Hirdetés:

Így sóhajthattak fel a Renault Trucks mérnökei, midőn első alkalommal titokban kigördültek a szerelem városának flaszterére, hogy az érzékeinket serkentő, szokatlan oxigénmolekulával dúsítsák Párizs belső égésű őskövületekkel szennyezett utcaképét.

Habár első látásra futurisztikus a Renault Trucks Oxygen, mégsem fehér lapról kezdték a tervezést a gall mérnökök. Ez leginkább a külső dizájnra nyomja rá bélyegét, valamint néhány régről megörökölt műszaki megoldásban érhető tetten. Láthatóan a Renault Trucks E-Tech D alapjaiból főzték ki az oxigént. Módosították a bevált fülkét és átvették a hajtásláncot. Habár erről, valamint a műszaki tartalomról csupán ködös információkat közöltek. Azonban minden éremnek két oldala van, hiszen a meglévő komponensek használata fékezi ugyan a futurisztikus látvány habzását, de legalább megbízhatóak, immár rég kinőtték gyermekbetegségeiket, valamint drasztikusan felgyorsították a 16 tonna össztömegű villanyteherautó fejlesztésének sebességét. Ennek terhe amúgy sem csupán a Renault Trucks vállára nehezedett. Hiszen az urbánus teherautó a szállítmányozási és logisztikai profi Geodis, valamint 17 további vállalat együttműködésének köszönhetően öltött testet.

Lógatja az orrát!

Szó sincs ilyenről, habár profilból kétségtelenül némi megszokást igényel a Renault Trucks Oxygen sziluettje. Ennek elsősorban az az oka, hogy immár nincs szükség a fülkét az olajmotor fölé emelni, így amennyire lehetett leeresztették azt. Ez városi környezetben számos előnnyel kecsegtet, ráadásul ezáltal sikerült jelentősen fokozni az aktív és passzív biztonságot is. Hiszen sokkal kényelmesebbé teszi a be- és kiszállást, mérsékli a fölényesség érzését, javítja a sofőr kilátásait és könnyebbé teszi számára a szemkontaktust a járókelőkkel. Végül, de nem utolsósorban csökkenti a holttereket is. Utóbbiak ellen a digitális tükrök is sikerrel veszik fel a harcot, túlzás nélkül elmondható, hogy háromszázhatvannál egyetlen fokkal sem kevesebb a járművezető rálátása az Oxygen közvetlen környezetére. Az utasoldali tolóajtó csökkenti a hagyományos nyílászárók nyitásakor szokásos balesetek, valamint sérülések veszélyét. Ráadásul az alsó lépcsőfokig nyújtózkodó, teljes üvegezésnek köszönhetően a járművezető a járókelők topánkáját is megcsodálhatja. Ahogy említettük, alacsonyabbra, de messze nem „besétálósra” helyezték a fülkét. Kényelmesen ugyan, de a járművezetőnek három, széles lépcsőfokot kell megmásznia, mire talpával érintheti a sík padlót. Mármint amennyiben a tolóajtó felől próbálkozik, ugyanis bal oldalról marad a klasszikus beszállási módszer. Azonban csökkentett magassága miatt onnan sincs szükség hegymászó-felszerelésre, serpák segítségére vagy oxigénmaszkra.

Légtér

Amennyire csak lehetett, modernizálták az agg fülke belsejét. Ahogyan a donorban, úgy itt is vörös biztonsági övek és kék színárnyalatú dekorcsíkok próbálják feldobni a többnyire sötétszürke műanyagfelületek komor hangulatát. A sofőr tájékoztatását a jármű releváns információiról, valamint a szórakoztatásának hálátlan terhét folyadékkristályos érintőképernyők hivatottak biztosítani. Még az indukciós telefontöltés sem hiányzik a fedélzetről. Sajnos nem mindenre terjedt ki a modernizáció, pedig a francia gyártó is kínál motorindító gombot és automatikus rögzítőféket. A sok megállóval jellemzett áruterítésben ezek olyan kényelmi, biztonsági figyelmességek, amelyek hiánya fájó egy ilyen úttörő koncepcióban. Belül még kisebb cilinderben sem kell fejet hajtania a járművezetőnek. Ez szinte adta magát, hiszen a lesüllyesztett fülkére kellett egy légterelő süveg, hogy legalább látszólag kapcsolatot tudjon teremteni azzal a felépítménnyel, ami önmagában is emelkedő tetővel kezdi fülke utáni „karrierjét”. A kupolát szerencsére hasznosították, praktikus tárolókkal tömték tele, amit a szűk nappali fülkés elosztó teherautók után mindenki nagyra értékel majd.

Első ránézésre úgy tűnhet, hogy mivel a raktérpadló magassága nem csökkent, így hozzáférhetősége sem javult jelentősen. Mondhatnánk, hogy ezen a téren nincs sok mozgástér a hagyományos, alvázas és merevtengelyes konstrukcióban. Azonban a zárt, dobozos felépítmény jobb oldali tolóajtóval és rejtett létrával, hátsó rolóajtóval, valamint az alváz alá visszahúzódó, emelőhátfallal segíti a be- és kirakodást. Utóbbi furfangosan, fém origami módjára hajtogatja össze magát, hogy használaton kívül, a rejtekhelyén a lehető legkevesebb vizet zavarja.

A puding próbája…

Túlzsúfolt nagyvárosaink, egyre szigorodó előírásainak világában nem elhanyagolható szempont, hogy a helyileg nulla károsanyag-kibocsátású Oxygen legalább annyira néma, mint Heltai Jenő mesebeli leventéje. Reméljük, gyártója ezúttal nem csupán azt a célt szánja a tanulmányautónak, mint a 2016-ban bemutatott Renault Trucks Urban Lab 2 gördülő laboratóriumnak, amivel elsősorban a városi tüzelőanyag-fogyasztás csökkentésének lehetőségeit vizsgálták. Az Oxygen prototípus a Renault Trucks közepes méretű teherautókra specializálódott blainville-sur-orne-i gyárában készült. Évekkel ezelőtt ez volt az első európai üzem, ahol elektromos teherautók sorozatgyártását megkezdték. Párizs ad otthont a valós teszteknek, ezek eredményeit összegezve hamarosan elkezdik a Renault Trucks Oxygen konstrukciójának finomhangolását, valamint tanulmányt készítenek majd a teljes birtoklási költség optimalizálásának lehetőségeiről is. A közvetlen rálátás javítása iránt egyre fokozódó törvényhozói előírások és társadalmi elvárások korában üdítően frissítő légmozgást jelentenek az Oxygen ötletei. Remélhetőleg egy következő generációs termékben valóban újgenerációs áruterítő születhet a tanulmány nyomán, hogy fellélegezhessenek a járművezetők és a városaink is.

Intelligens delfin
Hírek

Intelligens delfin

Innovációban szokás szerint nincs hiány a Renault Trucks háza táján. Úszkálnak az ötletekben, mint delfin a vízben.

Egységben az erő!
Hírek

Egységben az erő!

Bármerre tekintünk, együttműködéseket látunk! Nincs miért csodálkozni, hiszen felgyorsult világunkban az egyre növekvő elvárásoknak és szigorodó előírásoknak egyre inkább csak úgy tudnak megfelelni a gyártók, ha összefognak és egyesítik erejüket, valamit szellemi tőkéjüket.

Renault Trucks D típusfrissítés: Felfrissülnek
Zöld jövő

Renault Trucks D típusfrissítés: Felfrissülnek

Megújult formákkal és új biztonsági funkciókkal frissítette fel főként terítőfuvarozásra készült, D-sorozatát a Renault Trucks. A járművei élettartamának meghosszabbítására irányuló sokrétű törekvései között megjelent az utólagos villamosítás is.

Bizonyítottan takarékos
Hírek

Bizonyítottan takarékos

Összesen 40 darab, különösen takarékos Renault Trucks nyerges vontatót vesz át idén az áru- és személyszállítással egyaránt foglalkozó Inter-VM Trans Kft.