Két érdekesnek tűnő villanyfurgonnal érkezik hazánkba a kínai Farizon márka. A rövid bemutatkozás alapján bizony akad ígéretesnek tűnő paraméter az ajánlatukban, első benyomásainkat összefoglaltuk nektek.
A videóban emlegetett anyagokat, vagyis a modern London villanyos taxijából épített áruszállító tesztjét, valamint a Ford versenyfurgonjainak történelmét itt olvashatod el:
Viktoriánus erkölcsök?! – LEVC VN5 teszt
Szupernagyi furgonjai – Ford Supervan történelem
Mercedes-Benz VLE hazai premier: Villanyizmoktól dagadó nehézfiú
Mindig különleges a statikus bemutatók hangulata. Ott áll előtted a jármű, megtapogathatod, kinyithatod, de ki nem próbálhatod. A Mercedes-Benz VLE ráadásul még erre is rá tudott tenni egy lapáttal a magyarországi bemutatóján.
Magyarországon mérték össze tudásukat a helyközi buszok
Június első hetében igazán különleges buszos szakmai rendezvénynek adott otthont hazánk, egészen pontosan a közép-dunántúli régió. Az International Bus & Coach of the Year zsűri több szempontól is első rendezvényén öt napon át a helyközi autóbuszokra fókuszált közel száz ember.
E-félpótkocsi 3 különböző vontatóval: Tényleg felével csökken a fogyasztás?!
Hihetetlen megtakarítások! Csökkenő fogyasztás! Elképesztő számokat hallhattál, olvashattál a Volvo Hungária összehasonlító tesztje kapcsán. Zseniális ötletet eszeltek ki, három különböző hajtáslánccal is kipróbálták, mennyivel fogyaszt kevesebbet a vontató egy villanymotoros félpótkocsit húzva.
A Farizon nosztalgia-üzemmódja: Neked is hiányzik a dízel?!
Azonnal visszarepít a régi szép időkbe a Farizon furgonok legújabb megoldása! Lustított gázreakció, gyorsulásfüggő motorzaj, az egész fülkét átható „gázolajillat” és haptikus ülésrázó motorok stimulálhatják minden érzékszervünket az SV volánja mögött.
DAF XD Electric ügyféltapasztalatok: Dízel helyett elektromos?
Valós körülmények, valódi tapasztalatok: így teljesített egy DAF XD 310 FT 4×2 Electric nyerges vontató a Trans-Sped Logisztikai Szolgáltató Központ Kft. háromhetes üzemeltetési tesztje során.
Busworld Europe kiállítás: Hogyan lesz instant tésztából busz?
Elhoztunk nektek egy csokornyi újdonságot a Busworld Europe 2025 kiállításról. Nemcsak autóbuszokat csomagoltunk a gurulós bőröndbe, hanem a beszállítók portékáiból is egy adagot.













