Hirdetés:

Űrhajózásból örökölt szálerősítéses anyagok és a közlekedésbiztonság maximalizálása jellemzi a skandináv startupcég hamarosan bemutatkozó elektromos elosztójárművét. Remélhetőleg a valóságban is felér a papíron jól hangzó ígéretekhez.

Teljesen tiszta lappal indult a skandináv startupcég három évvel ezelőtt, amikor nekifogott egy új 16 tonna megengedett össztömegű elektromos elosztójármű tervezésének. A Volta Zero az első közúti járműként használja majd az Európai Űrügynökséggel közösen kifejlesztett, lenből készített műanyag karosszériaelemeket, ezekkel burkolják majd a térhálós fémvázú fülkét. A motorsportokban is használt szálerősítéses anyag szerkezete a növények leveleinek erezete által ihletett merevítőbordákat alkalmaz. Merevségük és tömegük megegyezik a szénszálas anyagokéval, és azoknál háromszor jobb a vibrációcsillapításuk, ám az előállításuk 75 százalékkal kevesebb szén-dioxid-kibocsátással jár. Ráadásul ehhez teljes mértékben lebomló, repcemagolajból készített gyantát adnak, így jönnek létre a jármű sötét színű külső paneljei. A természetes alkotóelemeknek köszönhetően a műanyag az életciklusa végén nyugodtan elégethető, nem kell a szemétlerakóra küldeni.

A lenalapú szálerősítéses anyag számtalan előnyt kínál még a szénszálas versenytársakkal szemben is

A szénszálas anyagokkal szemben ezek nem vezetik az áramot, ami baleset esetén nem utolsó szempont egy elektromos járműnél. Ütközés esetén másik előnyük, hogy míg a szénszálas anyag darabosan törik, addig ez hajlik, deformálódik, majd végül éles élek nélkül megtörik. Ez a városi jármű és egy védtelen közlekedő nem kívánt találkozása esetén jelentősen csökkenti a sérülésveszélyt, a szúrt sebek kockázatát. Londonban a kerékpárosok halálos kimenetelű baleseteinek 58 százalékában, a gyalogosok haláleseteinek 23 százalékában egy nagy teherautó is érintett, miközben ezek csupán a járművel megtett kilométerek négy százalékát adják.

Városi fülkék közlekedésbiztonsági szerepe: Mindent látni kell!

Városi forgalomban csak elvétve láthatunk nehézgépjárműveket, ennek ellenére mégis aránytalanul sokszor ütnek el gyalogosokat vagy kerékpárosokat. Annak érdekében, hogy javuljon a helyzet, elengedhetetlenek a megfelelő járművek és megoldások.

Éppen ezért a londoni közvetlen rálátási szabványok maximális, ötcsillagos minősítésére tervezték. A belső égésű erőforrás elhagyásával a motorsátor a múlté. A középre helyezett vezetőállás 220 fokos közvetlen kilátást biztosít. Egyúttal jóval alacsonyabban ül a kormányos, szemmagassága körülbelül 1,8 méter, ami elősegíti a vizuális kommunikációt a többi közlekedővel.

Az alacsonyra helyezett fülkébe könnyű ki- és beszállni, a vezető körül a leegyszerűsített műszerfal csökkenti a potenciális figyelemelterelők számát

Vezetői segédrendszerek egész hadát ígérik táblafelismerővel, sávelhagyásra figyelmeztetővel, holttérfigyelővel, tolatókamerával és madártávlati képpel. Mesterséges intelligenciát alkalmaz a jármű prediktív karbantartásmenedzsmentje a nem kívánt leállások megakadályozására. A Volta papíron 150-200 kilométer hatótávolságot remél a 160-200 kilowattóra akkumulátorokkal. A járművet az Egyesült Királyságban tervezik gyártani, és már épül is az első prototípus, amelyet még idén bemutatnak majd.

Londonban is próbára teszik majd, valamint a norvég posta Skandináv országokban működő Bring csomagszállítója Dánia, Finnország, Norvégia és Svédország városaiban is teszteli jövőre