Hirdetés:

Elektromos haszonjárművei teljes arzenáljával vonult fel Hannoverben a Renault. A szakkiállítás egyik újdonságaként mutatkozott be a Trafic E-Tech Electric, de több változatában az elektromos és az üzemanyagcellás Master is feltűnt a standon.

Bő egy évtizede, 2011-ben aratott nagy sikert, majd nyerte el az International Van of the Year 2012 díjat a tisztán elektromos Renault Kangoo Z.E. Ezt a pionírt követve öt évvel ezelőtt az 1980 óta több mint hárommillió példányban elkelt Master család is elektromos taggal gyarapodott. A tavalyi IAA alkalmával pedig kiteljesedett a márka villanyos kínálata, amikor a Trafic sorozat villamosított változata is megjelent. Akárcsak elektromos testvérei, ötletes megoldásai és sokoldalúsága tekintetében a Trafic E-Tech Electric sem kínál kevesebbet a világ több mint 50 országában 1980 óta bő 2,2 millió példányban gazdára talált, belső égésű motorral szerelt Trafic modellekhez képest.

A Trafic E-Tech Electric így szintén kategóriavezető hosszúságával, modulrendszerű koncepciójával és egyéni kialakítási lehetőségei sokaságával segíti az áruszállítást. A típus az 5,1 vagy 5,5 méteres hosszúságával és 2,0 vagy 2,5 méter magasságával zárt kivitelében 5,8 és 8,9 köbméter közötti rakteret kínál, de a válaszfalban kialakított, praktikus átrakónyílással L2 verziója akár 4,15 méter hosszú rakományt is szállíthat. A Trafic E-Tech Electric furgon hasznos teherbírása az 1,1 tonnát is elérheti, 90 kilowatt teljesítményű elektromos motorjával pedig akár 750 kilogramm össztömegű utánfutót is vontathat. Az új változat felépítményezhető fülke-padlóváz kivitelben is kapható. Az 52 kilowattóra energiatároló képességű akkumulátor az előzetes adatok és a WLTP-ciklus szerint akár 240 kilométer hatótávot is lehetővé tehet. Töltésére három lehetőség is kínálkozik. Az otthoni töltéshez egyfázisú, 7 kilowatt teljesítményű, váltakozó áramú, míg a nyilvános töltőállomásokhoz szintén váltakozó áramú, ám 22 kilowatt teljesítményű töltési lehetőség áll rendelkezésre. Az opcionális 50 kilowattos egyenáramú megoldás például az autópályák mentén kínált gyorstöltéshez vehető igénybe.

A Kangoo és a Master villamosított kivitelei után a tisztán elektromos Trafic bővíti tovább a Renault E-Tech palettáját

Tavalyi, Trafic-alapú Hippie Caviar Hotel koncepciójának folytatásaként a Renault bemutatta a kisebb Hippie Caviar Motel tanulmányát. A kalandvágyó világjárók és sportrajongók „gördülő táborhelye” az új Kangoo L2 E-Tech Electric műszaki alapjaira épül, és az előzetes adatok szerinti 285 kilométer hatótávval szolgálhat. A 90 kilowattos elektromotort 45 kilowattóra kapacitású akkumulátor táplálja, amely 80 kilowatt teljesítményű, egyenáramú töltőre csatlakoztatható, és az előzetes adatok alapján mindössze 30 perc alatt tölthető fel mintegy 170 kilométerre elegendő energiával. Ötletes rakodási megoldások sokasága kínál bőséges helyet a sportfelszerelésnek, éjszakánként pedig az utasoldali ülésezést ággyá alakítva gyönyörködhetnek a túrázók a nagy méretű panorámatetőn keresztül a csillagos égboltban. A környezetkímélő gyártást olyan anyagok segítik, mint a polcok és a padlózat parafából, illetve újrahasznosított gumiabroncsokból származó borításai.

Első ízben szerepelt hidrogénüzemű járművei teljes kínálatával jelentős autókiállításon a Renault-csoport és a hidrogénmegoldások, illetve üzemanyagcellás hajtások vezető fejlesztője, a Plug amerikai cég 2021 júniusában alapított közös vállalata, a Hyvia. A nevét a hidrogén és az út szavak összetételéből származtatja a márka. Olyan teljes, illetve egyedi ökoszisztémát kínál az európai piacok számára, amely egyaránt magában foglalja az üzemanyagcellás könnyű haszonjárműveket, a hidrogéntöltő állomásokat, a szén-dioxid-mentes hidrogénellátást, valamint a járműflották pénzügyi finanszírozását, illetve karbantartását. A palettát jelenleg a Master H2-Tech furgon, a Master City Bus H2-Tech minibusz és a Master H2-Tech fülke-alváz, valamint az ezekhez szükséges töltőállomások alkotják. Innovatív partnerekkel Franciaországban és Németországban a Master H2-Tech furgon tesztüzeme is kezdetét veszi, de a Master H2-Tech fülke-alváz felépítményezési projektjei is zajlanak már, elsősorban hűtős, billenőplatós, emelőkosaras, illetve különösen nagy térfogatú felépítménymegoldásokkal.

A 4500 kilogramm megengedett össztömegű Master City Bus H2-Tech modell Európa első üzemanyagcellás városi minibusza, s nulla károsanyag-kibocsátás mellett kilenc ülő- és hat állóhelyén összesen akár tizenöt utast is szállíthat. Hajtásáról 33 kilowattóra energiatároló képességű akkumulátorral kiegészített, 30 kilowatt teljesítményű üzemanyagcella-köteg gondoskodik, amely 57 kilowattos, 225 newtonméter forgatónyomatékú elektromos motort táplál. A 350 bar nyomáson 4,5 kilogramm hidrogénnel feltölthető tartályával – maximális sebességét 70 kilométer/órában rögzítve – akár 300 kilométer hatótávot kínál és nagyjából öt perc alatt tankolható fel. Alacsonypadlózatú kialakításával fedélzete mozgáskorlátozott utas számára is könnyen és biztonságosan megközelíthető, ez esetben hét ülő- és négy állóhelyet, valamint egy kerekesszék-helyet kínál. A vállalatok, önkormányzatok, illetve a közösségi közlekedés számára egyaránt vonzó alternatívát nyújtó Master City Bus H2-Tech megjelenése 2023 közepére várható és Franciaországban készül majd. Szintén szerveződik már az üzemanyagcellás minibusz számos országra kiterjedő európai méretű értékesítési hálózata, míg első vásárlói között holland és több francia ügyfél is szerepel.