A legnagyobb kandzsi: UDvözlőlap

Hirdetés:

Eljött a karácsonyi képeslapok ideje. Ilyenkor minden írástudó előveszi a pennát és papírra vet pár kedves sort a szeretteinek. Nem ragadtam múlt századi szeretetotthonban, tudom, hogy ez manapság jórészt elektronikus úton történik.

Szívemnek ezért oly kedves ötlettel állt elő a nemes hagyományokkal rendelkező, tősgyökeres japán teherautó- és buszgyártó UD Trucks (2010 előtt Nissan Diesel Motor), amikor megalkotta a világ egyik legnagyobb kandzsiját. Ugyanis nem a gyár munkásai ragadtak ecsetet és festőpalettát, hanem egy elektromos kormányrásegítéssel felvértezett, nehézkategóriás, kéttengelyes UD Quon nyerges vontató. Habár az érdek önös, de korántsem öncélú, mivel az új kormányművüket propagálták ily cizellált módon a japánok. Bár már szétváltak útjaik, ez még a Volvo Trucks programjából örökölt rendszer. Jelentősen csökkenti a járművezető terhelését és fáradását, fokozza az egyenesfutást nagy sebességnél, míg a manőverezést kis erőszükséglettel és a középállásba való automatikus visszatéréssel könnyíti meg. A megoldás előnyeit a svédek is több mókás videóval szemléltették, a felkelő nap országában pedig a pontos és gyakorlott mozdulatokat igénylő kaligráfiát választották e feladatra. A vaza szót ábrázoló írásjegy több okból is telitalálat, hiszen a technika mellett a művészet, képesség és mozgás jelentésével is bír.

A Quon első generációját 2004-ben mutatták be, mint a legelső SCR-rendszerrel és térdlégzsákkal felvértezett teherautót

Mindenesetre lenne egy tuti tippem mindenkinek, aki szeretné, hogy a számára kedves emberek még Jézuska 2021. születésnapja előtt megkapják az üdvözlőlapját. Ne a kert végében rozsdásodó, bulldogfülkés MAZ billencshez rohanjon a házfelújításból megmaradt diszperzites vödörrel, hanem a postára!