Hirdetés:

Eltökélten hisz a Toyota a hidrogénalapú társadalomban, amelynek motorja az üzemanyagcella. Íme, a világ legnagyobb autógyártójának legújabb eredményei az üzemanyagcellás járművek fejlesztése terén a pickuptól a nyerges vontatón át az autóbuszig.

Fontos mérföldkő a szén-dioxid-semleges közlekedés felé vezető úton, hogy a Toyota az angliai gyárában megépítette az üzemanyagcellás elektromos hajtású Hilux pickup első prototípusát. Hajtáslánca a második generációs Toyota Mirai személyautó jól bevált részegységein alapul. Az alváz hossztartói között elhelyezett három hidrogéntartály több mint hatszáz kilométer hatótávolságot biztosít a pickup számára. Kompakt akkumulátorát pedig a hátsó tengely és a plató közé építették be, hogy ne a fülkéből vegyen el helyet. A 2022 elején indult fejlesztési projekt első kézzelfogható eredményét további kilenc jármű elkészítése követte még a 2023-as év végéig. Ezeket pedig alapos tesztelésnek vetik alá, hogy a modell az évtized második felében induló sorozatgyártás kezdetére megfeleljen a biztonsági, vezethetőségi, használhatósági és tartóssági elvárásoknak.

Szintén európai vonatkozású eredmény, hogy a Toyota Motor Europe és a VDL Groep még 2022 májusában kezdődött együttműködéséből megszületett az első üzemanyagcellás nyerges vontató. Ezt hamarosan további négy példány követi, amelyeket a Toyota logisztikai partnerei üzemeltetnek majd tesztelési céllal több nyugat-európai országban öt éven keresztül. A nagyszabású projekt célja a japán márka európai logisztikai tevékenységének karbonsemlegesítésén túl az öreg kontinens fenntartható hidrogéntöltő infrastruktúrájának kiépítését is serkenteni. A DAF CF típuson alapuló, ám a Toyota üzemanyagcellás hajtását alkalmazó vontatón a fülke mögött helyezték el a hidrogéntartályokat.

Mindemellett a Toyota bejelentette, hogy a 2024-es párizsi olimpián az üzemanyagcellás moduljainak felhasználásával átépített, helyileg nulla károsanyag-kibocsátású buszok is szolgálatot teljesítenek majd. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság világméretű mobilitási partnereként a Toyota tíz olyan távolsági busszal biztosítja jövőre több mint ötezer vendég szállítását, amelyek hagyományos hajtásláncát üzemanyagcellásra cserélik. Az átalakítás során az autóbuszok dízelmotorját és sebességváltóját 370 kilowattos villanymotorral, Toyota TFCM2-B üzemanyagcellás modullal és akkumulátorral helyettesítik. Ráadásul ezek a járművek az olimpiai játékok után az Île-de-France régióban szolgálnak majd tovább a közösségi közlekedésben és különjárati alkalmazásban egyaránt a B.E. Green francia közlekedési vállalat flottájában. A Toyota ezzel kiválóan bemutatja, hogy mekkora lehetőség rejlik a hagyományos hajtású buszok utólagos átalakításában az üzemanyagcellás technika segítségével a szén-dioxid-semleges közlekedés megteremtése érdekében. A japán gyártó pedig a legkülönfélébb közúti járművek mellett már vonatokban, áramfejlesztőkben és hajókban is sikeresen alkalmazza az üzemanyagcellás hajtást.

A Toyota Professional titkai
Háttér

A Toyota Professional titkai

Közelebbről is megismerkedünk a következő hetekben a világ legnagyobb autógyártójának haszonjárműveivel, a Toyota Professional márkával.

A Proace Max lehet a Toyota hatalomátvételének kulcsa
Teszt

A Proace Max lehet a Toyota hatalomátvételének kulcsa

Teljesen megújul idén a Toyota kishaszongépjármű-kínálata. Sőt, nemcsak az eddigi modellek kapnak új ruhát, hanem egy új családtag is érkezik. A Proace Max nagy testvérként teszi teljessé a Toyota fegyverarzenálját a piacvezető pozícióért vívott harcban.

A hidrogén kihívásai: Ugyanaz pepitában
Zöld jövő

A hidrogén kihívásai: Ugyanaz pepitában

Hideg időben gőzmozdony módjára gyönyörű felhőt húznak maguk után az üzemanyagcellás haszonjárművek, így a gyermekek biztosan imádni fogják ezeket. Ám rengeteg a kihívás a hidrogén gyakorlati alkalmazása előtt – pedig bevezetése elkerülhetetlen.

Toyota Tacoma 2024: Trónörökös
Pihenőidő

Toyota Tacoma 2024: Trónörökös

Immár tizennyolc esztendeje bitorolja töretlenül a közepes méretosztályú pickupok piacát a Tengerentúlon. Habár a legújabb, negyedik generációját is Amerikában tervezték, mégis japánabb a felkelő napnál. Mi lehet ez? Természetesen a Toyota Tacoma!

Toyota kishaszonjárművek újdonságai: Ütőképes csapat
Bemutató

Toyota kishaszonjárművek újdonságai: Ütőképes csapat

Alaposan megújult és egyben kiteljesedett a Toyota kishaszonjárművek európai kínálata. A ráncfelvarrást kapott Proace City és Proace, valamint a hibridesített Hilux mellett ugyanis új típusként megjelent a legnagyobb kategóriát képviselő Proace Max.

Toyota Hilux Champ: A célszerűség bajnoka
Pihenőidő

Toyota Hilux Champ: A célszerűség bajnoka

Követve a globális járműipari trendeket napjainkra a pickupok platós, terepjárásra alkalmas luxusautókká váltak. Ám nem minden piacon, illetve nem mindenki igényli ezt a kifinomultságot és korszerűséget. Ezért született meg a Toyota Hilux Champ.