Hirdetés:

Naivan azt gondoltuk, a tavalyi felhozatal után már nem lehet nagyobb és látványosabb veteránkiállítást és -vásárt szervezni, de az olaszok idén is megleptek minket.

Padova után idén egy kicsit délebbre, Bologna legnagyobb kiállítóhelyére és vásárkomplexumába költözött az Auto e Moto d’Epoca. Az idei rendezvény ugyan kicsit kevésbé volt családias, ugyanakkor a sokkal nagyobb hely sokkal több kiállított járművet is jelentett. Ezek nagy része természetesen olasz személyautó és motorkerékpár volt, ugyanakkor haszongépjárművekben is bővelkedett az idei esemény is. Magazinunk mostani és következő számában tematikus bontásban mutatjuk meg a legérdekesebb járműveket. Következzen az első fejezet, amelyben a személyszállító különlegességeket és traktorokat gyűjtöttük össze.

Ez a FIAT 635 autóbusz 1936-ban készült, 28 utast tudott szállítani, végsebessége 60 kilométer/óra volt. Külön felhívnám a figyelmet a belsőtérről készült képen is megfigyelhető tekerős ablakemelő szerkezetre, amely több helyen is megtalálható az autóbuszban

Testvére mindössze 39 000 kilométernyi, szervizkönyvvel igazolt futásteljesítménnyel – mindez 79 900 euróért

Ugrunk pár száz kilométert és néhány évtizedet: Alfa Romeo F12 kisbusz 1972 szeptemberéből. Kis mérete ellenére 11 utasnak és a járművezetőnek biztosított kényelmes utazást

Összesen négy darab készült ebből, a Fiat 850T Visitors Bus a torinói gyár látogatóit szállította. A Bertone által tervezett karosszéria legfontosabb feladata az volt, hogy kényelmet és jó kilátást biztosítson. Ennek megfelelően nemcsak légkondicionálót, hanem hatalmas üvegfelületeket és panorámatetőt is kapott

Citroën Mehari, a kiállítás „elérhető árú” járműveinek egyike. Az 1974-es személyszállító változatért mindössze 15 500 eurót kértek. Aprócska, 602 köbcentis erőforrása ellenére is megbirkózott a legkülönfélébb kihívásokkal

Ez a Fiat 600 Multipla strandtaxiként született újjá. Segítségével öt utas juthat el a tengerpart megfelelő szakaszára. Praktikumához a ponyvatető mellett a rattan ülések is hozzátartoztak

Ha már strand, akkor nem hagyhatjuk ki ezt az Alfa Romeo lakóautót sem. A Palermo városából származó jármű teljes értékű konyhát, ággyá alakítható ülőalkalmatosságot kínált – mindezt 1955-ben

Ha Olaszország, akkor Piaggio. Ez a nem mindennapi szerzet szintén a strandon dolgozott taxiként. Igaz, ez jobb esetben is maximum egy párt tudott eljuttatni a fürdőhelyig

Ez az Alfa Romeo 2 Minibus pedig 1963-ban készült és 1300 köbcentis benzines erőforrásával hét személyt mozgathatott – legalábbis hivatalosan. Érdemes megfigyelni a körablakos kialakítást, ami kimondottan ritka volt ennél a típusnál

Ha már Olaszország és katonai terepjáró, akkor elmaradhatatlan a Fiat 1101 Campagnola. A második világháború után kifejlesztett könnyű terepjáró hat (kisebb) személyt szállíthatott, hiszen teherbírása 500 kilogramm volt. Mindenesetre 1,9 literes, négyhengeres motorja nem jelenthetett akadályt ebben a legdurvább terepen sem

Mindig van, akit meglep, hogy a Lamborghini márkanév igazából a traktorok gyártásával született meg. A bolognai kiállításon is jónéhány „hazai” traktort csodálhatott meg a publikum. Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy ezeket sokszor nem túl szépen restaurálják, van, amikor még az olajhűtőt is sikerül telibe fényezni…

Nissan S-Cargo menetpróba: Csigabiga gyere ki!
Történelem

Nissan S-Cargo menetpróba: Csigabiga gyere ki!

Hazánkban, sőt kontinensünkön sem ismeri szinte senki. Hogy lehet ez, hiszen egy ilyen formát nem lehet elfelejteni?! Az ok prózai, hiszen a Nissan S-Cargo a japán belpiacra készült, JDM típusnak számított.

Repülőkkel táncoló
Történelem

Repülőkkel táncoló

Főszereplőnk a hazai ipar egyik fénypontja, mégsem hallott róla szinte senki, és még kevesebben láthatták élőben munka közben.

Égi segítség
Történelem

Égi segítség

Nem csak a mágia gondoskodik a vitorlázórepülők égbe emelkedéséről! Ismerd meg a repülők elengedhetetlen társát, ezt a rendkívül varázslatos veterán csörlőt!

Egy elfeledett gyöngyszem új élete
Történelem

Egy elfeledett gyöngyszem új élete

Négyéves restaurálás után újra teljes pompájában ragyog a „Csipkerózsika” névre keresztelt DAF Torpedo, méltó a mögé kapcsolt buszfélpótkocsihoz. Íme, a DAF-múzeum legújabb büszkesége!