az első teherautójuk is Renault volt. Azóta is azért döntenek a márka mellett, mert ár-érték arány, fogyasztás és a vezetők elégedettsége tekintetében ez a legmegfelelőbb jármű a cégnek. Nem véletlenül esett a fuvarvállalat választása az energia-visszanyerő turbinával (turbo compound) felszerelt járművekre, hiszen már szolgál a flottában több Renault Trucks T High 480 TC modell is. Finoman szólva is kedvezőek a tapasztalatok, hiszen ezek nagyjából 25-27 liter/100 kilométer átlagfogyasztással közlekednek. Ez a korábban beszerzett 520 típusjelzésű modellekhez képest 1,5 liter megtakarítás, ami évente és járművenként minimum egymillió forint! Eközben a 360 kilowatt (489 lóerő) teljesítményű turbo compound erőforrás csúcsnyomatéka meghaladja a korábbi 390 kilowattosok (530 lóerő) teljesítményét, vagyis dinamizmus tekintetében sem maradnak el azoktól.
Bali legelső elektromos buszai: Trópusi környezet, zöld buszok
Új mérföldkőhöz érkezett a villamosítás Indonéziában! Beért az első kezdeményezés, amelynek keretében elektromos buszok gurulnak ki a népszerű üdülősziget, Bali útjaira.
Ford Ranger Super Duty: A legizmosabb vadőr a vidéken
Európában régóta az egyik mércének számít a pickupok közt a Ford Ranger. Az eddigi legnagyobb terhelhetőségű pickupját Ausztrália és Észak-Amerika után immár nálunk is kínálja a Ford a legextrémebb feladatok elvégzéséhez.
Toyota Hilux BEV teszt: Elektronok folynak az ereiben
Rég vártunk ennyire tesztautót. A szakmai kíváncsiság szinte a teljes csapatot feszítette, így nem is volt kérdés, hogy alaposan kipróbáljuk az új Hilux akkumulátoros elektromos (BEV) változatát. Tesztünkből megtudhatod, hogyan viselkedik mindennapi villanyautóként, de természetesen azt is megnéztük, mennyit veszített hagyományos értékeiből?
Bővíti magyar üzemét a Hankook: Nagyot gurít a Hankook Rácalmáson
Végre jó hírek a hányattatott sorsú dunaújvárosi ipari térségből! A Hankook eleddig Koreából és Kínából látta el tehergépkocsi- és autóbuszabroncsokkal az európai piacot. Ez idén megváltozik, Rácalmáson is megindul a haszonjárműgumik gyártása.
Bus Euro Test 2026 Veszprém: Melyik a legjobb helyközi busz?
Első alkalommal adott otthont Magyarország a buszos szakma legrangosabb díjáról döntő tesztnek, a Bus Euro Test rendezvénynek. Ráadásul a tét a szokásosnál is jelentősebb, hiszen a győztes idén elsőként egy helyközi autóbuszért kaphatja meg a hőn áhított trófeát.
Ikarus 80e és 120e teszt: Buszvágyódás
Már 1893-ban is tudták, milyen fontos a mentális egészség, ha fellapozod A Pallas nagy lexikona harmadik kötetét, meg is találod az ép elme egyik legnagyobb ellenségének definícióját:

















