Hirdetés:

Átmasszírozta a homlokfal elemeit távolsági buszain a Setra és büszkén felragasztotta oda a Kässbohrer örökségéből megmaradt logót. A típusfrissítés biztonsági szempontból sok újdonságot hozott, a digitalizáció tekintetében inkább visszafogottan bővít.

Korábban csak a kormányon köszönt vissza a márka gyökereire utaló Kässbohrer logója, és csak a ComfortClass viselte nagy krómos plaketten az önhordó Setra feliratot a buszok oldalán. Ezzel nagyjából le is tudtuk a látható változtatásokat, koncentráljunk a látvány helyett a lényegre. Ezentúl a helyzetjelző, az irányjelző és a nappali menetfény is LED-technikájú, a TopClass esetében a fényszóró is fénydiódás már alapáron. Az életük nagy részét százzal autópályán töltő buszok remek újdonsága az Active Drive Assist 2 aktív sávtartó és adaptív távolságtartó. A kettes szintű önvezető rendszert alapvetően a gyorsforgalmi utakra találták ki, azonban minden sebességnél használható. Folyamatos kormánykorrekciókkal a járművet sávban tartja, ezzel az állandó apró korrigálások feladatát veszi át. Vészhelyzeti asszisztense a vezető tétlenségét észlelve a járművet kontrollált módon álló helyzetig fékezi. Ezzel az elalvás vagy rosszullét okozta pályaelhagyásos baleseteket hatékonyan megelőzheti. Nemcsak radart, hanem kamerát is használ az Active Brake Assist 5. Ezzel ez az első buszos automatikus vészfékrendszer, amely gyalogosfelismerést is kínál: 50 kilométer/óráig teljes fékerővel fékez álló vagy mozgó gyalogost észlelve.

A Mercedes-Benz OM 470 és OM 471 motorok változatlan formában szolgálnak tovább. Ám immár alapfelszereltség a Predictive Powertrain Control előrelátó hajtásláncvezérlés. Kibővítették a térképállományát, így immár Európa szinte minden országútját is tartalmazza. Figyel az elsőbbségadási kötelezettséggel járó kereszteződésekre és körforgalmakra is, automatikusan csökkenti a tempót ilyenhez közeledve. Sőt, éles kanyar vagy lakott terület előtt is mérsékli a sebességet. Motorféküzemben megnöveli a generátorból kivett feszültséget, míg gyorsításkor lecsökkenti, ezzel a stratégiával nagyjából 0,3 százalék tüzelőanyagot megtakarít.

Megérkezett ide is a vezetői teljesítmény kiértékelése, ami a műszeregységben megjelenő azonnali tanácsokkal segíti a fejlődést. Az új elektronikus rögzítőfék Powershift automatizált váltó esetén a menetpedál lenyomására automatikusan old. Sőt, opcionálisan önműködően aktiválódik, ha a jármű áll, a vezető kikapcsolja a biztonsági övét és elhagyja a vezetőállást. Ha jó erősen megtapossuk a fékpedált álló helyzetben, akkor immár fékmegtartást is kínál. A TopClass esetében alapáras a visszagurulás-gátló is.

Új a színvilág az utastérben. A csillagos anyamárka luxusautóiból néhány éve átszivárgott fedélzeti illatosító kínálata nyolc illatra bővült

A tisztelt utazóközönség szórakoztatását is teljesen új alapokra helyezték, a saját berendezés további fejlesztgetése helyett inkább a Bosch készen elérhető megoldását választották. Ez DAB+ digitális rádióvételt, Bluetooth-hangadatfolyamot és mySpin képernyőtükrözést is kínál, a rendszer érintőképernyővel, gombokkal vagy hangvezérléssel kezelhető. A HDMI-bemenet jóvoltából akár laptopról is vetítheti ismertetőjét az utaskísérő menet közben.

Érdekes kérdéseket vet fel a márka által egyenesen új generációként kommunikált típusfrissítés, amely mind a hat HD (ComfortClass) és mindhárom HDH (TopClass) variánst érinti. Biztonsági és vezethetőségi szempontból hasznos újdonságokat hoz. Ám a konkurensek által már kínált digitális tükröknek vagy digitális műszeregységnek még csak nyomát sem látjuk – annak ellenére, hogy a műszaki tartalom jelentős részét szolgáltató Mercedes-Benz Actros típusban ezeket is megtaláljuk. Ezek a jelek gy megcsúszott valós generációváltásra utalnak, a kérdés már csak az, hogy vajon mennyivel tervezik kitolni az ötszázasok életét. A világjárvány okozta kieséseket szeretnék csak pótolni vagy a zöld hajtásláncok érkezéséig kell majd szolgálniuk?