A Mercedes-Benz Actros újdonságai: Alapító

Egy dinasztia első képviselője, a következő húsz év új termékeinek meghatározója az eActros. Az első sorozatgyártású csillagos nehéz-teherautó mellett a hagyományos hajtásláncúak is tartogatnak...

Mercedes-Benz elektromos kishaszonjárművek bemutatója: Villanyos haszonjárművek a pályán

Jól jelzi a világ változását, hogy már a kishaszonjárművekhez kapcsolódó rendezvények tematikáját is adhatják az elektromos kivitelek. Így történt ez a Mercedes-Benz esetében is, a...

Renault kishaszonjármű-invázió: Újdonságok a placcon

Nemrég egy budapesti szálloda előtti téren francia rendszámos Renault haszongépjármű-flotta fogadta a látogatókat. Nem a szálloda vendégei érkeztek velük, hanem a magyar szaksajtó képviselőihez...

Megújult IVECO Daily: Régi jövő

Sorban ötödik arcát mutatja a Daily jelenlegi generációja, a mostani megújulás a korábbiakhoz hasonlóan csak apró külső változtatásokat hozott. Ezúttal a színfalak mögött végzett...

MAN terepes tesztvezetés: Oroszlánok génmódosítása

Minden tehergépkocsi életében előfordulhat, hogy le kell térni a szilárd útról. Bizonyos feladatok pedig eleve úttalan utakra vezetnek. A kicsit is ingoványosabb területen kiderül,...

Megújult Iveco S-Way: Meglepetések helyett

Szinte meg sem száradt a festék a Stralis helyébe két esztendeje lépett S-Way karosszériaelemein, máris frissült az IVECO zászlóshajója. Bár a fülkeforradalom ismét elmaradt,...

Stellantis kishaszonjárművek újdonságai: Sok mindenre választ adnak

Nem tétlenkedtek a Stellantis szuperkonszernhez tartozó PSA-csoport és az FCA fejlesztői. Így már üzemanyagcellás változatban is készülnek a PSA közepes furgonjai, ráncfelvarráson esett át...

Új Volkswagen Multivan: A középső fiú

Több mint hét évtized hagyományával szakítva szétválnak a Volkswagen T-sorozatán belül a különböző felhasználású modellek útjai. Az igényes személyszállító haszonjármű, illetve nagy családi egyterű...

Megújult Ford Trucks fülke-alvázak: Városálló újítások

Nemcsak a zászlóshajóját, az F-Max nyerges vontatót korszerűsítette a Ford Trucks, hanem a korábban Cargo néven ismert közúti, illetve építőipari fülke-alvázas modelljeit is. Ezek...

Megállíthatatlanul fejlődnek

Elérkezett az a pont az MAN elektromos buszainál, amikor az ügyféligények és a műszaki, illetve gyártási feltételek összhangban állnak a látványos előretöréshez. Sorozatgyártásban a...
Hirdetés: