Hirdetés:

Ha csupán egy versenysorozatot ajánlhatnánk az optikai gyógyeszközöktől elhatárolódók számára, akkor a kamion-Eb lenne az. Nemcsak azért, mert a csemegebolt méretű bódék szemüveg nélkül is jól láthatók, hanem a földrengésszerű dübörgés miatt is.

Teherautóval zárt pályán száguldani? Sokáig őrültségnek tűnt és csupán egy maroknyi megszállott amatőr versenyének számított. Hétközben a pilóták a daliás „versenytechnikával” rakományra várakoztak a bűzös konténerterminálok egyikében a lerágott halcsontvázak és sirályguanó között somfordáló macsekok gyűrűjében. Azután hétvégén leakasztották a félpótkocsikat, és összemérték vontatóik erejét és gyorsaságát. Hamar híre ment, és természetesen a közönség lelkesedése sem maradt el. Hamarosan gyári támogatással és a szponzorok anyagi támogatásával olyan professzionális motorsporttá nőtte ki magát, ahol a nyergesek utcai technikája lassan átadta helyét a versenygéneknek. A szokatlan dinamikával poroló masztodonok pedig birokra keltek egymással, a stopperrel, valamint a fizika törvényeivel. A nyolcvanas évek közepétől, egészen pontosan 1985-től már az FIA áldásával, szervezett formában lehetett az elefántoknak szurkolni a European Truck Racing Championship (ETRC) versenyeken.

Hamar megcsillogtatták képességeiket a csillagos nyergesek, hiszen 2001-ig összesen 13 Európa-bajnoki címet szereztek. Az egyik legutolsót 1998-ban Ludovic Faure ezzel a csodás Mercedes-Benz Atego paripával az FIA Super-Race-Trucks királykategóriájában. Az OM 501 LAR erőforrás 1996 és 2001 között vette szárnyaira a csillagos versenykamionokat. A 12 literes, V6-os, két turbófeltöltővel lélegeztetett és 1100 kilowattos (1496 lóerő) dízelmotor ötezer newtonméteres forgatónyomatékkal próbált volna fusillitésztát csavarni a hajtáslánc elemeiből, ha azokat nem eleve ilyen megpróbáltatásra tervezték volna a Mercedes-Benz mérnökei.

Senkit se tévesszenek meg az alibiból felcsavarozott nyergek! Az öttonnás mamutok négy másodpercen belül katapultálnak százra, miközben az elektronika 160 kilométer/órás sebességig engedte gyorsulni őket. Ilyen menetteljesítményekhez már speciális lábbelik szükségesek. A 315/70 R 22,5 méretű versenygumiabroncsok „hiányos” profilmélységégét rossz szemmel néznék a rend éber őrei, ha közúton találkoznának velük. A fülkének is csupán addig van némi esélye palástolni versenygép mivoltát, ameddig nem tárulnak fel az ajtók. Belül ugyanis sportkormány, váltófülek, kagylóülések, széles ötpontos biztonsági övek, valamint bukókeret vár fürkésző tekintetünkre.

Hermész kegyeltjei
Motorsport

Hermész kegyeltjei

Immár kilencedik alkalommal a száguldó masztodonok legfőbb támogatója, egyúttal gumiabroncs-beszállítója a Goodyear.

Ford SuperVan 4.2: Gyorshegymászó
Motorsport

Ford SuperVan 4.2: Gyorshegymászó

Ahogy a krétás mancsú kétlábúaknak, úgy a négykerekűek számára is tartanak hegymászó versenyt. A Ford tavaly egy SuperVan 4.2 hiperfurgonnal állt rajthoz a legendás Pikes Peak felfutón, az ideire pedig egy szintén elektromos pickuppal készülnek.

Kis lábon élni érdemes!
Motorsport

Kis lábon élni érdemes!

Nem aprózzák el! Hatalmas adag bioüzemanyaggal csökkentette az üde környezeten trappoló, szén-dioxid-szagú lábnyomát a Mercedes-AMG Petronas F1 Team versenyistálló.

Vörös paripák
Motorsport

Vörös paripák

Két IVECO S-Way nyerges vontatóval bővült a Ferrari flottája. Habár az idei szezonban egyelőre gyengélkedik az istálló, mégis aligha ezekkel állnak majd rajthoz a Formula–1 versenyeken.

Győztes beszállítók
Motorsport

Győztes beszállítók

Idén a Team De Rooy csapat IVECO Powerstar kamionja ért elsőként célba a közel kilencezer kilométer hosszú Dakar-ralin, ám nem mehetünk el szó nélkül a beszállítók mellett sem.