Hirdetés:

Alig találunk hálózatról is tölthető alsó középkategóriás kombit a „városi terepjárók” uralta piacon. Ám két jól ismert név most is arra vár, hogy minden éjjel feltankoljunk a következő napra elegendő árammal.

Mindkét típussal részletesen foglalkoztunk már. A hivatkozott írásokban erényeik, esetleges hiányosságaik megismerhetők, sőt flottaüzemeltetői értékelés is olvasható mindkettőről. Ezért most főként a hajtásláncok újdonságaira koncentrálunk, hiszen ezek olyan újgenerációs kombik, amelyek esetében a „zöldségért” már nem kell feladni a variálhatóságból semmit. Ugyanis a bruttó kilenc-tíz kilowattórás akkumulátorok a hátsó ülések alá bújtak, így a csomagtérből egyáltalán nem foglalnak el helyet egyik versenyzőnk esetében sem. Ráadásul a mindennapos életet tovább könnyíti a Renault csomagtérből ledönthető háttámlája, illetve a Kia gyors és valóban kéz nélküli motoros csomagtérnyitása.

Kia Ceed teszt

Renault Mégane teszt

Egy céltudatos és egy összetett

Ez a Ceed egy olyan termék, ami alapján megértjük, hogyan tör világuralomra a Hyundai-Kia konszern. Bátran lehetne a konnektoros hibridek mércéjének nevezni, teljesen ésszerű tisztán elektromos hatótávot és azon túl is szerény étvágyat bizonyít. Az autót mindig igyekszik a villanymotorral kimozdítani a nyugalmi állapotából, hiszen az az egyik legnagyobb energiaigényű folyamat. Ezért is mindig legalább kétszámjegyű töltést tartalékol. A fejünk felett néha ropog a panorámatető, de ezenkívül olyan csöndes, hogy még az akkumulátor töltéséhez megemelt fordulatszámot is észrevesszük. Rendkívül közvetlen a kormány, a végállások közötti fordulatok száma csupán 2,5. Ám nulla erővel működtethető és még ennél is kevesebb az általa nyújtott visszajelzés – így folyton meglepődtem, hogy megcsinálta a kért manővert. Mind a futómű, mind a kormányzás sokkal többet tud annál, mint amit a vezető felé kommunikálnak képességeikből.

Ezzel szemben a Renault nem a legtöbbek által megszokott utat járja a hibridjeivel. Az 1,6 literes szívómotorig és a jármű önálló megmozdítására is képes villanymotorig stimmel a recept. Ám ezenkívül még egy kifejezetten nagy indítógenerátort akasztottak a motorra, ami menet közben biztosíthatja a megszerzett lendület megőrzését vagy akár besegíthet a másik két erőforrás munkájába. Álló helyzetből mindig a nagyobb elektromos motor mozdítja meg a járművet, és a hátramenetet szintén ez biztosítja. Generátorüzemben a főtengelyről érkező energiát felhasználva visszatölti a hajtóakkumulátort. Ám a lassulási energia elektromos árammá alakításával a kis egység is aktívan hozzájárul a nagyfeszültségű rendszer töltéséhez. A villanymotorokat és a belső égésű motort körmös tengelykapcsolókkal kapcsolják be a hajtásba vagy választják le arról. A nagyobb villanymotor két áttétellel, míg a benzinmotor négy fokozattal operál. A szinkronizációs eszköztárban az egységek ügyes szabályzása mellett James Atkison kedvenc erőforrása esetében a gyújtás megszakítása is szerepel. Sőt, még a kisebb villanymotor is részt vesz a fordulatszám-egyeztetésben. Olyan simán dolgozik a rendszer, hogy a zenekarokat megszégyenítően harmonikus összjátékból semmit nem veszünk észre menet közben.

Együttélés

Kia tesztautónk gazdagabb felszereltséggel érkezett, ezek a vezetéstámogató rendszerek a gyorsforgalmi utakon jól működnek, de azokról letérve inkább bétásak. A forgalommal szembe behajtásra figyelmeztető rendszer egyetlen út alatt három fals pozitív jelzést adott. A sávtartó ráhúzza a kormányt a kanyarodó záróvonalra, majd veszettül rángatni kezdi a kormányt, hogy kimegyünk a sávból. Ám dicséret illeti a hangjelzéssel is segítő holttérfigyelőt és a fékezéssel is védekező hátsó keresztforgalom-figyelést. A kihangosító a kimenő telefonhívásokat is rendszeresen sikertelennek nyilvánította, majd fél perc elteltével mégis kiépült a kapcsolat. A hideg hónapokban a kormányfűtés megtanít tisztességesen, két kézzel fogni a kormányt, és az ülésfűtéssel együtt remek hőérzetet biztosít még a rövid szakaszokon is.

A fékmegtartás funkciót a Kia esetében minden indításnál újra kell aktiválni, míg a Renault leállításkor megjegyzi a kapcsoló állapotát. A teljesen digitális műszeregység mindkét típusban inkább a vélt vagy valós vásárlói elvárások, a szoros verseny miatt szerepel a felszereltségben – nagy különbség egyiknél sincs a különböző módok között. Míg a Kia orrában a LED-technikájú tompított fény inkább csak átlagos, a távolsági egy brutális fényágyú, amivel a legsötétebb éjszakában is magabiztosan közlekedhetünk. Ezzel szemben a Renault diódái mindkét üzemmódban megfelelő fényt biztosítottak. A Renault automatikusan leparkoló funkciója szépen bevarrta a kombit egy szűk helyre, de azt nem mondta, mikor váltsunk irányt. Felőle aztán nyugodtan letörhettük volna a szomszéd autó tükrét, ő rendületlenül a tolatást javasolta.

Magyar valóság

Korábbi hibrid és villanyos tesztjeink egyértelmű tapasztalata alapján mondhatom, hogy a franciával alaposan kitolt a fagypont körüli hőmérséklet. A WLTP-mérésnél alkalmazott 23, illetve 14 Celsius-fokos körülményekből hiányzó 10-20 fok rettentő csúnyán hat az akkumulátoros járművek hatótávolságára, fogyasztására – ez tükröződik a fogyasztásmérési eredményében is. Kár érte, mert amúgy papíron ugyanarra lenne képes, mint a feltörekvő kihívója.

Nem is akármilyen meccs ez. Évek óta meredeken emelkedik a Kia Ceed népszerűsége Európa-szerte – olyannyira, hogy tavaly már kiszorította a top tízből a franciát. Itthon kategóriájában a második legkelendőbb volt 2021-ben a Kia. Mindkettő finom anyagokat, igényes kidolgozást és modern rendszereket kínál, egyikből sem szállunk ki hiányérzettel. Árban is elég közel áll egymáshoz a Kia Ceed és a Renault Mégane, ám ugyanazért a pénzért Dél-Koreában gazdagabbra kiszámolt felszereltséget specifikálnak.

Technikai adatok
Kia Ceed kombi 1.6 GDi Plug-in hybridRenault Mégane Grandtour E-Tech Plug-in Hybrid 160
Hajtáslánc, felépítés
Soros, négyhengeres, hengerenként négyszelepes, közvetlen befecskendezésű, folyadékhűtésű, négyütemű benzinmotor. Euro 6 minősítés részecskeszűrővel.
Összlökettérfogat (cm3):15801598
Benzinmotor legnagyobb teljesítménye (kW(LE)/1/min):77(105)/570067(91)/5600
Benzinmotor legnagyobb nyomatéka (Nm/1/min):147/4000144/3200
Villanymotor legnagyobb teljesítménye (kW):4549+25
Villanymotor legnagyobb nyomatéka (Nm):170205+50
Rendszer legnagyobb teljesítménye (kW):104116
Rendszer legnagyobb nyomatéka (kW):265349
Akkumulátorok névleges kapacitása (kWh):8,99,8
Fedélzeti töltő teljesítménye/maximális gyorstöltés (kW):3,3/-3,4/-
Töltési idő fali dobozról, 0–100%/gyorstöltővel, 10–100% (h):2,25/-3/-
Felépítés:Benzinmotor elöl, keresztben beépítve, villanymotor, hatfokozatú kettős tengelykapcsolós automatizált váltó, elsőkerék-hajtás. Önhordó acélkarosszéria, ötajtós, ötszemélyes utastérBenzinmotor elöl, keresztben beépítve, villanymotor és nagyfeszültségű indítógenerátor, körmös tengelykapcsolókat alkalmazó többfokozatú váltó, elsőkerék-hajtás.
Regeneratív fékezés. Kétkörös, hidraulikus fékrendszer, rásegítéssel, elektronikus menetstabilizáló blokkolásgátlóval, elektronikus fékerő-elosztóval, vészfékrásegítővel; elöl belső szellőzésű tárcsafék, hátul tárcsafék.
Kormánymű:fogasléces, elektromos rásegítéssel
Futómű elöl:csatolt hosszlengőkar, csavarrugó, hidraulikus lengéscsillapító és keresztstabilizátor
Gumiabroncsok gyártmánya és mérete:Hankook Winter i*cept RS2 225/45 R 17 M+SContinental WinterContact 205/50 R 17 M+S
Méretek, tömegek
Hosszúság/szélesség (tükrökkel)/magasság (mm):4605/1800/14654626/1814 (2058)/14496
Tengelytáv (mm):265042712
Nyomtáv elöl/hátul (mm):1565/15731597/1598
Fordulókör minimális átmérője (m):10,411,3
Saját tömeg (kg):15701603
Hasznos teherbírás (kg):460528
Megengedett össztömeg (kg):20302131
Vontatható pótkocsi tömege fék nélkül/fékkel (kg):600/1300750/750
Tüzelőanyag-tartály térfogata (l):3739

Csomagtér térfogata alaphelyzetben/ledöntött üléstámlával (l):437/1506563/1504
Csomagtér szélessége (mm):915–11651020–1380
Csomagtér magassága kalaptartóig/mennyezetig (mm):410/740490/800
Csomagtér hosszúsága alul/felül (mm):1085/7551090/860
Hossza előredöntött hátsó üléstámlával (mm):17201700
Rakodóperem magassága (mm):650630
Rakodónyílás szélessége/magassága (mm):920–1050/6801070/800
Nyitott csomagtérajtó alsó szélének magassága a talajtól (mm):18701870

Szélesség fejmagasságban elöl/hátul (mm):1030/9901010/910
Szélesség könyökmagasságban elöl/hátul (mm):1500/15001490/1400
Utastér hosszúsága (mm):16351600
Ülésmagasság elöl a talajtól/padlótól (mm):570–630/280–340525–585/245–305
Ülőlap hosszúsága/szélessége elöl (mm):510/490500/440
Háttámla magassága/szélessége elöl (mm):630/470670/440
Vezetőülés állítási úthossza (mm):230230
Ülésmagasság hátul a padlótól (mm):360355
Ülőlap hosszúsága/szélessége hátul (mm):470/1260470/1200
Háttámla magassága/szélessége hátul (mm):670/1140660/1160
Lábtér elöl/hátul (mm):865–1120/70–390825–1100/110–430
Fejtér elöl panorámatetővel/hátul (mm):850–1000/965825–965/910
Kormánykerék átmérője (mm):365365
Kormánykerék állíthatósága tengelyirányban/arra merőlegesen (mm):50/5050/40
Kormányfordulatok száma végállástól végállásig:2,52,8
Kormánykerék távolsága a váltógombtól (mm):240220
Menetteljesítmények, költségek
Legnagyobb sebesség (km/h):195205
Elektromos hatótávolság WLTP-szabvány szerint (km):47-5050
Fogyasztás WLTP-szabvány szerint, kombinált (l/100 km):1,3-1,51,3-1,6
Ciklusfogyasztás teljesen feltöltött akkumulátorral (l/100 km):1,82,4
Ciklusfogyasztás lemerült akkumulátorral (l/100 km):3,95,0
A megengedett sebességhatárokat betartva fele részben lakott területen és fele részben lakott területen kívül, terhelés nélkül.
Mérési körülmények:1 személy, 10 Celsius-fok, száraz úttest, enyhe szél, közepes forgalom, bekapcsolt légkondicionáló, bekapcsolt takarékos menetmód1 személy, 2 Celsius-fok, száraz úttest, enyhe szél, közepes forgalom, bekapcsolt légkondicionáló.

A modell bruttó alapára (Ft, áfával):10 499 00011 499 000
Garancia:7 év vagy 150 ezer kilométer általános garancia; 12 év átrozsdásodás ellen.2 év általános km-korlátozás nélkül, 3 év a fényezésre, 12 év az átrozsdásodás ellen
Országos szervizhálózat tagjainak száma:3049