Hirdetés:

Jól jelzi a világ változását, hogy már a kishaszonjárművekhez kapcsolódó rendezvények tematikáját is adhatják az elektromos kivitelek.

Így történt ez a Mercedes-Benz esetében is, a magyarországi importőr ugyanis minden olyan kishaszonjárművet összegyűjtött nemrég, amiben 250 voltnál több feszültség van és elvitte azokat a Puskás Arénába. Na, persze nem a gyepre, ott csupán egyetlen eSprinter álldogált a látvány kedvéért.

Emlékeztetőül

A rendezvény elején a résztvevők meghallgathatták, hogy a csillagos márkának miért és mennyire fontos ez a szegmens. A stadion részleges bejárása után pedig azt is megtudhattuk, hogy a múlt és a jelen mellett a Mercedes-Benz a jövő kapcsán is a feszültséggel teli modellekben bízik. Érdekes ezeket a történelmi áttekintéseket figyelni. A szakemberek olyan változatokat ásnak elő ilyenkor, amik talán soha nem kapnak nagyobb publicitást, ha nem jön a közelmúlt elektromos térnyerése. Megtudhattuk azonban azt is, hogy a Mercedes-Benz egy picit más utat járt be, mint azok a gyártók, akik csak most lépnek erre a piacra. Azt persze a vásárlói igények generálták, hogy Stuttgartban már évekkel ezelőtt úgy döntöttek, azt veszik le a polcról, ami épp elérhető.

Menjen ki merre lát

A történelmi és technikai összefoglaló után egy órányi tesztvezetésre is lehetőség nyílt. Na, nem arra, hogy kipróbáljuk a teljes palettát, vagyis az eVito, eSprinter és EQV szentháromságot. Pláne nem arra, hogy megnézzük az új eCitan vagy EQT modelleket. Előbbiekre egyszerűen nem lett volna idő, utóbbiak pedig még nem érkeztek meg hazánkba. Lehetett viszont húzni egy kulcsot, és az adott járművel egy órán keresztül ismerkedni. Természetesen nekem sikerült kihúzni az eVito azon változatát, amelyet korábban már bemutattunk a Rolling Tons hasábjain, így gyorsan cseréltem is egy kollégával, aki tanácstalanul szorongatta egy eSprinter kulcsát.

Villámrandi

Néhány fotó elkészítése után az M3-as autópálya felé vettem az irányt, hiszen így a városi,
országúti és az autópályás viselkedést is ki tudtam próbálni. Terhelés ugyan nem volt a járművekben, de néhány dolgot így is le lehetett szűrni. Például azt, hogy a hajtáslánca megegyezik az eVito esetében megismerttel. Továbbra is gyengének tűnik, ezért lelkesen készülök a tesztre, és arra, hogy kipróbáljuk terhelt állapotban is. Egyre kevésbé hagy ugyanis nyugodni, hogy mennyire szoftveres finomkodás ez a villanymotorhoz képest nehezen felépülő dinamizmus. Másrészről viszont autópályán is kezes a viszonylag nagy test, igaz 100 kilométer/óra fölé elvileg nem gyorsul (GPS szerint 102-103).

Ezekkel a paraméterekkel a Puskás Aréna – Hungaroring-lehajtó távolság után még közel 70 százaléknyi töltöttség megmaradt, ami dicséretes. Igaz, ezt megtudni nem veszélytelen, mert a fedélzeti számítógép gombjai a műszercsoporton vannak, vagyis a kormány mögé kell nyúlni a nézetek váltásához. 2021-ben ez nem csak egy villanyautó esetében furcsa, és ez még akkor is igaz, ha haszonjárműről van szó. A következő generációval ezen biztos változtatnak a tervezők, ahogy a hajtásláncon is, hiszen az EQV már most is sokkal többet tud. Kíváncsian várjuk azt is, illetve az eSprinter hosszabb vendégeskedését is, hogy kiderüljön, milyen erényekkel feledteti korából adódó hátrányait.

A rendezvényen az összes jelenleg elérhető elektromos Mercedes-Benz kishaszonjármű jelen volt