Mercedes-Benz eVito: Gyengeségekből erősségek
Viszonylag sok kritikát kapott tőlünk a tavaly nyáron tesztelt Mercedes-Benz eVito villanyfurgon, persze jogosan. Ezért idén nyáron kíváncsian fogadtunk ismét egy tesztjárművet, hátha sikerült a gyenge pontokat is kijavítani. Ránézésre pontosan ugyanolyan a most tesztelt Mercedes-Benz eVito elektromos kishaszonjármű, mint az egy évvel ezelőtt kipróbált társa, sőt, a kóbor apácák megtévesztésére még ugyanazt az egyedi rendszámot is viselte. Így aztán...
Citroën C5 Aircross 1.5 BlueHDi: Utazó ügynök
Ha dízelüzemű tesztautó kerül 2023-ban az újságíró kezébe, azt hihetné, hogy hiba csúszott a tervbe, mert nem ez a domináns irány a személyautó-piacon. Ám rendhagyó esetek mindig történnek, ilyen a dízelmotoros Citroën C5 Aircross is. Maga a C5 Aircross nem számít újdonságnak, közel tíz éve 2015-ben mutatták be a koncepciót. További két évet csiszolt még rajta a Citroën, majd 2017-ben...
Bus Euro Test 2024: Csendet kérünk!
Öt új, helyileg kibocsátásmentes városi, városközeli buszt tettünk próbára Csehországban, hogy megtaláljuk a legjobbat közöttük. Haladó szellemiségű hajtásláncok, modern filozófiák és légies könnyedség csaptak össze egymással. Ki lesz a bajnok? Pszt! Persze, hogy most még nem árulhatjuk el, hogy ki viheti majd haza a fődíjat. Ám csendet kérünk, különben nem halljuk meg az apró különbségeket versenyzőink között. De kezdjük inkább...
Toyota Proace Max EV L3H2: Második pillantásra érdemes
Tavaly már alaposan kiveséztük a Toyota vadonatúj teljes méretű kishaszonjárművét, a Proace Max típust. Idén pedig megvizsgáltuk, mit tud az akkumulátoros elektromos változata. Körbejárjuk, hogy mi az, ami változott és mi nem. Választ keresünk arra is, hogy kinek és hogyan éri még villanymotoros kishaszonjárművet választania. Tarts velünk a Toyota Proace Max EV tesztjében is! Iratkozz fel mindenképpen csatornánkra, mert...
Toyota Proace City Van L2H1 1.5 D-4D: Szusis croissant
Akik a szamurájnak öltözött gall kakas rituális feláldozására jöttek, ne olvassák tovább, elmarad! Rögtön az elején leszögezem, hogy a francia felmenők spanyol születésű japán gyermekének általánosságban jó az összeszerelési minősége. Sokan lengetik a véres kardot, amióta a Toyota szóba állt a PSA-csoporttal. Pedig a minőséggel, elnyűhetetlenséggel, valamint örök élettel társított Toyota-embléma elfér egy francia furgon orrán. Sokan nem veszik számításba,...
SsangYong Musso Grand 2.2 e-XDI Premium: Feltűnésből jeles
Ismeretlen ismerősként üdvözölhettük a nemrég nálunk járt dél-koreai platós legfrissebb változatát. Az új arccal a jövőbe néző típus ismét tartogatott néhány kellemes meglepetést számunkra. Aki lemarad, kimarad! Több irányból is értelmezhető mondás ez a SsangYong Musso Grand esetében, hiszen egyszerre utalhat a gyártó elszalasztott lehetőségeire és jelentheti a kiutat a gödörből. Annak ellenére ugyanis, hogy jelöltként szerepelt a szavazólapon, végül...
Scania Super menetpróba: Tényleg szuper?
Södertälje környékén teszteltük, milyen is a Super csodamotor, meg a másik nagy újdonság, a digitális tükör. Továbbá füleltünk, mik a hírek a Scania háza táján az évtized hátralévő részére. Bizony, olyan szemmel is néztünk a felsorakozott járművekre az International Truck of the Year (ITOY) újságírószervezetnek dedikált rendezvényen, hogy valóban potenciális esélyesek-e a 2023-as díjra is. Már beszámoltunk róla, 2021 októberében...
Ford E-Transit Trend 350 L2H2: Sportfurgon
Kétszer is rá kellett pillantanom a forgalmira, egyszerűen nem hittem a szememnek a 198 kilowatt láttán. Ennek a fele sem tréfa, az E-Transit a legerősebb elektromos kishaszonjármű a kontinensen! A Ford világra hozta a Supervan fenntartható változatát? No, nem eszik ennyire forrón a kását, hiszen tagadhatatlan fürgesége ellenére az E-Transit messze jár a versenytechnikától. Ráadásul „közel” olyan súlyos egyéniség, mint...
BYD menetpróba: Határokon innen és túl
Különleges rendezvényre kaptunk meghívót a Slovakia Ringre. Kínai BYD elektromos teherautókat vezethettünk a szlovákiai versenypálya aszfaltcsíkján a magyar Delta-Truck jóvoltából. Hogy is van ez? Az az érdekes helyzet állt elő, hogy az elsöprően dinamikusan fejlődő BYD szlovákiai partnerének az ottani haszonjárműpiacon a magyar alapítású Delta Truck Kft. helyi leányvállalatát, a Delta-Truck s.r.o. céget választotta. A szerződés ünnepélyes aláírására november 10-én...
MAN és NEOPLAN buszok menetpróbája: Ilyen kényelemben ritkán utazhatsz!
Csodás környezetben, az Alpok kanyargós hegyi útjain próbáltuk ki, mit tudnak ma az MAN és a NEOPLAN autóbuszai. Sajnos nem született mindenki egyenlőnek, nem minden érintett örülhet ugyanolyan nagy horderejű újdonságoknak. Azonban egy kis figyelem mindenkinek jutott! Részletesen mesélünk mai videónkban a gépészet, az elektronikus-elektromos rendszer és a biztonsági arzenál újdonságairól az MAN Lion’s Coach és a NEOPLAN Tourliner...