Mifelénk szinte bármelyik építkezésre benézhetünk, amennyiben látni szeretnénk egy négytengelyes, két kormányzott első tengellyel felvértezett billencset vagy betonkeverőt. Azonban a tengerentúlon ez nem így van!
Odaát nem tudtak széles körben elterjedni az ilyen felépítésű haszonjárművek. Ezért is nyújt annyira izgalmas látványt a 8×4 hajtásképletű, négytengelyes Western Star 47X Twinsteer. A 47X gyárilag két első tengelyelrendezéssel kérhető. A fordulékonyságot elősegítő, azonban nagyobb tengelyterhelést eredményező „hátrahelyezett” (set-back) változatnál a kormányzott tengely 183 centiméterre helyezkedik el a lökhárítótól. A Twinsteer változathoz azonban az előzőnél bő harminc centiméterrel „előrehelyezett” (set-forward) tengely szükséges, hiszen ez elegendő teret enged a második tengely számára. Összességében vékony jégen korcsolyáztak az amerikaiak, hiszen a tartósság és robusztusság csorbítása nélkül próbálták csökkenteni a Western Star 47X saját tömegét. Az egyrétegű alváz hossztartójának anyagvastagsága a várható terhelés függvényben 8–15 milliméter lehet. Ez feleslegessé teszi a kétrétegű alvázakat, ami önmagában 45 kilogrammos tömegmegtakarítást tesz lehetővé. Nagyságrendileg ugyanennyit „spóroltak” a kompozit műanyagból készült motorháztetővel is.
![Építkezések villamosítása](https://rollingtons.hu/wp-content/uploads/2024/04/gm_010-768x432.jpg)
Építkezések villamosítása
Együttműködési megállapodást kötött a General Motors és az Autocar. Ennek értelmében a GM szállítja majd az Autocar nehézkategóriás haszonjárműveihez a Hydrotec üzemanyagcellákat.
![DAF XDC 450 FAD: A mókuskerék ellenszere](https://rollingtons.hu/wp-content/uploads/2024/03/daf_xdc_010.jpg)
DAF XDC 450 FAD: A mókuskerék ellenszere
Semmi nem számít, csak a fordulók és a köbméterek, ezért a DAF XDC az üzemeltetőnek egy megbízható, erős munkaeszközt jelent. A járművezető számára pedig az építőipar hektikus világában a biztonság, a kényelem és a praktikum biztos szigete lehet.
![Mercedes-Benz Arocs: Felemás testvérek](https://rollingtons.hu/wp-content/uploads/2024/02/mb_arocs_010_print-768x432.jpg)
Mercedes-Benz Arocs: Felemás testvérek
Ezer tonnát kell megmozdítani, esetleg olajfinomítót oltani vagy villámgyorsan járhatóvá varázsolni egy lápvidéket? Természetesen nem egy járművel, de mindháromra pompás választás a Mercedes-Benz Arocs. Jöjjenek a különleges csillagrombolók!
![Ford Trucks F-Line: Családbővülés](https://rollingtons.hu/wp-content/uploads/2024/02/fordtrucks_010-768x432.jpg)
Ford Trucks F-Line: Családbővülés
Megszoktuk már az utóbbi években a Ford Trucks teherautóit a hazai utakon. Hamar sikeresek lettek, köszönhetően bevált szerkezeteiknek, jó minőségüknek, kis szervizigényüknek és relatíve alacsony áruknak. Külső-belső megújulást élt meg a „kisebb” típuscsalád.
![Fliegl ultrakönnyű félpótkocsik: Könnyen hatékonyak](https://rollingtons.hu/wp-content/uploads/2024/02/fliegl_010.jpg)
Fliegl ultrakönnyű félpótkocsik: Könnyen hatékonyak
Több szempontból is előnyös, ha egy pótkocsi tömege a lehető legkisebb. Teljes terhelésnél több árut vihet a jármű, egyébként pedig kisebb a tüzelőanyag-fogyasztás. A Fliegl nagy mestere a tömegcsökkentésnek, íme három példa, egyéb innovációkkal.
![Renault kishaszonjárművek felépítményei: Átalakulóművészek](https://rollingtons.hu/wp-content/uploads/2024/01/rungis_010-768x432.jpg)
Renault kishaszonjárművek felépítményei: Átalakulóművészek
Több mint 12 millió embert kiszolgáló piacon jártunk, izgalmas felépítményeket láttunk. A húsok és sajtok tengerében, a soha nem látott zöldségek, gyümölcsök okozta döbbenet mellett is megakadt a szemünk a Renault kishaszonjárművek leleményes megoldásain.