Hirdetés:

Vonzó bevezető árral érkezett meg a hazai piacra az olasz márka új zászlóshajója.

Már debütált a hazai szaksajtó előtt is az IVECO S-Way. Az importőr Danube Truck Magyarország Kft. képviselői az eseményen ismertették a teljesen új típus valamennyi előnyét, valamint a piaci részesedés növelését előirányzó céljaikat. Elmondták, hogy a gyártó meghallgatta az elődmodellre érkezett visszajelzéseket, és ennek megfelelően alakította ki az új generációt.

A kényelmes fülkék széles kínálatával elérhető típus a vadonatúj Way-sorozat első tagja, ezt követi a könnyű terepes felhasználásra szánt X-Way, amelyről kereken egy évvel ezelőtt rántották le a leplet. Várhatóan a jövő év második felében érkezik a Trakker utódja, az építőipari és bányamunkákhoz tervezett T-Way. A forgalmazó ismertette a bevezető árat is – az S-Way a helyi igényekre szabott felszereltséggel már kevéssel 70 000 euró alatt elérhető.

IVECO 2024-es modellév: Példátlan megújulás

Történelme során első alkalommal, teljesen megújítja járműpalettáját az IVECO. Ezzel együtt a szervizszolgáltatásokat sem hagyja érintetlenül. A legeknek még nincs vége, hiszen mindezt az eddigi legnagyobb, egymilliárd eurós beruházással érte

IVECO S-Way TurboStar: Rákinkarnáció

Újra beköltözött hazánk gördülő élővilágába egy különleges, meglehetősen nagy testű vörös rákfaj. Habár eddig az Olaszországban őshonos ízeltlábú csupán két példányát sikerült közelebbről is megfigyelni, nincs okunk panaszra, hiszen máshol

IVECO HD BEV és HD FCEV: Premier előtti vetítés

Idén év végéig bevezeti az IVECO az akkumulátoros elektromos, illetve üzemanyagcellás elektromos nyerges vontatóit az európai piacra. Ezért már beharangozta legfőbb műszaki adataikat is, amelyek igen kecsegtetők.

Vörös paripák

Két IVECO S-Way nyerges vontatóval bővült a Ferrari flottája. Habár az idei szezonban egyelőre gyengélkedik az istálló, mégis aligha ezekkel állnak majd rajthoz a Formula–1 versenyeken.

2022-es forgalomba helyezési adatok: Akkor most ki is nyert tulajdonképpen?

Nem a legsikeresebb márka adta a piac legnépszerűbb típusát. Ráadásul nem is egy kategóriában, hanem egyenesen négyben született egyszerre két győztes is. Íme, a haszonjárművek 2022-es magyarországi forgalomba helyezési eredményei.

Nikola–IVECO együttműködés: Elektromos páros

Megkezdődött három Nikola akkumulátoros vontató üzemszerű próbája Hamburgban – a kikötő, a város zöldítése jegyében. Elhozták ezeket Hannoverbe, ahol aztán egyszer csak ott találtam magam az egyik kormánya mögött.

Gondoskodó amazonok

Új elemekkel bővül az IVECO ON Easy Way alkalmazás, ezzel még könnyebbé válik az IVECO S-Way járművezetőjének munkája, aki a fülke és a jármű egyes funkcióit a mobileszközéről is kezelheti.

IVECO S-Way TurboStar: Vörös Rák, jelentkezz!

Ki ne emlékezne az 1980-as évek egyik ikonikus teherautójára, az IVECO TurboStar típusra? Ha máshonnan nem, akkor a T.I.R. című filmsorozatból biztos sokaknak ismerős. E legenda előtt tiszteleg az IVECO

Megújult Iveco S-Way: Meglepetések helyett

Szinte meg sem száradt a festék a Stralis helyébe két esztendeje lépett S-Way karosszériaelemein, máris frissült az IVECO zászlóshajója. Bár a fülkeforradalom ismét elmaradt, számos ötletes funkcióval gazdagodott a sorozat.

IVECO X-Way: Újracsomagolt keménylegény

Teljesen megújult külsővel ruházta fel az IVECO a legfrissebb nehézkategóriás típuscsaládjának építőipari felhasználásra szánt változatait. Az új, divatosabb ruhák alatt továbbra is a másfél éve bemutatott technika rejlik.