Hirdetés:

Rohamléptekkel halad a Scania a nehéz-teherautók villamosításának útján. Bemutatta negyedik generációs hibrid hajtásrendszerét egy egyedülálló megoldással, míg az elektromos vontatóit már nyolcvan tonna szerelvényössztömeggel is tesztelik ügyfelei.

Akkor is élen járt a Scania, amikor 2014-ben bevezette az első hibrid hajtású nehéz-tehergépkocsiját két kilométeres elektromos üzemű hatótávolsággal, most pedig a negyedik generáció leleplezésével különösen úttörőnek számít. A márka jól bevált, moduláris termékfilozófiájának jegyében házon belül kifejlesztett hibrid hajtáslánc lelke ugyanis a két villanymotorból és a vadonatúj Opticruise váltók néhány lényeges eleméből összeállított GE281 szerkezet. Ez ugyan hat előremeneti fokozatot tartalmaz, azonban tengelykapcsoló helyett egy bolygómű gondoskodik az erőátvitelről. Ezáltal a fokozatváltások egyáltalán nem szakítják meg a hajtást, így a jármű vezethetősége hasonlít a kettős tengelykapcsolós automatizált váltóval felszerelt járművekéhez. Ráadásul menet közben is használható a mellékhajtás, illetve kiválóan alkalmas ez a lassú kúszást igénylő feladatokhoz.

A Jula Logistics két konténerszállító félpótkocsit húz egyszerre egy tisztán elektromos hajtású Scania nyerges vontatóval, akár 64 tonna összgördülőtömeget is elérve

Persze a GE281 nem csupán kis sebességnél brillírozik, hiszen 230 kilowatt folyamatos, illetve 290 kilowatt csúcsteljesítmény leadására képes, míg a legnagyobb nyomatéka 2100 newtonméter. Ezáltal akár egy 36 tonna össztömegű járművet is mozgathat önállóan, tehát tisztán elektromos üzemmódban. Ugyanakkor a belső égésű motornak is hatékonyan besegít elinduláskor és gyorsításkor, teljesítménycentrikus módban akár 74 kilowattal. Ezáltal elegendő egy kisebb méretű és teljesítményű dízelmotort beépíteni a tehergépkocsiba – ez a hétliteres DC07 vagy a kilencliteres DC09 lehet három-három teljesítményszinttel.

Könnyedén hozzáférhető az elektromos Scania teherautók töltőcsatlakozója

A Scania új generációs hibrid teherautói P-, G- vagy L-szériás fülkével, nyerges vontatóként vagy fülke-alvázként, öntöltő (HEV) vagy külső forrásról tölthető (PHEV) változatban is rendelhetők. Az előbbiek harminc, míg a hálózatról is táplálható kivitelek kilencven kilowattóra kapacitású akkumulátorcsomagot kapnak. Ez utóbbi 95 kilowattos egyenáramú töltővel egy kötelező pihenőidő vagy rakodás alatt feltölthető. Mivel az új hajtási rendszer csak 750 kilogrammal növeli a jármű saját tömegét, az Európai Unió pedig egy tonnával nagyobb össztömeget engedélyez a villamosított teherautóknak, a Scania hibridjei 250 kilogrammal többet szállíthatnak belső égésű motorral ellátott társaiknál. Ám a legnagyobb előnyük a csendesebb üzemelés és a városi forgalomban akár negyven százalékkal kisebb tüzelőanyag-fogyasztás. Ezek a sokoldalúan alkalmazható új hibridek tehát a gyártó szerint kiváló megoldást nyújtanak az évtized végéig, amíg a tisztán elektromos teherautók hatótávolságát kellően megnövelik és mindenhol kiépül a megfelelő töltőinfrastruktúra.

A Scania új, negyedik generációs hibrid hajtásával városi forgalomban akár negyven százalékkal is csökkenhet a tüzelőanyag-fogyasztás

A Scania azonban már jelenleg is nagy figyelmet fordít a csak villanymotorral hajtott tehergépkocsik fejlesztésére. Sőt, már olyan területekre is bemerészkedik ezzel a megoldásával, ahol korábban igencsak kérdéses volt, hogy egyáltalán megjelenhetnek-e valaha is az elektromos teherautók. Ilyen például a rönkszállítás. Az SCA vállalat Észak-Svédországban már valós üzemeltetési körülmények között tesztel egy elektromos modellt, amely közúton 64, magánúton pedig nyolcvan tonna szerelvényössztömeggel közlekedik. A cég egyetlen ilyen járművel évente 55 tonna szén-dioxid kibocsátását előzi meg. A Wibax vállalat kötelékében egy háromtengelyes vontató egy tartányos félpótkocsival 64 tonna szerelvényössztömeggel ingázik két egymástól nyolcvan kilométerre fekvő észak-svéd város között. Míg a Jula Logistics egy szintén háromtengelyes vontatóval két negyvenlábas konténert szállít egyszerre. A 32 méter hosszú szerelvény legnagyobb megengedett össztömege szintén 64 tonna. A logisztikai vállalat a későbbiekben a töltést a raktárak tetejére szerelt napelemekkel tervezi megoldani.