Hirdetés:

Hetedhét országon túl, az üveghegyeken is túl, de az Óperenciás-tengeren innen fekszik az a pompás kőfejtő, ahol legendásan fáradhatatlan bányászok szorgoskodnak. Heten vannak, mint a gonoszok, a mesterlövészek és a törpék Hófehérke szoknyája körül.

Mesénk ezzel akár véget is érhetne, hiszen valódi főszereplőinket nemhogy nem babusgatja egy feltűnően csinos hercegkisasszony, hanem még a joviális járművezetőktől is megfosztották őket. Mondhatni, látszólag teljesen magukra maradtak, azonban ez a legkevésbé sem zavarja a nagyvasakat, hiszen mindannyian háromtengelyes, 6×4 hajtásképletű, kerékagy-áttételes, 750 lóerős Volvo FH16 nyerges vontatók. Habár öntudatra nem ébredtek, azért a nehéz körülmények dacára tisztességesen vezetik saját magukat. Nincs könnyű munkájuk, a bányák elzárt és kontrollált világa mégis ideális környezetet biztosít az automatizáltan közlekedő járművek számára. Nem ma kezdték önálló vezetésre tanítani haszonjárműveiket a göteborgiak. A brazíliai cukornádtermelőktől a hulladékszállítókon keresztül, egészen a mélyművelésű ércbányákban hunyorogva szorgoskodó lovakig sokan hálásak a Volvo-csoporthoz tartozó Volvo Autonomous Solutions (VAS) innovatív munkájáért.

Ahogy legtöbbször, úgy ezúttal is meghozta gyümölcsét a kitartó munka. Hiszen 2018 óta tart a norvégiai Velfjordban működő Brønnøy Kalk AS bányára szabott önvezető rendszer fejlesztése és finomítása. Öt esztendő után vált annyira kiforrottá, hogy a Volvo Autonomous Solutions kedvesen letessékelte az eddig a fülkében tartózkodó biztonsági sofőrként felügyelő humanoidokat és elküldte őket a melegedőbe teázni. Nincs rájuk többé szükség! Hiszen az önvezető Volvo teherautók nélkülük is centiméteres pontossággal manővereznek a külszíni bányát és kőtörőt összekötő öt kilométeres úton. Egy meredek emelkedőkkel, hosszú alagutakkal, valamint extrém klimatikus körülményekkel megspékelt szakaszon. Ráadásul mindezt olyan biztonságosan és „munkabírással” teszik, amire tartósan egyetlen ember sem lenne képes. Profitorientált világunkban hatalmas versenyelőnynek számít, hogy az önvezető teherautók számára nincs kötelező pihenőidő, és naplemente után nem térnek nyugovóra. A karbantartások és meghibásodások kivételével egész évben, 24 órás műszakban dolgozhatnak anélkül, hogy elszundítanának a „volán” mögött vagy szakszervezeti sztrájkot hirdetnének a túlórák miatt. A VAS komplett megoldásokat kínál, nem csupán a járműveket és a virtuális sofőrt biztosítják, hanem a szükséges hardvert, szoftvert és a járműveket felügyelő irányítóközpontot is. Sőt, a karbantartás, javítás, valamint beiskolázás terhét is magukra vállalják. Szakmai körökben gyorsan híre ment a Volvo Autonomous Solutions sikerének. Így máris elkezdték a hosszú távú együttműködésüket a svéd Boliden AB vállalattal is. Ahol elsőként a garpenbergi bányába integrálják az önvezető járművekből álló rendszert. Ehhez előbb a terepet és a szükséges infrastruktúrát kell az önvezető Volvo FH nyergesek igényeihez alakítani, valamint kiépíteni.

Leginkább ahhoz hasonlítható az önvezető járművek forradalma, mint amikor a futószalag mellett robotoló munkásokat lecserélték valódi robotokra. Az emberi munkaerő kivonása a bányákban is jelentősen fokozza a balesetbiztonságot, egyúttal a fáradhatatlan gépeknek köszönhetően növeli a termelékenységet. Természetesen ez óhatatlanul bizonyos munkakörök megszűnéséhez vezet, azonban az új feladatok számos, a korábbiaknál jobb körülményeket biztosító munkahelyet teremthetnek.

MAN hTGX és önvezető teherautók: Hidrogénezett öntudatosság
Technika

MAN hTGX és önvezető teherautók: Hidrogénezett öntudatosság

Olajszőkítésről szó sincs! Csupán arról, hogy az MAN bemutatta hidrogénüzemű belső égésű erőforrással felvértezett hTGX teherautóját. Eközben önvezető prototípusaival is új mérföldkőhöz érkezett, amelyek végre felhajthattak az autópályára.

Kia PBV: Lólépésben a fejlődés útján
Technika

Kia PBV: Lólépésben a fejlődés útján

Bemutatta új Platform Beyond Vehicle stratégiáját a Kia, amely a fenntartható mobilitási megoldásokat ötvözi a fejlett szoftvertechnológiával. A PBV célja, hogy innovatív és környezetbarát járművek segítségével újradefiniálja a közlekedést.

Öntudatos alagutas
Hírek

Öntudatos alagutas

Kontinensünkön első alkalommal szorgoskodik alagutat is érintő fordában egy önvezető városi autóbusz.

ATLAS-L4 önvezető projekt: Irány az autópálya!
Technika

ATLAS-L4 önvezető projekt: Irány az autópálya!

Újabb mérföldkőhöz, új területre érkezett az ATLAS-L4 projekt, amelynek keretében lépésről-lépésre valósággá válhat a vezető nélküli teherautó. A projekt célja a logisztikai központok közötti ingázás automatizálásával enyhíteni az ágazat kihívásait.

Skálázható különbségek!
Hírek

Skálázható különbségek!

Fontos mérföldkőhöz érkezett a Continental és Aurora önvezető haszonjárművek technológiájára irányuló együttműködése.