Hirdetés:

Méltó modellekkel ünnepli százesztendős fennállását a Kenworth. A Kenworth W900 egy valódi gördülő ikon, a Kenworth T680 pedig a legmodernebb és leghatékonyabb nyerges vontató, amit eddigi, meglehetősen mozgalmas történelmük során gyártottak.

Alighanem nincs még egy olyan haszonjármű, amit 1961 óta megszakítás nélkül, szinte változatlan formában gyártanának. Természetesen a 62 esztendő alatt nem maradt teljesen magára a W900, mivel időnként finoman modernizálták. Fennmaradását azonban elsősorban annak köszönheti, hogy az évtizedek alatt a saját járművüket üzemeltető sofőrök és tuningolók egyik legkultikusabb kedvencévé lépett elő. Ehhez maga a Kenworth is aktívan hozzájárult, hiszen 1976-ban bemutatták a W900 és a buldogfülkés K100 zászlóshajók ötven-ötven példányra limitált VIT-modelljeit (Very Important Trucker). Az Amerikai Egyesült Államok kétszázadik születésnapjának tiszteletére prezentált sorozat mindkét típusának egy-egy képviselője az egyik tagállam nevét viselhette.

Kenworth W900 Limited Edition

Stílszerűen kilencszáz példányra limitálták a különleges kiadású, centenáriumi W900 Limited Edition Diamond VIT nyerges vontatót. Természetesen mindegyikkel elkészülnek még idén, a jubileumi esztendőben. A kesztyűtartón lévő táblácskából megtudhatjuk, hogy a sorozat melyik példányában foglaltunk helyet. Három változatban elérhető: a 218 centiméter hosszú, magas és panorámaablakos Studio Sleeper a legtágasabb, a 183 centiméteres „lapos tetős” Flat Top a középutat jelenti, valamint egy hosszított nappali fülkével is rendelhető. Összeszámolni is nehéz a mindenhol megjelenő „Kenworth 100” logók, táblácskák, valamint felvarrók tömkelegét. A különleges kormánykerék mellett csiszolt felületű, platinaárnyalatú dekorelemek emelik a műszerfal, valamint az ajtók borításának fényét. A legnagyobb fülkéhez alanyi jogon jár a szófaágy is.

Kenworth W900 Limited Edition

De ne toporogjunk belül, amikor kívülről csillogtatja valódi arcát a Kenworth W900 Limited Edition. A hálófülke bal alsó sarkában szerénykedő százas táblácska is az alapfelszereltséget gazdagítja. A legérdekesebb részlet címéért azonban egyértelműen a fülke mögött kivezetett, vaskos kipufogókra kérhető jubileumi felirattal büszkélkedő hővédő lemez indulhatna. Hozzáteszem joggal, hiszen eltereli a figyelmet az európai szemek számára túlzóan vastagnak tűnő kéményekről. Ugyancsak kérhető, de szinte kötelező elemnek számít a háromszínű dekorációs fényezés, hiszen retró hangulatot kölcsönöz a két nagyobbik fülkével felvértezett, karakteres csőrös számára.

Kenworth T680 Signature Edition

Habár a hatszáznyolcvanasnál is ragaszkodott a klasszikus, csőrös építésmódhoz a Kenworth, kisugárzásában teljesen más világot képvisel. Szinte látjuk, ahogy a levegőt alkotó gázmolekulák egymás után végigsimítják a T680 lágy orrát és elégedetten, csupán kis ellenállást mutatva, tova reppennek a fülke felső légterelőjénél. Kizárólag a 193 centiméter hosszú hálófülke közepes tetőmagasságú és magas tetős változatával elérhető az ünnepi T680. Egy ilyen kivitelhez természetesen nem fapad, hanem egy szellőzést, valamint fűtést is biztosító vezetőülés dukál. A korábbiakban vázolt dekorelemek itt is ugyanúgy megtalálhatóak, mint a hálófülke hátfalára varrt „Kenworth 100” felirat. Belül elsősorban a fekete és piros árnyalatok dominálnak, kívülről viszont az ezüstszínű metálfényezés az uralkodó. Ezt fellazították többek között a hűtőrács, a légbeömlők, az alsó és a fülke mögötti légterelők fekete árnyalatával. Ehhez illeszkedően az Alcoa könnyűfém keréktárcsák fényes és matt kivitelben is elérhetők. Az éles látásúak számára itt is messziről hirdeti a hálófülkére ragasztott diszkrét táblácska, hogy nem hétköznapi vontatóval van dolguk, ezért érdemes elővenniük a fényképezőgépet és kattintani párat.

A még ennél is sasszeműbbek pedig kiszúrhatták a képeken a típus egyik rejtett újdonságát! A megszokott karokon alulméretezett tükörházak ülnek, ugyanis immár a T680 is elérhető digitális tükrökkel. A T680 a Kenworth történelmének eddigi leghatékonyabb, egyben legtakarékosabb nyolcas méretosztályú nyerges vontatója. Éppen ezért egyszerűen nem illenek hozzá az SMS Szent István csatahajót idéző kémények. Ennek ellenére a középmagas hálófülkéhez kérhető olyan kipufogóburkolat, amelyen kivágják a „Kenworth 100” kifejezés betű-szám karaktereit a kályhacsőből. A különleges T680 modellek példányszámát csupán annyiban korlátozták, hogy 2023-ban kell kigördülnie a gyárkapun. Úgyhogy belőle sokkal többet lehet majd látni Amerika országútjain, mint keményvonalas felmenőjéből.

Nem feledkeztek el a szerényebb és kisebb típusokról sem, hiszen az évforduló tiszteletére a közepes, valamint a legnagyobb, nyolcas méretosztályú Kenworth haszonjárművek számára négy új színárnyalatot vezettek be. Így azoknak a sofőröknek sem kell krónikusan párásítaniuk könnycsatornáikat, akiknek már nem jutott a különleges, jubileumi modellekből, azonban szeretnének részt venni szeretett márkájuk éltetésében.

Karácsonyi Kenworth
Hírek

Karácsonyi Kenworth

Immár tíz éve támogatja a washingtoni Capitolium parkjába állított karácsonyfa útját a Kenworth. Idén egy több mint 19 méteres közönséges lucfenyőre esett a megtisztelő felkérés, hogy Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának épülete előtt álljon modellt.

100 éves a Kenworth: Száz esztendő, ötszáz tonna
Történelem

100 éves a Kenworth: Száz esztendő, ötszáz tonna

Krómtól csillogó szerelvényekre, hatalmas rönkszállítókra, vörös porfelhőbe burkolódzó országúti vonatokra és gigantikus fúrótornyokat cipelő, sivatagi járművekre gondolunk a centenáriumát ünneplő Kenworth hallatán.

Cellatársak
Hírek

Cellatársak

Üzemanyagcellás teherautókkal csökkenti ökológiai lábnyomát Európában a Toyota.

Gázos amerikánerek
Hírek

Gázos amerikánerek

Ezentúl az új, sűrített (CNG), illetve cseppfolyósított (LNG) földgázzal üzemelő Cummins B6.7N motorral is elérhetőek a PACCAR-csoport két amerikai üdvöskéjének közepes méretosztályú teherautói, a Kenworth T180, T280 és T380, valamint a Peterbilt 536 és 537.

Cirkál
Hírek

Cirkál

Beköltözik a nyolcas méretosztály amerikai matadorába, a Kenworth T680 Next Generation teherautóba is az Aurora Driver önvezető rendszer.