Sorban ötödik arcát mutatja a Daily jelenlegi generációja, a mostani megújulás a korábbiakhoz hasonlóan csak apró külső változtatásokat hozott. Ezúttal a színfalak mögött végzett izgalmas fejlesztést az IVECO.
Már szinte órát lehet igazítani az IVECO Daily mikroráncainak mikrofelvarrásaihoz. A megjelenés változása kapcsán mereszteni kell a szemünket, azonban a műszaki tartalom bőségesen kárpótolja az újdonságra áhítozókat, még közelebb hozva őket a jövő fuvarozásához.
A Daily egyik legfontosabb újítása az Air-Pro légrugós felfüggesztés, amellyel első ízben került intelligens szabályzású futómű kishaszonjárműbe. A sokrétű fuvarfeladatokhoz tökéletesen alkalmazkodó rendszer villámgyorsan reagál az útfelület pillanatnyi változásaira. Mindössze tíz ezredmásodpercenként számítja ki a lengéscsillapítók ideális nyomásértékét, ennek eredményeként akár 25 százalékkal is csökkentheti a rezgésszintet. A műszerfal bal oldalán található kapcsolóegysége segítségével az Air-Pro három üzemmódot kínál a hatékony munkavégzéshez. Amíg a Soft állás a kényelmet helyezi a középpontba, addig a Load beállítás a megfelelő stabilitásért felel teljes terhelés esetén is. Auto módban pedig a rendszer által ideálisnak gondolt paraméterek alapján történik a finomhangolás. Rakodáskor a jármű platója csupán tíz másodperc alatt állítható az adott rámpa magasságához, a memóriafunkcióval pedig a leggyakoribb beállítások rögzíthetők.
A korábban már bemutatott új S-Way sorozathoz hasonlóan a Daily is megkapta a Driver Pal virtuális asszisztenst, amellyel a járművezető digitális élete teljesedik ki munkavégzés közben. Az Amazon Alexa rendszerén alapuló hangvezérlés a könnyűkategóriás típus esetében is hozzáférést biztosít az IVECO valamennyi csatlakoztatott szolgáltatásához.
A Daily folyamatosan megújuló fülkéje még a kínzó hátfájással is felveszi a harcot. A frissen fejlesztett ülések memóriahabos töltete ugyanis egyenletesebben osztja el a testtömeget, így csökken a gerincoszlopra nehezedő nyomás. A mérnökök természetesen az átlagosnál méretesebb emberekre is gondoltak, hiszen az üléspárnák hosszúsága 20, vastagsága 15 milliméterrel gyarapodott. Az áttervezett oldalsó burkolatok és állítókarok révén pedig még könnyebb a be- és kiszállás, ez főleg a gyakori megállásokkal járó megbízások során áldásos.
A Daily megőrizte kínálatában a jól bevált 2,3 és 3,0 literes motorokat, a gyakorlatilag változatlan teljesítményű erőforrások viszont már most megfelelnek az Euro 6d Final és az Euro VI-E kibocsátási szabványoknak. A kisebbik, F1A egység ráadásul akár hat százalékkal kisebb tüzelőanyag-fogyasztással kecsegtet elődjéhez képest. A még pontosabban kapcsolható új, hatfokozatú kézi sebességváltó a 350 ezer kilométeres olajcsere-intervalluma révén pedig akár négy százalékkal is csökkentheti a fenntartási költségeket.
Az IVECO ismét jelentősebb külső átalakítások nélkül próbálja megtartani klasszikus felépítésű – azaz hátsókerék-hajtású és létraalvázas – kishaszonjárművének vonzerejét. Ahogyan eddigi megújulásai során már többször, úgy most is az infotainment és a kapcsolódó szolgáltatások terén erősítették tovább a típust. Azt már csak az idő fogja megmutatni, hogy ezek valóban olyan jól működnek-e a valóságban is, mint a gyári videókon. A többi pedig kizárólag az ügyfeleken múlik.